Az élet olyan, mint egy forró szél – egy jugoszláv sikersorozatról

Meghalt Ljubisa Szamardzsics. Az X generáció számára ez a magas, vékony színész egy felejthetetlen sorozat különleges figurájaként marad meg az emlékezetben. Ő volt Surda, a lusta, álmodozó, beszólogató borbély, aki sehol sem találja a helyét. Surda a Forró szél című jugoszláv, először 1980-ban vetített tízrészes sorozat főszereplője. Ma, a Trónok harca, a Black Mirror és a tökélyre fejlesztett amerikai (skandináv, angol, török, izraeli) sorozatok világában talán nehéz megérteni, mit jelentett a nyolcvanas években ez a jugó csoda.

Az ingerszegényebb környezetben nagyot robbant itthon ez a sorozat. Hozzá voltak szokva az emberek, hogy a baráti szocialista országok terméseit nézhetik inkább, mint a legújabb hollywoodi filmeket. Mégis, a Forró szél legendás lett: zenéje, a rendkívül szomorkás, szerbhorvát nyelvű A sad adio slágerré vált, és a surdakalap divatba jött. Magukénak érezték Surdát, a sorozatot a magyarok is.

A sorozat sikerét más tényezők is elősegítették. A Szinisa Pavics által megírt forgatókönyvben szinte nincs egyetlen olyan perc sem, amely nem szatirikus, humoros vagy egyszerűen nem tartalmazna egy jó bemondást, tanulságot, élcet. A figurák mindegyike olyannyira eltalált, hogy egyenként sorozatot kaphatnának: a zsémbesen gunyoros Firga bácsi éppúgy, mint a kisstílű bűnöző Bob, a nagyszájú teherautós Krisztivoje, Szócsa, Surda aggódó apja vagy az iroda kimért főnöke. A tíz rész mindegyike arról szól, hogy Surda különféle állásokban és munkahelyeken kipróbálja magát, de igazából sehol sem érzi jól magát. Ennek mindig hangot is ad, a konfliktusok élesen pattannak ki, sehol sem ül le a sorozat. A készítők nagyon takarékosan bántak a pénzzel, előfordul, hogy egy színész az egyik részben vízvezetékszerelőt, a másikban autószerelőt játszik, de ezt is elnézzük. A magyar szinkron – ahogy akkoriban szinte mindig – brillírozik: Surda Helyey László, Firga bácsi Zenthe Ferenc, Bob Gálvölgyi János hangján szólal meg, de a többi szinkronhang, ahogy a fordítás is, remekel. (Érdekes, hogy mennyi fordulat kopott ki a nyelvből, ami még a sorozatban hallható, ilyen például a „Mi az ördög lova?” is.)

Ami ráadásul külön ízt ad, az a szerb (horvát? macedón? szlovén? vagy csak jugó?) mentalitás, a bele nem nyugvás, a nagyhangúság, a nyerni akarás és a büszkeség keveréke. Ettől lesz a főszereplő igazán szerethető és teljesen egyedi figura, aki mellett nem lehet elmenni.

Jugoszláviában annak idején még nagyobbat szólt a Forró szél. A sorozat kezdési idejében az utcák kiürültek, még a parlamentben az üléseket is megszakították, hogy a politikusok láthassák az újabb részeket. Miért lett ekkora sikere a sorozatnak?

A Forró szél vetítésekor, 1980-ban teljesen más rendszerben éltek Jugoszláviában az emberek: nemcsak politikai szempontból, de erkölcsi és érzelmi szempontból is más rendszer volt. Már Tito halála után kezdett az erős kézzel egyben tartott Jugoszlávia recsegni-ropogni (anekdota: nem tudtak megegyezni a szerbek és a horvátok, hogy milyen nyelven és ábécével írják meg az akadémiai lexikont; úgy döntöttek hát, hogy az egyik cirillbetűs és szerb lesz, a másik pedig latin betűs és horvát..). A felszínre törő nacionalizmus a mindennapi életben nem kapott lángra, az egyszerű emberek senkit sem tekintettek ellenségnek. A hétköznapi ember nem gyűlölködött, később mégis mégis tétlenül kellett végig néznie, ahogy országa megsemmisül, és a gyűlölet, harag, nacionalizmus borítja el.

A sorozat itt jön képbe az emberek életében: a szerb ember egyik legnagyobb erősége onnan fakad, hogy a legtragikusabb szituációt sem a sötét és komor oldaláról nézi, hanem a lélek erejével túlteszi magát rajta. A Forró szél sikere abban rejlett, hogy képes volt az akkori szociális és társadalmi problémákat egyfajta sajátos humorral ötvözni, és ezen keresztül bemutatni. A humor sajátossága nem abban rejlett, hogy a karaktereket és szituációkat nevetségessé tette, hanem hogy azokat a hibákat egyfajta intelligens humoron keresztül mutatta be. A paródia és a jókedv összehozta az embereket, mert ha csak arra az egy órára is, de elfelejtkezhettek gondjaikról és az országban zajló problémákról. Egy jót nevettek az egészen, ahogy mi, magyarok is – a lakáskiutalásról szóló rész az irónia és a bohózat legszebb pillanatait intézi, a bürokrácia országsemleges és örök mementójaként.

