Ez kicsit tovább fog tartani, mint a koronavírus-járvány. A következő két évtized midnnet befolyásoló kérdése az lesz, hogy Kína felemelkedik-e az Egyesült Államok mellé, vagy csak szuper-, de nem világhatalom marad-e.
Kína minden szempontból az élre tör: lélekszáma, világgazdasági súlya, a jövő technológiájába (5G-be, kvantumszámítógépbe, mesterséges intelligenciába) történő befektetései mind azt mutatják, hogy jó úton halad efelé. Ha ezzel hozzávesszük a viszonylag homogén – az ország 80%-át kitevő han többségére épülő – társadalmát, és szembeállítjuk az amerikaiak egyre gyorsuló identitációs széttöredezésével, akkor szinte megállíthatatlannak tűnik Kína menetelése a világelsőség felé.
Kína és a szórakoztató befolyásolás
Van azonban egy terület, ahol évtizedekre elmaradt az amerikaiaktól, és ezt nem lehet csak pénzzel pótolni. Ez a soft power: az amerikai szórakoztatóipar Földet elborító, leuraló hatása. Ennek csak egyik következménye az angol nyelv de facto világnyelv helyzete. Hollywood és a kevésbé ismert területek befolyása (például a részben a Sundance fesztiválhoz köthető független filmgyártásé vagy a Nashville-ből kiinduló kortárs keresztény könnyűzenéé, az amerikai szórakoztató irodalomé) belátható időn belül nem utolérhető egyetlen más ország részéről sem. Hasonló helyzet, mint az első hidegháború idején: bár a szovjet-orosz filmművészet elképesztően tehetséges rendezőket és művészfilmeket adott a világnak, az Európából a nácik hatalomátvétele után kiáramlott know-how mégiscsak nyugaton talált befogadásra, és az ő popkultúrájuk vonzóbb lett a világ számára.
A szórakoztatóipar ugyanis sokkal több, mint vicces-kalandos filmek, könnyen befogadható zenék katalógusa. Ez mutatja meg a világnak, hogy kibocsátó országa mit gondol a világról, a korszellemről, és tágabban arról, hogyan kéne élnünk, a viszonyainkat rendeznünk.
Ebben éledeznek most a kínaiak. Már Lenin kijelentette, hogy az összes művészeti ág közül talán a filmgyártás bír a legnagyobb befolyással (akkor még nem voltak mobilapplikációk és közösségi média), és a fiatal szovjet állam is sokat invesztált erre a területre. Kína már a 2000-es évek eleje óta készít harciasabban a kínai mentalitást, az egy Kína elvét, a kínai szupremációt hirdető filmeket. Az utóbbi években - nem függetlenül az ambíciózus és a gyeplőt egyre szorosabban tartó jelenlegi kínai elnök, Hszi Csin-ping törekvéseitől - a kínai szórakoztató filmek gyártása szintet lépett. És lám, kik lettek a filmekben a negatív szereplők, a főrosszak? Akik már eddig is: a japánok és a nyugatiak, elsősorban a britek, másodsorban az amerikaiak.
Kaland-. történelmi film és sci-fi
Minden idők legnagyobb bevételt produkáló nem angol nyelvű filmje a 2017-es Wolf Warrior 2. Az igencsak jól ismert hollywoodi vágásokra, beállításokra épített kommandós filmben mindent megtalálunk, amely egy agilis Kínát csak jellemezhet: a negatív szereplőket a nyugatiakban látja ("Big Daddy" a főrossz áthallásos neve), az afrikai népek megmentője, a halálos járvány ellenszerének megalkotói mind-mind kínaiak. A nem kínai rosszfiúk általában drabálisak, szakállasak, még jobban elkülönülnek a csupasz arcú, alacsonyabb, elsőre törékenynek tűnő protagonistáktól.
Az egyik kedvenc kínai filmem a 2002-es Hero (A hős). A különleges szépségű film a hadakozó fejedelemségek korában játszódik, és a 2000-es évek legendás kung-fu színészeit vonultatja fel: Jet Li, Tony Leung, Zhang Ziyi és Donnie Yen küzd benne, hogy megismerjünk egy háromféleképpen előadott történetet. A festői háttér előtt bemutatott dtótos harcművészeti jelenetek, ezzel a film fő üzenete: Kína egysége mindennél, még az igazságosságnál és az egyéni érdekeknél is fontosabb. Ahogy a film fogalmaz: "Egyetlen birodalom az ég alatt." A közösség, a kínaiak állama ezt várja el az embertől, hogy legyen hős, emelkedjen felül a saját sérelmein, és legyen az egységes, egy irányba húzó állam hasznos tagja.
A 2019-es The Wandering Earth a kínai filmipar első kísérlete arra, hogy felvegye az arcába dobott kesztyűt, amelyet az amerikai világmegmentős science fictiontől ered. Ebben a filmben ugyanis egy csapat kínai menti meg a világot, miközben a többi nemzet inkompetens elszenvedője a nem mindennapi eseményeknek. Ez már egy újabb üzenetet hoz be az eddigiek mellé: Kína szuperhatalom, akire a világ bajba jutott népei bizton számíthatnak. Mérnökei, természettudományos tudása felvértezte arra, hogy az USA helyére lépjen.
A főellenségek
Ahogy már szó volt róla, a filmekben a főrosszak európiak vagy amerikaiak. Előbbire jó példa a Donnie Yen főszerlésével bemutatott Ip Man-kvadrológia, amelyben a klasszikus film végi ki-ki meccset elsősorban európaiak ellen nyeri meg a valóban élt Ip mester. Itt ugyanaz a felállás: a főrossz nagydarab, látványosan elüt a kínaiaktól, de nem üt akkorát, amellyel legyőzhetné a jóságos, szimpatikus mestert. (A nyugatiakra az egyik filmben egyenesen azt mondják: fehér ördögök.) Ezek a filmek a britek által kolonizált Kínában játszódnak, ahol az európai szokásokat majmoló kínaiakat negatív színben tüntetik fel, míg például a hagyományokhoz ragaszkodó helyiek képviselik a csendes, elnyomott többséget. Jól látható, kik a rosszak: akik európai szokásokat követnek, öltönyt és nyakkendőt viselnek, szivaroznak, koktéloznak, amerikai zenét hallgatnak és lőfegyvert használnak a kung-fu helyett. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a kínai harcosok jobbak a nyugatiaknál; a kínai módszer, a harcművészet fölötte áll például az európai boxnak, ahogy ez a négy Ip man-filmben kettőből is látható.
Ha már kolonizálás, akkor természetesen a megszállt területeken borzalmas bűnöket elkövető japánokra sem vetülhet pozitív fény. A legtöbb hongkongi-kínai filmben épp ellenük, a kegyetlenségük, felsőbbségrendűségi tudatuk ellen küzdenek. Így volt ez már a legendás Bruce Lee-filmben, az 1972-es Tomboló ökölben is, melynek dojo jelenete annyira legendás, hogy a 2001-es A sárkány csókja című francia filmben kapott egy dinamikus feldolgozást is.
A japánok olyannyira negatívan vannak már állandóan beállítva, hogy egyenesen olyan kínai színész is akad, aki ebből él: Shi Zongpeng közel havi 500 dollárért játszik filmek tucatjaiban japánként (és általában meg is hal). Olyan sok hasonló film készül Kínában, hogy az már japánellenes érzelmek felkorbácsolásának a gyanúját is felkelti, miközben kínai fiatalok ezrei lelkesednek a japán szórakoztatóipar elemeiért: a J-popért, az animéért.
Ami a koreaiaknak sikerült
Kína most a filmek által épített propagandában ugyanott tart, mint Hollywood a nyolcvanas években. Akkor az amerikaiak jobbak voltak az ázsiai harcművészetekben (A ninja színrelép, Véres játék), és az ázsiai karaktereknek nem termett sok babér (már a címében sem: Amerikai ninja). Az USA vagy egymaga, csapattal (Armageddon), vagy egyénileg mentette meg a világot (Kapcsolat). A kínaiak most ebbe a hagyományba állnak bele. Egy valamit azonban elfelejtenek megcsinálni: szimpatikussá válni a többiek szemében.
2020 októberében az amerikai Pew kozvélemény-kutató közzétette jelentését, melyből kiderült, hogy Kína megítélése minden eddiginél rosszabb, különösen a számukra fontosabb országok körében (Németország és szomszédos ázsiai nemzetek.) A Konfucius Intézetek ugyan közelebb tudják vinni a kínai, több ezer éves, gazdag kultúrát a nyugatiakhoz, de a kémkedési hírek miatt a nyugaton tevékenykedő kínai értelmiségieket, kutatókat egyre nagyobb gyanakvás fogja körülvenni. Kína mintha nem is nagyon törekedne arra, hogy szimpatikusabbá tegye magát.
Korea nagyon más utat követ. Államilag támogatva kezdte el széthordani a világ minden tájára könnyűzenei, egyébként az amerikai mintára szervezett fiú- és lánycsapatait. Emiatt ma már természetesen koreai zenével rendszeresen találkozni a zenei adókon, és a popzenével felületesen foglalkozók számára sem ismeretlen például a BTS név.
A kínai, exportra is szánt szórakoztatóipar helyett Kína egyelőre határain belülre szól, lakosai identitását alakítja, és kevésbé tartja fontosnak, mi a hír róla külföldön. Megteheti: amíg az üzleti életben ennyire erős, a Kínával való gazdasági kapcsolatok minden ellenérzést felülmúlnak.
Érdekes lesz látni, milyen irányba halad majd szórakoztatóipara, lesz-e olyan befolyása küldöldön, mint például Japánnak és Koreának. Másképp mondva: kialakít-e sajátos jegyeket, vagy megelégszik itt is azzal, hogy a nyugati / amerikai mintát másolva próbál jobb lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése