2018. január 21., vasárnap

Alexa, még több kényelmet kérek!



Az Amazon Echo okos hangszóró amerikai piaci részesedése 2017 szeptemberében több mint 70% volt, az ünnepek alatt pedig – a cég sajtóközleménye szerint – több tízmilliónyi, az Alexa nevű mesterséges intelligenciájába (MI) bekötött készüléket adtak el.
Mi a csuda történik az USA-ban?
Egy újabb technológiai forradalom küszöbén állunk – ennek jelei egyelőre leginkább Észak-Amerikában és Ázsiában (Kínában) látszanak. Ez a megokosodott otthonok korszaka, a hangvezérelt eszközök által még inkább kényelemhez szoktatott emberiség közeljövője. Az Alexa az a MI, amely lejátssza a kedvenc dalodat, megmondja a várható időjárást, értesít, figyelmeztet, beállítja a lakás hőmérsékletét és fényviszonyait. Egy digitális, testetlen lakáj.

Tulajdonképpen most nem az a kérdés, hogy mikor fognak a gépek nekünk parancsolni, hanem hogy mi mit fogunk holnap és azután parancsolni a gépeknek.



Az Alexa és versenytársai, a Google Assistant (és a versenyben alaposan lemaradt Siri) utáni érdeklődés több jelentős változást hozhat a közeljövőben:


  • Az eddigi trendekkel, ami a képeket favorizálta a kommunikációban, a hang kerül előtérbe.
  • A hang alapú vezérlés lesz az okos otthonok működtetésének alapja.
  • Az Alexa és a Google Assistants platformmá lépnek elő: már most is alkalmazások ezreit írják rájuk.
  • A márkáknak új utakat kell találniuk, hogy az új eszközökön elérjék a fogyasztókat. Más logika, más tartalom kell, hiszen itt hangokról van szó. A rádióreklámok veteránjainak aranykorszaka következhet el.
  • A biztonsági kérdések előtérbe kerülnek, de ismét a magánélet rovására. Olyan beépített algoritmusok várhatóak, amelyek például riasztják a járőröket, ha arra lehet következtetni, hogy az Alexa által „lehallgatott” otthonban életveszélyes cselekmények történnek. Ilyen lehet például a családon belüli erőszak kérdése. De mi van akkor, ha Alexa téved?
  • A meghackelt hangszórók ideális propagandaeszközök lehetnek. A hang meghackelését talán még nehezebb lesz észrevenni, mint egy feltört weboldalt.
  • Az embereknek el kell fogadniuk, hogy egy mesterséges intelligenciával ellátott mikrofon mellett élnek. (Kérdés, hogy mi marad így a zárt mikroközösségből, amit otthonnak nevezünk? A könyvek és az újságok más gondolatokat hoztak az otthonba, a rádió hangokat, a televízió emellé képeket, az internet pedig a világot annak minden zajával együtt.)
  • Végeredményben a Google és a Facebook harcába, amely a digitális hirdetésért zajlik, harmadikként belép komoly versenyzőként az Amazon is.
  • Mi, emberek pedig hozzászokunk a mesterséges, de az emberitől immáron megkülönböztethetetlen hangok sokaságához. Lassan kezdünk hozzászokni az emberarcúbb MI-khez, hogy a következő lépés, az emberszerű robot már természetesebb legyen. Örök kérdés, hogy ez jó lesz-e nekünk a végén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A magányosság pusztító trendje

Néha egy-egy popszám tökéletesen leír egy trendet. Ilyen az amerikai synthwave duó, a The Midnight egyik dala, a Nighthawk is. Ebben a...