Borivóje Surdilovics azoknak a 40-es éveikben járó férfiak mintadarabja volt, akik még nem találták meg magukat semmiben, örök álmodozók, akik mindennapok börtönébe zárva élnek. Ismerős ma is, ugye? Az őt százszázalékos beleéléssel eljátszó, magát jugoszláv színésznek is nevező Ljubisa Szamardzsics ment most el 81 éves korában. Annak, aki csak Kusturica óta ismeri a délszláv életérzés humorba forgatott megjelenítését, érdemes megnézni ezt a sorozatot.

(A cikk megírásához egykori kollégám, Duska Gonja adott muníciót, köszönet érte!)

Hogyan ne legyünk gonoszok?

Egy rendkívül fontos fordulóponthoz kezd érkezni az informatikai világ. Mivel az informatika az alapja a jövőt működtető rendszereknek, így bátran állítható, hogy nagyjából most dől el a jövő.

Egy látszólag jelentékeny, belső, céges ügy az egyik katalizátor. 2017 július 17-én, a Google egyik mérnökének, James Damorenak egy többoldalas belső feljegyzése látott napvilágot. (Barta Jánosnak, a PC Guru munkatársának köszönhetően az írás magyarul is olvasható.) A Google ideológiai visszhangkamrájáról szóló gondolatok végkövetkeztetése, hogy a Google politikailag, ideológiailag és gondolatilag részrehajló, elfogult. Ennek egyenes következménye, hogy a hivatalos álláspont nem kérdőjelezhető meg, ezért egy ideológiai, zárt visszhangkamra alakult ki a Googleban. Nincsenek viták, és Damore a hivatalos álláspont megkérdőjelezéseként egy fontos példával foglalkozik: a nők és férfiak közötti munkahelyi egyenlőség kérdésével. Érdekes, hogy nem a céges, üzleti irányt, hanem a belső, munkatársi viszonyokat kritizálja.

A fiatal mérnök állításaira pro és kontra találhatunk érveket a neten. Itt most az az érdekes jelenség, hogy egy vállalat, amelynek globális a működése, elméletileg sokféle gondolkodású embert alkalmaz és különféle embereknek értékesíti a termékeit, látszólag mégis inkább egy irányba húz.

Az USA-ban, amely világnézetileg sokkal inkább polarizált, mint a magyar társadalom, a nagy techcégeket egyre többen vélik elfogultnak, melynek néhány jele: az Amazon igazgatója, Jeff Bezos megvette a Trumppal szemben igencsak kritikus Washington Postot, a Facebooknál kiderült, hogy a választás idején manipulálták az algoritmust a demokraták javára, az Apple letiltott a szexuális kisebbségi jogokkal ambivalens alkalmazásokat, Hillary Clinton kampánystábjában pedig a techvilág neves cégeitől érkezett emberek dolgoztak.

A fagyi viszont visszanyalni készül. A Google gigantikus, Európai Bizottságtól kapott büntetése kapcsán egyre gyakrabban pedzegetik a Google, a Facebook és az Amazon, vagyis digitális életünk legmeghatározóbb vállalatainak a monopóliumát, pontosabban az azzal való visszaélést. Ha a mostani amerikai kormányzat beleáll, akár úgy is járhatnak ezek az órisávállalatok, mint egykor a Microsoft, amely elvesztette monopóliumát a böngészők piacán. A folyamatot felgyorsíthatja, hogy az amerikai tüntetések eredményeképp több neonácinak és szimpatizánsnak tartott digitális tartalom vált elérhetetlenné, vagy nehezebben megtalálhatóvá. Az amerikai konzervatív táborban sokan már most apokaliptikus képet festenek arról, hogy vajon hol áll meg a cenzúrának tartott gyakorlat, mi lesz a nagy purgálás vége. Ebben a felfokozott helyzetben az érintett cégek már nem tudnak, és nem is akarnak semleges álláspontra helyezkedni.

És megérkeztünk a probléma gyökeréig: létezik-e egységes világnézet, amelyet minden, a nagy ötök (Alphabet, Facebook, Apple, Microsoft, Amazon) szolgáltatásait használónak el kell fogadnia? Ki állapítja meg, hogy mi a gyűlöletbeszéd, hol vannak a határok? Lehet-e értéksemleges egy cég, amely mindenkinek szolgáltat, vagy joga van-e kitiltani a szolgáltatásából a vele ellentétes nézeteket vallókat? A Google-féle Ne légy gonosz! mantrában vajon mi a gonoszság definíciója? Ha a világban az emberek világnézete, értékválasztása annyira sokszínű, akkor ezt a tényt vajon egy profitorientált cégnek érdemes-e követnie? Látszólag egyszerű a helyzet, hiszen a kapitalizmusban a fogyasztók döntenek – de vajon megkerülhető-e a a Facebook Ad vagy az AdSense? Meg tudunk-e lenni az Android vagy az Apple telefonjai és rendszerei nélkül? Ők mondják-e meg, mi a helyes, társadalmilag elfogadható nézet, vagy teljes szólásszabadság van, amelybe a legszélsőségesebb nézet is teret kaphat?

Ha minden ugyanígy megy tovább, az internet tovább hasad. Már most létezik az Infogalactic, amely a szerintük elfogult Wikipedia versenytársa; már használható a Gab, amely alapítója szerint a Facebook és a Twitter állítólagos baloldali-liberális elfogultságát és gyakorlatát igyekszik ellensúlyozni.

A jövőben éppen ezért már nem visszhangszobák, hanem visszhangvárosok lesznek, tovább erősítve az elkülönülést.