A komolyan vett sörreklám

Egy 15 éve díjat nyert sörreklám a poszt apropója.

A soha ki nem mondott közmegegyezés szerint a sörreklámoknak viccesnek kell lenniük. Érthető: a sörözés alapvetően társasági tevékenység, van egyfajta buddy hangulata, vagyis nagyhangú férfiak egyre gyatrább szó- és egyéb viccekkel múlatják az időt vagy tapadnak a Bajnokok Ligáját sugárzó csatornára. Lazulnak a munkaidő után. Ezért is volt meglepő jó egy éve, amikor a Dreher előállt ezzel a reklámmal:

Ezzel az volt a bajom, hogy alapvetően egy célcsoport-leíró reklám lett belőle: megmutatta, hogy a reklámozó hogyan képzeli el a saját célcsoportját. Szerinte a Drehert ivók kalandvágyó felfedezők – ami lehet, hogy így is van, de a szép szlovén tájakat leszámítva üres ez a film. Igaz, hogy én nem iszok sört, de hideg-rideg az egész, nincs benne érzelem, csak litánia, kinyilatkoztatás, a cég beszél és nem a fogyasztók, pedig a Dreheré az egyik legjobb sörös szlogen, ezt el kell ismerni. Valószínűleg ez utóbbi lehetett az alapgondolat, ahonnan a koncepció kisarjadt.

Amikor azt hittem, hogy a célcsoport-reklám egyedi eset, akkor tavasszal szembejött a Borsodi filmje:

Ugyanaz a helyzet, mint az előzőnél: a film eldarálja, hogy kiknek készült a Borsodi, mindezt artisztikusan (kicsit a kilencvenes évek esztétikájára hajazóan), de nagyon kimért, érzelemmentes szöveggel – ki mond már olyat oldott beszélgetés során, hogy „újult erővel belevágni a mindennapokba”? Itt ráadásul még a régóta használt, ugyancsak parádés szlogen sem illik a filmhez, más a hangulata, a reklámhoz képest könnyedebb hangvételű.

A két magyar sörreklám tehát kicsit komolykodó lett, nincs sztorijuk, csak életképek halmazából állnak, amelyekben nem látni nagyon egyedi vizuális tartalmat, bármit, amit megjegyezhetnénk. Elképzeltek maguknak egy-egy célcsoportot, és az ő életüket szeretnék bemutatni.

És akkor most jöjjön a bezzegreklám, az egyik kedvencem. A 15 éve megrendezett 2002-es Cannes-i Reklámfesztiválon díjazták a Bud Light filmjét. Minden benne van, amit egy jó (sör)reklámfilmtől el lehet várni: meglepő sztori, humor, buddyhangulat, és egy nagyon olcsó költségvetésre hangszerelt megoldás.

Így számomra az a paradoxon az igaz, hogy a komolyan vett sörreklám oldott formában humort és szellemességet tartalmaz. (Nem, Frankó kapitány sajnos nem ilyen.)