Kezdetben - évezredekkel ezelőtt, úgy az 1990-es évek első
felében - voltak a kínai textiláruk, az édes-csípős levesek, az olcsóbb, de
megbízhatatlanabb elektronikai termékek és lassan hozzászoktunk a kínai
kultúra, termelés realitásához. Kicsit le is sajnáltuk őket. Azután jött a
mobiltelefonok és a hozzájuk kapcsolódó fejlesztések, most pedig ott tartunk,
hogy Kína egymaga több
tudományos publikációt mondhat magáénak, mint az USA-ban dolgozó
tudóskollégái. Sőt, az igazi, jövőt befolyásoló területeken - mint például a
big data vagy a mesterséges intelligencia - előnyre
tett szert a kormány támogatása és az emberi jogi aggályok kikerülése miatt.
Ez csak alig háromévtized története. Nem véletlen, hogy a
történelmet író kínaiak épp ahhoz a művészeti formához nyúlnak, amely víziót
ad, utat mutat és inspirálja az újabb generációkat, hogy betöltse küldetését és
a Föld legerősebb, legfejletteb nemzetévé tegye a Kínai Népköztársaságot.
A science fiction irodalomról van szó.
Bejegyzésem apropója, hogy mostanában jobban elmélyedtem a
kínai sci-fi legjobbnak tartott alkotásaiban: írtam az általam kimagasló
minőségűnek tartott Háromtest-probléma trilógia második
és harmadik
kötetéről, megnéztem
a The Wandering Earth című science fiction filmet, és még a Láthatatlan
bolygók kínai sci-fi novellásköteten is átrágtam
magam. Már az, hogy ezt megtehettem, új jelenség: a kínai sci-fi
importképességét bizonyítja - nem véletlen, hogy első kínaiként a
Háromtest-probléma első kötete 2015-ben elnyerte a rangos Hugo-díjat, amelyet a
saját jogán is kiváló amerikai-kínai író, Ken Liu vett át.
Mi ez a hirtelen támadt kínai érdeklődés az európaiak által
megalapozott és amerikaiak által piaci tökélyre fejlesztett tematika iránt?
A válasz Neil Gaiman egyik esszékötetében, a The View from
the Cheap Seats-ben található. A brit fantasy író ugyanis résztvett 2007-ben
egy kínai sci-fi / fantasy rajongói találkozón. Egy kommunista párttag
vendéglátója elmagyarázta neki, hogy a kínaiak már régóta gyártják az amerikai
termékeket, például az IPhone-t, és képesek jobban is megcsinálni, mint a
nyugatiak - ám nem tudtak előállni új ötletekkel. Felkerekedtek hát, és meg sem
álltak az USA-ig, ahol rengeteg emberrel beszélgettek olyan vállalatoknál, mint
a Google, az Apple vagy a Microsoft. és rájöttek: az amerikai mérnökök,
fejlesztők mind olvasnak science fictiont. A SF tehát jó, támogatásra való
dolog, ezt írni és olvasni szinte hazafias tett. Bátorítani kezdték és
támogatták a kínai nyelvű sci-fi újbóli kibontakozását. (A zsáner nagyon
hasonló helyzetben volt, mint nálunk vagy az egész szocialista blokkban ‘45 és
‘89 között: sokszor tiltották, hogy ilyen jellegű művek egyáltalán
megjelenjenek, máskor csak a tudományos propaganda eszközét látták benne.)
Elképesztő dolog zajlik a szemünk előtt: egy villámgyorsan
fejlődő, technológiailag az élre törő országban az irodalom, a kultúra követi a
fejleményeket. A science fiction egyszerre lenyomata és víziója ennek. A kínai
sci-fi tele vannak egy nagy cél érdekében meghozott kollektív erőfeszítéssel,
mérnöki tudományok alkalmazásával és persze Kína által dominált világgal (ékes
bizonyíték erre a rekordokat döntögető The Wandering Earth).
