2017 decemberében a HVG Könyveknél jelent meg első könyvem.
A fülszöveg:
A science fiction valóságában élünk. A minket körülvevő
technikai környezet, a futurisztikus fejlesztések és az előttünk álló néhány
évtized hatalmas változást hozhat. A Holnap történt öt aktuális témát jár
körül:
- a 3D-s nyomtatást,
- az Egyesült Államok pozíciójának meggyengülését,
- a Nagy Testvér Rt.-t,
- a transzhumanizmust
- és a Mars-utazást.
Kedvezményesen megvásárolható a HVG Könyvek honlapján.
Elektronikus formátumban megvásárolható: Libri / eKönyv
Kritikák a Holnap történtről:
Geekz/444.hu
"Üresjárat nincs, illetve éppen ellenkezőleg: érezhető, hogy Kánai mindegyik kérdésről külön-külön is meg tudna tölteni egy ehhez hasonló terjedelmű kötetet. Az írások ennek dacára relatív rövidségükben is kiegyensúlyozottan, jól szerkesztettek - az ötből csak egyet (megőrizheti a világunkban betöltött domináns helyzetét a sci-fikben már annyiszor és annyiféleképpen összeomlott USA?), zártam le úgy, hogy mindenképp javára vált volna a nagyobb terjedelem (ha Kánai szűkebb spektrummal dolgozik is, Fukuyama és Huntington után objektíve lehetetlenség mindössze hatvan oldalba zárni egy ehhez hasonlóan rengeteg aspektusból vizsgálható kérdést)."
SFmag
"Mi ez a könyv? Könyvtárosi agyam jelzi, hogy valószínűleg beleőrülnék, ha megfelelő polcra kellene raknom. És mégis, odaraknám mindenhová, ahova kell. Fogod ezt a könyvet, akárhol kinyitod, és olyan ötleteket, koncepciókat találsz, ami – az öt téma ide vagy oda – azonnal elkap, hogy felfeszegesd a valóságon a motorháztetőt, és tudd, mennyi az annyi."
Roboraptor
"A Holnap történt hasznos könyv. Közérthető nyelven vezet be minket kedvenc regényeinkből és filmjeinkből ismert témákba, elgondolkodtat jövőnkről, az előttünk álló technológiai fejlődésről és az ebből következő megoldandó problémákról, de legfőképpen felkelti az egyszeri ember érdeklődését az öt kiemelt téma iránt, és további kutatásra készteti. Ha Kánai könyvének hatására egyre többen olvasnak Mars-kutatásról, 3D-nyomtatásról vagy transzhumanizmusról, már elérte célját."
Zama blog
"Összességében tetszett a könyv. Könnyű olvashatóság, érthető megfogalmazás. A fejezetek tetszőleges sorrendben olvashatóak. A tartalom nagyon széles skálán mozog. Ennek előnye, hogy sok ember számára érdekes lehet. Sci-fi és irodalomtörténet kedvelőknek, napjaink eseményeit nyomon követő, jövő iránt nyitott olvasók bátran kezükbe vehetik."
Manzard cafe blog
"Nagyon jó volt átsétálni a jövő fantáziakapuján Kánai András Holnap történt című könyvének segítségével is. A kommunikációs szakember, futurológus és sci-fi blogger a legújabb tudományos kutatások alapján elemzi a különböző alternatív jövőképeket, amelyek bár a benne szereplő témák alapján első, második és harmadik pillanatban nem tűnnek túlságosan könnyednek, mégis a pozitivizmus és a fejlődés szemszögéből láttatja őket."
Programguru
"Addig is azonban érdemes ezt a könyvet forgatni, mert ha sok fikciót is tartalmaz, gondolatébresztésnek elsőrangú olvasmány."
moly.hu (Vicomte véleménye)
"Mint ahogy látszik, rengeteg érdekes és elgondolkoztató téma van a könyvben és ha valaki a roppant széles hivatkozásjegyzéket is végigveszi, akkor hetekig kutathat a felvillantott témákban.
A könyv stílusa olvasmányos, a laikusok számára is tökéletesen érthető és személy szerint nekem sok dologban megmozgatta a fantáziámat, de én szinte bármelyik témáról szívesen olvastam volna még mélyebben."
Új Szó Online
"Ha elolvassuk Kánai András könyvét, egyértelművé válik: a jövő sosem volt időszerűbb. A Holnap történt nemcsak kedvcsináló ahhoz, hogy még több sci-fit olvassunk, hanem minőségi tudományos-ismeretterjesztés is."

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése