2017. augusztus 6., vasárnap

Elon Musk: próféta vagy üzletember?

A huszadik században sokszor még a legnagyobb, legbefolyásosabb cégekről sem tudta a közvélemény, hogy kik vezetik. Nem is volt erre szükség: a termék, az előállított produktum beszélt helyettük, ha pedig publicitásra volt szükség, a tévé-rádió-közterület-direktmarketing négyesfogat segített (természetesen nem Magyarországról beszélek).
A kilencvenes évekbe lépve, nem függetlenül az információs korszaktól, ez lassan megváltozni látszik. A mikrofonhoz előléptek a CEO-k, a vezérigazgatók és a főnökök. Produkálni kellett magukat – nemcsak a vállalat dolgozói, hanem milliárdok előtt. Nem véletlen, hogy Steve Jobs így vált legendává: divatot teremtett az öltözködésével, a gördülékenységével és a kis szertartásszerű „one more thing…” résszel. Steve Ballner, a Microsoft hírhedt vezetője se ment a szomszédba, hogy felhívja magára és cége termékeire a figyelmet. Zuckerberg visszafogottabb előadó, de azért van mondanivalója, igaz, ezt sokszor inkább írásban, a Facebookon teszi.

(via)
Elon Musk azonban még rajtuk is túltesz. Rengeteget beszél, nyilatkozik. Víziókat vázol, képzeletében a mesterséges intelligenciák, a marsutazás jól megfér az elektromos autó vagy a napelemgyár valóságával. Alig múlik el hét, hogy valahonnan ne köszönnének vissza a szavai. A TESLA az egyik legjobban csengő márkanév a technológiai hírekre fogékonyak fejében.

Itt a disszonancia. A valóságban a TESLA picike autógyár, és eredményei sem eget rengetőek. Eladásait nem lehet összemérni az autóipar gigászaival. Ráadásul szembe kell néznie a társadalmi trendekkel is, például azzal, hogy a fiatal amerikaiak nem akarnak annyira autótulajdonosok lenni,mint szüleik generációja. Az autógyártás recesszióban van. Kisebb vállalat vezetőjeként Musknak nincs is más lehetősége, mint elhitetni alkalmazottaival, befektetőivel és potenciális vevőivel, hogy az ő elképzelése a jövő. Előremenekül, és a jövőbe vetett hitből profitál most. Ez tényleg hit: az adatok azt mutatják, hogy az elektromos autók elterjedése sokkal lassabb, mint azt pár éve jósolták, az önvezető járművek általános használatához pedig seregnyi változásra van szükség (technológiaira, jogira és mentalitásbelire). TESLA-t az vásárol, akit megérintett ez a prófétai hevület, és hajlandó kifizetni a több pénzt érte.


Mégis, várható, hogy hozzá hasonlóan egyre több cég első számú vezetője fog sokkal többet kommunikálni személyesen, mint korábban. A közösségi média, a sztorira kihelyezett kommunikáció korában ez kulcsfontosságú lesz. Az exponenciálisan gyorsuló technikai fejlődés közepette egyre fontosabb, hogy a cégek CEO-i eligazítást adjanak az egyszerű fogyasztóknak: tudjuk, hogy hová tartunk, érdemes velünk jönnötök.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Első esztendőnk Pandémiában: 6 jelenségről

Üdvözlünk Pandémiában! Ez egy folyton változó alkotmányú, szabályú, hihetetlen meglepetést tartogató ország. Hogyan lettünk ennek állampol...