2018. november 26., hétfő

A Mesterséges Intelligencia Minisztériuma

A cím egy jó kis elbeszélést sejtet. Némi szatirikus megjegyzést, vagy netán rövid science fiction szösszenetet. De nem: amiről írok, az egy várhatóan a nem is túl távoli jövőben megvalósuló intézmény.

A Mesterséges Intelligencia Minisztériuma fogja összefogni mindazokat a kormányzati szabályozásokat, kezdeményezéseket és társadalmi hatástanulmányokat, amelyek az MI elterjedése következtében jelennek meg.
Amikor a hagyományos, már most minisztériumi felügyelet alá rendelt feladatok - mint például a közművek, közlekedés, társadalompolitika - erős mesterséges intelligencia hátteret kapnak, új problémák merülnek fel:


  • milyen algoritmusok jelenhetnek meg egy már hatékonyan működő okosvárosban? (kinek és hogyan lesz joga újabb algoritmust bevinni a rendszerbe?)
  • mennyire adhatják-vehetik a vállalatok az állampolgárok személyes adatait?
  • hol segíthetnek az MI-k a népesedéspolitikában? (állami randi-MI? várható születésszám miatt források automatikus felszabadítása és például óvodai ellátottság növelése egy adott térségben? munkaerőpiaci feladatok kezelése, pl. felvételi ponthatárok algoritmus általi változtatása?)
  • hol állhat meg a szórakoztatóipari túltermelés? (mennyi MI által generált popszám, regény és film készülhet egy adott naptári évben?)

A legszebb az egészben, hogy ez természetesen egy új posztot kíván: egy különleges miniszterét. Új-Zéland állt ahhoz a legközelebb, hogy egy az ország első Műszaki Igazgatóját (CTO) kinevezze. Ez a lépés eddig kimondottan a cégekre volt jellemző, de az egyes országoknak cégekként kell magukra tekinteniük a globális tehetség- és bevételhajszában. Új-Zélandon ez most egyelőre meghiúsult, de azért kíváncsian várom, mikor, hol, és legfőképpen ki kap majd MI tárcát.

Derek Handley, aki majdnem a szigetország első CTO-ja lett

A közeljövő Mesterséges Intelligencia Minisztériuma (MInisztériuma?) várja első vezetőjét.

2018. október 29., hétfő

Klímaváltozás: az optimista forgatókönyv

Nemrég  többedmagammal együtt  a Forbes magazin kérdezett meg az akkoriban frissen közzétett klímaváltozási jelentésről. Sajnos a mondanivalómból csak nagyon kevés fért bele az egyébként alapos cikkbe, úgyhogy itt közlöm a teljes válaszomat, amely a "mind elveszünk, de hamarosan" érzését kívánta árnyalni.

Az IPCC-jelentés rosszabb pillanatban nem is jöhetett volna. A transzatlanti, nyugati-ázsiai
és Európán belüli együttműködés recseg-ropog. A klímaváltozás viszont pont az az
ellenség, amelyet csakis globális ellenintézkedésekkel lehet legyőzni. Mivel a legfontosabb
szereplők, az USA, Kína és az autóipara miatt erősen érintett Németország egyelőre nem
érdekelt a probléma gyors és radikális, közös rendezésében, az éghajlati apokalipszis
elodázására más terveket kell megnéznünk. Vannak optimizmusra okot adó jelenségek.

1. A fiatal generáció márkaválasztása
Az egyik szcenárió, hogy a választói közvélemény kikényszeríti a nemzetek feletti
együttműködés rendszerét. A fiatalabb generáció - állítják egybehangzóan a kutatások -
márkaválasztásban azokat a cégeket preferálja, amelyek a környezeti ártalmak
minimalizálására is nagy figyelmet fordítanak. A Patagonia nevű vállalat például már 2016
vége felé sikeresen vezette be a re\\\collection fantázianevű, újrahasznosított szövetből
készített kollekcióját.
De nemcsak vásárlásnál lett fontos a fenntarthatóság, hanem a karrierválasztásnál is. A The
National Union of Students Sustainability Skills 2018-as felmérése szerint a válaszadó
diákok 75%-a kevesebb fizetésért is inkább a környezet iránt elkötelezett céget választaná.
A fiatalabb, globálisabb szemlélettel bíró generációnak Földünk állapota fontos kérdés.

2. A vízfogyasztás csökkentésének trendje
Ha a változtatás nem megy globálisan, majd megy kisebb, később trendfordítónak bizonyuló
kezdeményezésekkel. Például vízből kevesebbet használunk fel termelés során, mint ahogy
ezt az Unilever cég már bevállalta. A szépségiparban is egyre többen ígérik, hogy
csökkentik “víz-lábnyomukat”.Ilyen például a Pinch of Colour nevű, "vízmentes" kozmetikumokat árusító cég.



3. Az adatok szerepe
A technológia is a változás irányába mozdítja a társadalmakat, hiszen az olcsó szenzorok
például demokratizálják a légszennyezettségről szóló adatokat, cselekvésre késztetve a
politikusokat.

4. Változások a közlekedésben
Az előző példák már utókezelésnek tűnnek, de van megelőző csapás is. A közlekedési
környezetszennyezés, a klímaváltozásban is erősen negatív szerepet játszó kibocsátási
adatok csökkenése elérhető. Először is, a már említett fiatalabb generáció valószínűleg
kevésbé akar autótulajdonossá válni, mint apáik nemzedéke. Inkább az elektromos vagy
hidrogénhajtású, bérelhető autóflották kora jöhet el. A másik tényező, hogy a repülőgépeknél
is változás várható: Norvégiában például 2040-ig szeretnék elérni, hogy az egyébként hatalmas kiterjedésű ország belföldi járatai csak elektromos repülőkből álljanak.

Valószínűleg a sok-sok kisebb, egymást erősítő pozitív változás, a mérhető eredmények, a
választókorba lépő új generációk kikényszerítik a bolygó hatékonyabb, globális védelmét.
Könnyen lehetséges, hogy ez a nemzeti hatáskörök csorbulásával jár - de ahogy mondani
szokás, az már egy másik történet lesz, egészen más problémákkal.

2018. szeptember 14., péntek

A magányosság pusztító trendje


Néha egy-egy popszám tökéletesen leír egy trendet. Ilyen az amerikai synthwave duó, a The Midnight egyik dala, a Nighthawk is.
Ebben a dalban két idegent látunk, akik az utcán, egymással szemben laknak, és látják, hogy a másik mit csinál. A szituáció érdekessége, hogy mindketten magányosak: mosnak, a mobiljukba bújnak, de ahogy a szövegből kiderül: "But you always sleep alone". Amit a nosztalgikus szintipop eszközeivel átad ez a szám, az az USA-ban egy aggasztó trend. Egy 20 000 főre kiterjedő, 18 és annál idősebb felnőttek bevonásával készített kutatás megállapította többek közt, hogy:

  • az Y (1980 és1995 között születettek) és a Z (1995 és 2010 között születettek) generációja sokkal magányosabbnak, és emiatt rosszabb egészségügyi állapotban érzi magát, mint az őket megelőző nemzedékek,
  • a magányosság a következő dimenziókat jelenti: magányosság érzete, izoláltság, meg nem értés
  • 69%-uk szégyenlősnek érzi magát,
  • a két generáció 68%-a úgy véli, senki sem érti meg,
  • összefüggés áll fenn a magányosság és a rosszabb egészségügyi állapot között ( a magányos életmódot napi 15 szál cigi elszívásának feleltetik meg!),
  • a magányosak kevesebbet alszanak,
  • nincs összefüggés a közösségi média használata és a magányosság között.

Talán nem véletlen, hogy közben - az utóbbi öt év adatait tekintve - az USA-ban a kisállatipar 22%-kal növekedett, és immáron 63 milliárd dolláros piaccá hízott. Ennek egyik jele a specializálódás: a hagyományos eledeleken és kategóriákon kívül olyan termékek jelentek meg, mint a bio-állateledelek, a nyugtalanság elleni megoldások, a technológiával egybeépített állatruházatok. Sőt, a pénzügyi termékek is elérhetőek, hiszen az USA-ban közel kétmillió állatra kötöttek már biztosítást. Generációs szempontból a fő vásárlóerőt az Y generációsok jelentik, akik egyre többféle prémium terméket készek megvenni szeretett állatuk számára.

Magyarországon sem jobb a helyzet, ha a magányosságot nézzük. Egy újságcikk idézi az európai statisztikát, amely szerint Európában a magyarok a listavezetők, vagyis mi érezzük leginkább magányosnak magunkat.

Az országokon átívelő probléma megoldás után kiált, de nincsen még recept, sem bevált módszer. Az emberiség ugyanis most először szembesül ezzel a problémával, a sokgenerációs, sokgyerekes családoknál az előző évszázadokban, évezredekben nem ez volt a baj. A jövő számos lehetőséggel kecsegtet - virtuális valóságbeli társakkal, tetszőleges emberről mintázható, intelligens androidokkal, mesterséges digitális mennyországokkal - de ezek talán mégsem pótolják az emberi társaság, figyelem hiányát.

A Nighthawks című dal ihletője egyébként ez az 1942-es festmény (Edward Hopper munkája), ami a városi létforma okozta magányosságot mutatja be:



2018. augusztus 12., vasárnap

Amikor halálod napját pontosan megmondja a program

A Nature egyik partnerfolyóirata, az npj Digital Medicine egy igen figyelemreméltó cikket közölt 2018 májusában. A tanulmány szerzői két amerikai orvosi központ 216 000, legalább 24 órára az adott orvosi centrumába beutalt személy adatait nézték át. Az így begyűjtött adatokat tovább bontották 46 milliárd (!) adatpontra, és "ráengedték" egy mély tanulás (deep learning) algoritmust. A Google által támogatott programban a végén a tudósok pontosabban előrejelezték, mint eddig bármikor a következőket:

  • az adott illető kórházi tartózkodási napjainak számát,
  • és ha várható, kórházi elhalálozásának időpontját.
Természetesen nemes ügyről van szó, hiszen így könnyebben tervezhetőek az egészségügyi intézmények erőforrásai. Ha elképzeljük, hogy ezt a kimenetet összeköthetnénk egy erőforrás-tervező mesterséges intelligenciával, máris optimális helyzet állhat elő a kórházakban.

Az ördög azonban a részletekben lakik. Ez ugyanis csak egy egészségügyi kísérlet, de messzemenő következményei lehetnek. 

Már most is töménytelen adat keletkezik rólunk. Ezek önmagukban szinte értéktelenek, de együtt kezelve megmutatják, valójában milyenek vagyunk: mi érdekel minket, mit teszünk meg az egészségünkért, mennyire kockázatosan élünk, hogyan bánunk a pénzügyeinkkel, milyen emberi kapcsolatokat építünk ki, mennyire vagyunk stabilak a magánéletben és a munkában, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Kétfajta veszély leselkedik ránk ennek kapcsán.

Az első, hogy mi lesz, ha a bankunk, biztosítónk, munkaadónk hozzáfér ezekhez az adatokhoz? Disztópia lenne? Az USA-ban a Facebook pont valami hasonlóra készül: az első hírek szerint felhasználói banki adatait - például tranzakcióit - szeretné összekötni a saját megoldásaival, elsősorban a Messengerrel. A cég azóta vehemensen cáfolta ezt, de tudjuk, hogy a Facebook adatkezelési gyakorlatát eddig nem a teljes transzparencia és patyolattisztaságú etika jellemezte. A Google még ennél is többet tud rólunk. 
Ha életmód-adataink harmadik félhez kikerülnek (oké, ezen már túlvagyunk), akkor továbbra is az a kérdés, hogy mikor lesz egy-egy semlegesnek tűnő adat rendkívüli fontosságú egy munkahelyi előmenetel, politikai karrier, párválasztás szempontjából.

A második, már-már science fictionbe illő kérdés, hogy mit csinálunk, ha lesz egy dátum, ami a halálunk napját jelzi előre meglehetős pontossággal? Amikor az egyéni géntérkép-készítés elterjed, amikor egy-egy fontosabb álláshoz bizonyos génadatokat is meg kell majd adni, amikor az ismerkedés, a párkapcsolatok részévé válik az igazi egészségügyi adatok őszinte feltárása, akkor a véletlennek egyre kevesebb szerepe marad az emberi életben. Ez egyrészt jó, mert tervezhetőbb lesz minden, másrészt egyfajta determinisztikus jelleget kölcsönöz majd az emberi életnek.

Szinte videojátékba illik majd az a jelenet, amikor a halál napja számsorban változás áll be, és az emberek nézik: vajon egy elfogyasztott zsíros étellel mennyit vesztettem, és egy rendszeres, sportos életmóddal mennyit nyertem? Mintha csak ebben a filmben szerepelnénk.

És hogyan hat majd az emberekre, ha állandóan nézni fogják ezt a számot?

(Illiusztráció: James Cameron méltatlanul elfeledett sci-fijének, A halál napjának posztere.)

2018. július 24., kedd

IKEA, már majdnem a Marson

Van ez a közkeletű, de téves elképzelés, hogy a sci-fi írókon számonkérik egykoron papírra vetett gondolataik (népies nevén: jóslataik) valóra válását. Iskolapéldája ennek a szépreményű repülő autók vágyálma, meg a korholás, hogy "ti marsi kupolavárost ígértetek, de az űrben a legizgalmasabb tárgy jelenleg egy elektromos autó".
A jövőkutatókkal már más a helyzet, kell, hogy sokkal jobban kötődjenek a valósághoz, a megvalósíthatósághoz. Jelentem, az első lépésen túl vagyok, és igen, pont a Marsról van szó.
Ezt írtam ugyanis többek közt 2017 végén megjelent könyvemben a Mars-utazás jövőjét taglalva:


Azaz számomra logikusnak tűnt, hogy a Mars-utazásnál a világ egyik legelterjedtebb és legismertebb márkája, a nagy, svéd terméknevekkel megbolondított, bátran letegező bútorvállalat a vörös bolygón is jelen lesz saját kollekcióval.
És akkor nemrég belefutottam ebbe a hírbe, miszerint az IKEA a utahi Mars Sivatagi Kutatóállomásra küldött egy csapatot, hogy extrém körülmények közt vizsgálhassa bútorai jövőjét, a kis, városi terek jellegzetességeit, és innen nyerjen inspirációt. A RUMTID nevű kollekció már 2020-tól kapható lesz, többek közt most ilyen polctervet mutattak be:


Ez még nem a Marsra készült, de ugyanazt a logikát követi, amit én is végigvettem: ha egyszer lesz Mars-bázis, olyan bútorok kellenek, amelyek a szűk helyeket otthonossá tehetik. Praktikusak, talán dizájnosak is, és ezért jutott eszembe, hogy az IKEA a későbbi Mars-kolonizációban valamilyen szerepet fog játszani. Az apró terek mesterének helye lesz a marsi homok alatt berendezkedő első telepesek életében, de talán nem lapra szerelt formában, hanem letölthető fájlban, 3D-s nyomtatókon keresztül fognak megjelenni az első IKEA-bútorok.


A Mesterséges Intelligencia Minisztériuma

A cím egy jó kis elbeszélést sejtet. Némi szatirikus megjegyzést, vagy netán rövid science fiction szösszenetet. De nem: amiről írok, az eg...