Persze jogosan adódik ez a kérdés, hogy ha az amerikai
science fiction irodalom Aranykora egybeesett az ország világhatalommá
válásával, akkor milyen a kínai SF mostani aranykora?
Nekem úgy tűnik, hogy nagyon hasonlít az amerikaira. Kínai
sci-fi olvasása közben legtöbbször az 1950-60-as évek amerikai átlag SF-jei
jutottak eszembe, ahol az esztétika a következő volt:
- az ember minden problémán felülkerekedik,
- lényeges a mérnöki tudományok szerepe,
- férfiközpontú,
- kevés volt az igazán eredeti ötlet (egy idő után, persze), önismétlővé vált,
- a szöveg kevésbé fontos, mint a tartalom.
Ami hiányzik, az az amerikai sci-fi irodalom következő, máig
tartó hatású korszaka: az Új Hullám. Amiről tehát most nem olvashatunk a kínai
sci-fikben:
- kisebbségek helyzete,
- női szempontú történetek,
- soft SF, vagyis társadalomtudományokra építő történetek (ezt némileg ellensúlyozzák a kínai misztikum beemelésével készült írások, de ez utóbbi meg nem “tiszta sci-fi),
- erős kortársi reflexió a (kínai) társadalom feszültségeire.
Egyszerre felemelő és kihívásokkal teli lehet a mai Kínai
Népköztársaságban science fiction írónak lenni.
A nagy pénz, állami támogatás és érdeklődés és a világ talán
legnagyobb science fiction piacának ellenére
meg van kötve az alkotók keze. Ez nekünk ismerős lehet: Magyarországon egészen
a nyolcvanas évek végéig nem találhatunk a nagy tabutémákról (kommunista párt
egyeduralma, 1956, szovjet csapatok magyarországi jelenléte) science fiction
jellegű említést, feldolgozást. De még a korabeli társadalom nyűgeit sem jelenítették
meg, kivételt talán a humorba menekülő Dévényi Tibor volt.
A kínai sci-fi írók pedig nem kritizálják a saját kommunista
pártjukat, nem említhetik meg az 1989-es, tienanment téri eseményeket, nem
eshet szó ujgurokról, Tibet függetlenségéről vagy a párt vezetőjéről sem.
Jellemző, hogy a már említett Láthatatlan bolygók kötetben található egy
díjnyertes írás, Ma-Po Jung disztópiája, A csend városa. Egyrészt nagyon erősen
épít az orwelli világra, másrészt pedig pengeélen táncolva mutat be egy másik országban
lévő diktatúrát. Ennél tovább nem lehet, össze kell kacsintani az olvasókkal,
akik maguk is a Kínai Nagy Tűzfalon belül élnek, ahol még a TikTokot is
cenzúrázzák. Érzésem szerint a világ figyelmére ilyen helyzetben csak a zsenik
tarthatnak igényt, akik a kínai ÉS az amerikai sci-fin nevelkedett olvasók
számára is képesek újszerűt mutatni. Ez nagyon nagy és ritka teljesítmény.
A másik érdekes csoport azoké a kínai SF-íróké lesz, akik -
a szocialista fantasztikus irodalom mintájára - még a cenzúra falain belül, de
képesek lesznek kikacsintani, ügyesen alkalmazni a metaforikusságot (mint
például a Sztrugackij-testvérek).
A kínai science fiction irodalom - és nemsokára a film is -
éppen ezért rendkívül figyelemreméltó jelenség. A szemünk láttára ugrik át
évtizedeket az ottani irodalomtörténet, hogy az amerikai (világ) sci-fi
irodalmától eltérően minél gyorsabban lehessen krónikása és ihletője egy sok
problémával tarkított, hihetetlen tempójú társadalmi átalakulásnak.
Paradox módon a már említett Cixin Liu-t leszámítva a két
legragyogóbb kínai science fiction szerző a már Amerikában született Ted
Chiang, és a Kínában született, de gyerekkorában az USA-ba került Ken
Liu. Utóbbi fordítói munkásságának köszönhetjük, hogy ezt az érdekes
világot megismerhetjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése