Üdvözlünk Pandémiában!
Ez egy folyton változó alkotmányú, szabályú, hihetetlen meglepetést tartogató ország. Hogyan lettünk ennek állampolgárai egy éve?
Amikor ennek a felfordulásnak vége lesz, és leülepszik a por, akkor fogjuk igazán látni az előtte-utáni világ kontrasztját. A gyorsan változó események sűrűjéből mégis lassan kirajzolódnak a kontúrok, a már most jól megfigyelhető trendek. Most hagyjuk a könnyen leszakítható gyümölcsöt, vagyis a „hány napból fog állni a home office” kérdését. (Amíg a kórboncnokok meg a kőművesek nem vihetik haza a munkát, addig nem túl egyetemes ez a probléma.) A koronavírus-járvány második esztendejébe lépve szerintem többek közt a következő tanulságokat lehet levonni.
A kormányzatok látványosabb szerepvállalása a jövedelemkiegészítésekben, bevételcsökkenések pótlásában, pénzosztásokban is megjelent. A polgárok megtanulták, hogy csak az államra számíthatnak, a munkahelyeik, a megrendelőik, a partnereik ilyen extra esetben nem tudnak segíteni.
Azután itt van a vakcinák kérdése. Bár némely esetben hangsúlyozottan multinacionális vállalatok hozták létre ezeket, az úgynevezett „keleti” vakcinák megint csak egy-egy kormány felsőbbségrendűségét hivatottak demonstrálni. Az uniós, közös beszerzési stratégia ellenére mégiscsak az egyes nemzeti kormányok osztják ki a szurikat. Nekik kell hálásnak lennie vagy éppen gyűlölni őket.
2. Minden eddigi
társadalmi probléma még élesebben jelenik meg
Eddig is voltak szegények és gazdagok, folyton nyílt az a fránya jövedelmi olló, de leginkább grafikonokon láttuk, nem az Adrián. Az elméleti síkról rögtön a gyakorlatira terelődött a különbség kérdése, amikor a karantén valakit két hiperaktív kisgyerekkel mondjuk 40, másokat 400 négyzetméteren, robotfűnyíróval és vízköpő szoborral a kertben ért. Az Imagine kórusa sem enyhítette a dolgozó nép fájdalmát, sőt.
A kikapcsolódás, a nyaralás sót hintett a feltépett sebre. Kiderült, hogy míg az egyik csak a Balatonig jut el, akinek pénze van, az többé-kevésbé most is kipihenheti magát. A Maldív (igeként: maldívozik) például itthon innentől kezdve nem egy álomutazási célpontot jelent, hanem a kivagyiság, az „én megtehetem, hát meg is teszem” üzenetét vágja a hirtelen bevétel, majd szociális háló nélkül maradt tömegek arcába – legalábbis sokan így élik ezt meg.
Vannak keleti meg nyugati vakcinák. Előbbiek a csóróbb, elmaradottabb országok mentsvárai, utóbbiak a nyugati világ privilégiumai, ahogy látszólag a vérrögképződés is. Az USA még mindig az első. Ez napnál világosabb, ahogy a járványra adott választ nézzük: két amerikai cég fejlesztette ki az első, és mindezidáig kutatásokban leginkább igazolt oltóanyagát, ráadásul a legmodernebb technológiát bevetve. Velük szemben a titkolózó kínaiak és az oroszok, akik nem tudtak ilyen szintre eljutni, talán nem is akartak. Az üzenet világos: a nyugati tudomány, szakértelem egyelőre megkérdőjelezhetetlennek tűnik.
4. Az engedelmes emberiség
A magára olyannyira büszke, individualista és élvhajhász nyugati társadalmak – a lőfegyver-mámorban fetrengő egyesült állambeliek kivételével – az első parancsszóra sutba dobták elveiket. Engedelmes, kovászszagú tésztává állt össze mindenki. A (nemcsak nálunk) háborús retorikába, apokalipszist dübörgő szólamokba csomagolt intézkedések, kötelező szobafogságok szinte alig találtak ellenkezésre. (Most nem ennek jogosságáról beszélek, hanem a jelenségről.) Akik előző héten még a Budapest-Róma útvonalon mozogtak, most a hálószoba-konyha menetrendjét élték át. És nem tört ki forradalom, a vécépapír-vásárlási lázból sem lett polgárháború. A kormányok, a döntéshozók láthatták tehát, hogy egy sokszázmilliós embertömeg egész jól fenyíthető, ha tényleg karnyújtásnyira tűnnek Bergamo zsúfolt kórtermei.
Nincs annyi pénze a vállalkozásoknak, vállalatoknak, cégeknek, mint azt annyian hitték. A jó ízléssel vagy giccsel berendezett CEO-irodák és –tárgyalók fedezete sok esetben nem a kasszában lévő pénz. Sőt, a kasszában lévő pénz csak átmenetileg van ott, és nem tudott nagyobb mennyiségben felhalmozódni. Csak a folyamatos kiadás-munka-bevétel triója tartja mozgásban a cégeket, ennek kell forognia, mint amikor hajtani kell a biciklit, hogy ne essünk el. Nagyon kevesen dolgoznak akkora haszonkulccsal, hogy egy bezárt gazdaságot ne érezzenek meg. Csak a kormányok mentőöve segített a végeredményben rengeteg embereket foglalkoztató ágazatokon.
A nyugati társadalmakban folyamatosan, az évszázadok során végbement egy progresszió, melynek értelmében a társadalom minden szereplője kritizálható. Semmi se szent. Kezdődött ez a főurak, nemesek bírálatával, míg eljutottunk a király meztelen gondolatáig, amikor már nem csak egy kisgyerek merte ezt bekiabálni. Ezután jött a vallás, a hozzá kapcsolódó intézmények és hitvilágok könyörtelen szétzúzása szóban és tettben (paradox módon a vallás virágzik és fontosabb is lesz, de erről majd máskor). A tudomány maradt a végére. Érthetően nehéz beszólni egy 5-15 éve tanuló szakembernek, mert ahhoz a bírálónak is értenie kellene a témát. Most már ezt is látjuk. Hatalmas magabiztossággal, a közösségi média megafonjával felszerelve osztják meg véleményüket nem ezzel foglalkozók, a University of Internet végzős hallgatói, a klikktanulók. A szinte példátlan szakmai konszenzus – a vakcinák jók és hatásosak – ellenére sokan nem hisznek a tudósoknak. Chip került a levesbe, a Bill Gates-alakú rémek inváziója hihetőbb, mint az éjt nappallá tévő kutatók közleménye.
Ez egy másik, szinte megoldhatatlan problémára is ráirányítja a figyelmet. A tudomány ugyanis úgy működik, hogy amit ma mond, holnap könnyen megcáfolja egy újabb ténnyel, hiszen ez a természete. A társadalom döntő többsége viszont ezzel nem tud mit kezdeni. Egyszer azt hallja, hogy a maszkok nem hatásosak, majd utána azt, hogy igen. Először azt hallja, hogy az oltóanyag fejlesztése több évig tart, majd azt tapasztalja, hogy alig háromnegyed év alatt több is a rendelkezésre áll. Ezt az elvet, hogy egyre többet tudunk egy adott tárgyról, és ezért korrigáljuk korábbi kijelentéseinket, nem mondta el senki elég hangosan és egyértelműen. Az embereknek végső soron a tudománnyal van gondjuk, ami egy tudomány által megoldandó helyzetben elég nagy luxus.
Indul egy új korszak
Mindezek a jelenségek – több mással együtt – számomra egy irányba mutatnak: a kapitalizmus, a nyugati világ, a meritokráciára, teljesítményre és tények tiszteletére, a társadalmi felelősségvállalást fontosnak tartó, felelős, önálló állampolgárok döntésére épített világnézet alkonyát, végének kezdetét. Egyszersmind a megalomániás növekedés hajszolásának, a Föld erőforrásai kizsákmányolásának, az ordító egyenlőtlenség végének kezdetét. Ehhez hozzájárul még a világ jelenlegi szuperhatalmának belső megosztottsága, a feltörekvő ázsiai birodalom egyre növekvő magabiztossága, és receptje egy erős, jól szervezett, egypárti-egyideológiájú rendszerre.
Pandémia országa rövid történetű lesz, viszont ami utána jön, az hosszabb kifutásra számíthat.
