Az élet olyan, mint egy forró szél – egy jugoszláv sikersorozatról

Meghalt Ljubisa Szamardzsics. Az X generáció számára ez a magas, vékony színész egy felejthetetlen sorozat különleges figurájaként marad meg az emlékezetben. Ő volt Surda, a lusta, álmodozó, beszólogató borbély, aki sehol sem találja a helyét. Surda a Forró szél című jugoszláv, először 1980-ban vetített tízrészes sorozat főszereplője. Ma, a Trónok harca, a Black Mirror és a tökélyre fejlesztett amerikai (skandináv, angol, török, izraeli) sorozatok világában talán nehéz megérteni, mit jelentett a nyolcvanas években ez a jugó csoda.

Az ingerszegényebb környezetben nagyot robbant itthon ez a sorozat. Hozzá voltak szokva az emberek, hogy a baráti szocialista országok terméseit nézhetik inkább, mint a legújabb hollywoodi filmeket. Mégis, a Forró szél legendás lett: zenéje, a rendkívül szomorkás, szerbhorvát nyelvű A sad adio slágerré vált, és a surdakalap divatba jött. Magukénak érezték Surdát, a sorozatot a magyarok is.

A sorozat sikerét más tényezők is elősegítették. A Szinisa Pavics által megírt forgatókönyvben szinte nincs egyetlen olyan perc sem, amely nem szatirikus, humoros vagy egyszerűen nem tartalmazna egy jó bemondást, tanulságot, élcet. A figurák mindegyike olyannyira eltalált, hogy egyenként sorozatot kaphatnának: a zsémbesen gunyoros Firga bácsi éppúgy, mint a kisstílű bűnöző Bob, a nagyszájú teherautós Krisztivoje, Szócsa, Surda aggódó apja vagy az iroda kimért főnöke. A tíz rész mindegyike arról szól, hogy Surda különféle állásokban és munkahelyeken kipróbálja magát, de igazából sehol sem érzi jól magát. Ennek mindig hangot is ad, a konfliktusok élesen pattannak ki, sehol sem ül le a sorozat. A készítők nagyon takarékosan bántak a pénzzel, előfordul, hogy egy színész az egyik részben vízvezetékszerelőt, a másikban autószerelőt játszik, de ezt is elnézzük. A magyar szinkron – ahogy akkoriban szinte mindig – brillírozik: Surda Helyey László, Firga bácsi Zenthe Ferenc, Bob Gálvölgyi János hangján szólal meg, de a többi szinkronhang, ahogy a fordítás is, remekel. (Érdekes, hogy mennyi fordulat kopott ki a nyelvből, ami még a sorozatban hallható, ilyen például a „Mi az ördög lova?” is.)

Ami ráadásul külön ízt ad, az a szerb (horvát? macedón? szlovén? vagy csak jugó?) mentalitás, a bele nem nyugvás, a nagyhangúság, a nyerni akarás és a büszkeség keveréke. Ettől lesz a főszereplő igazán szerethető és teljesen egyedi figura, aki mellett nem lehet elmenni.

Jugoszláviában annak idején még nagyobbat szólt a Forró szél. A sorozat kezdési idejében az utcák kiürültek, még a parlamentben az üléseket is megszakították, hogy a politikusok láthassák az újabb részeket. Miért lett ekkora sikere a sorozatnak?

A Forró szél vetítésekor, 1980-ban teljesen más rendszerben éltek Jugoszláviában az emberek: nemcsak politikai szempontból, de erkölcsi és érzelmi szempontból is más rendszer volt. Már Tito halála után kezdett az erős kézzel egyben tartott Jugoszlávia recsegni-ropogni (anekdota: nem tudtak megegyezni a szerbek és a horvátok, hogy milyen nyelven és ábécével írják meg az akadémiai lexikont; úgy döntöttek hát, hogy az egyik cirillbetűs és szerb lesz, a másik pedig latin betűs és horvát..). A felszínre törő nacionalizmus a mindennapi életben nem kapott lángra, az egyszerű emberek senkit sem tekintettek ellenségnek. A hétköznapi ember nem gyűlölködött, később mégis mégis tétlenül kellett végig néznie, ahogy országa megsemmisül, és a gyűlölet, harag, nacionalizmus borítja el.

A sorozat itt jön képbe az emberek életében: a szerb ember egyik legnagyobb erősége onnan fakad, hogy a legtragikusabb szituációt sem a sötét és komor oldaláról nézi, hanem a lélek erejével túlteszi magát rajta. A Forró szél sikere abban rejlett, hogy képes volt az akkori szociális és társadalmi problémákat egyfajta sajátos humorral ötvözni, és ezen keresztül bemutatni. A humor sajátossága nem abban rejlett, hogy a karaktereket és szituációkat nevetségessé tette, hanem hogy azokat a hibákat egyfajta intelligens humoron keresztül mutatta be. A paródia és a jókedv összehozta az embereket, mert ha csak arra az egy órára is, de elfelejtkezhettek gondjaikról és az országban zajló problémákról. Egy jót nevettek az egészen, ahogy mi, magyarok is – a lakáskiutalásról szóló rész az irónia és a bohózat legszebb pillanatait intézi, a bürokrácia országsemleges és örök mementójaként.

Borivóje Surdilovics azoknak a 40-es éveikben járó férfiak mintadarabja volt, akik még nem találták meg magukat semmiben, örök álmodozók, akik mindennapok börtönébe zárva élnek. Ismerős ma is, ugye? Az őt százszázalékos beleéléssel eljátszó, magát jugoszláv színésznek is nevező Ljubisa Szamardzsics ment most el 81 éves korában. Annak, aki csak Kusturica óta ismeri a délszláv életérzés humorba forgatott megjelenítését, érdemes megnézni ezt a sorozatot.

(A cikk megírásához egykori kollégám, Duska Gonja adott muníciót, köszönet érte!)