Brazil kutatók egy olyan tesztet fejlesztettek ki, amelynek köszönhetően már a terhesség nyolcadik hetében meg lehet állapítani a születendő gyermek nemét.
Ez egy katasztrofális fejlemény, és jól megmutatja, hogy a még több tudásnak rendkívül negatív következményei lehetnek: ezek után már a nyolcadik héttől megnövekedhet az abortuszok száma - legalábbis két fontos országban. Indiában ugyanis a lánygyermekek értéktelenebbnek számítanak, mint a fiúk, és egyedül csak ott 63 milliónyi lány hiányzik a társadalomból. Kínában pedig az egykerendszer miatt kialakult abortusz miatt egyes adatok szerint már most több mint 30 millióval több a fiú, mint a lány. Ez utóbbiban, vagyis a világ legnagyobb lélekszámú és gazdaságilag-politikailag egyre fontosabb országában a férfi-nő arány felborult, a normálisnak tartott 107-100 helyett 118-nál tart. (Bár ez mintha mérséklődne, illetve a demográfiai adatok szerint a hatalmas országnak folyamatosan csökkeni fog a lélekszáma.)
Ez a helyzet a következőkhöz vezethet mindkét országban:

- az alapvetően egy férfi és egy nő házasságára épített rendszer erodálódik, és a pár nélkül maradó férfiak nagy száma szociális feszültséghez vezethet (a férfiak sokkal rosszabbul bírják a magányt hosszú távon és egészségügyi szempontból)
- a társadalom különböző részeiből pont azok a személyek - a nők - fognak hiányozni, akik empatikus készségükkel, és még számos férfiakat kiegészítő vagy felülmúló tulajdonságaikkal gazdagítják a társadalmat.
A mostani bejelentés felveti azt a kérdést is, hogy mi lesz akkor, amikor még hamarabb tudni fogjuk a születendő gyermeknek nemcsak a nemét, de kinézetét és mentális képességeit is? Sőt, mi lesz akkor, ha ezeket már az anyaméhben formálni is tudjuk? Mennyire lesz homogén az ilyen tervezhető társadalom, és hova lesz majd a sokszínűség, az egymástól való eltérőség pozitív hatása?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése