2020. március 28., szombat

A home office zsarnoksága



Az emberiség (főképp) irodai jómunkásembereinek egy jelentős része pár hete már szobafogságból dolgozik. Hála az ezt támogató eszközöknek, ezt nagyvonalúan távmunkának, home officenak nevezzük. Látszólag ez maga a megvalósult utópia: a (tömeg)közlekedés és a dress code nyűgétől megszabadulva termelheti mindenki a GDP-t, ráadásul a számára legkedvesebb helyen.
A kép természetesen mostanra visszás lett.
A home office valóban pompás találmány, hiszen elsősorban a munkahelyre bejárás napjait csökkenti, az open officeban, nyitott térben dolgozók számára lélegzetvételnyi időt ad, és jó dinamikát segít megvalósítani egy munkahéten. De szerintem a távmunka lassan felfedi kevésbé szép arcát, és ez nem csak a videohívás hátterébe belibegő gyerkőcöt jelenti, ahogy ez a legendás, szinte prófétikus, pre-karanténkorabeli videóban látható.



Historikusan szemlélve a jelenséget, az emberiség egyre több kényelmet cipel be az otthonába, de mindig el is veszt valamit. Először az elektromos áramot vezette be, ekkor véglegesen elveszett a természethez igazodó életritmusa. Utána jött a rádió, és egy másik ember gondolatai, hangja elementáris hatással lett sokakra (ld. Orwell hangjátékát vagy a náci Németország propagandagépezetét). Azután jött a tévé, és még több passzivitást nyomott az emberekre. Megérkezett a telefon is, és a fizikai távolságot már nem kellett mozgással áthidalni. Az internettel pedig eljött a megfigyelés korszaka is, és nem maradt olyan hely a világon, ahol az ember igazán egyedül maradhatna.
(Vannak a lakhelyre történő kényelmi becipelésnek érdekes mellékágai: a Playstation megjelenésével a játéktermet vittük be, és a szobai kondigépekkel a fitnesztermek létjogosultságát kérdőjelezzük meg.)

Most az irodai és egyéb munkát cipeljük be kollektívan, hosszú ideig a lakásba. A mobilinternet-okostelefon párossal már eddig is hazavittük a munkát, de ez most, a lakhelyelhagyási tilalom árnyékában hatványozottan igaz lett.

Mi ezzel a probléma?
  • Az állandó home office megöli a work-life balance ígéretét. Azzal, hogy a munkahely az állandóságot jelentő, békés, pihenésre alkalmas otthonba költözött, még nehezebb az egymásba mosódó munka és magánélet határait élesen elválasztani.
  • Csökken a lojalitás és a munkatársak közti kohézió: mivel nincsenek szem előtt a kollégák, felütheti a fejét a munkaadó részéről a gyanakvás (vajon tényleg, mindig dolgozik az emberem?), a munkavállalók részéről pedig a menekülőútvonalak lezárása miatti idegesség (a főnök mindig elér, hiszen tutira itthon vagyok).
  • Hosszú távon hiányoznak az irodai élet apró rituáléi: a nemrég látott sorozatok kibeszélései az ásványvizes tartály mellett, a konyhai pletykák, a cigiszünet vagy az ebéd utáni kávézás, netán egy kilépés a sarki kisboltba, büfébe, kávézóba.
  • A munkaidő a fentiek miatt hosszabbodik, legalábbis a percepciója mindenképp – erről már egyre többen számolnak be külföldön és itthon egyaránt.
  • Az olyan fogalmak, mint például a csapatépítés, elerőtlenednek, majd értelmüket vesztik.

Egyfelől a digitális lét nagy segítség, látszik ez a mostani, járványos időkben is: hogyan tarthatnánk egymással a kapcsolatot, oktathatnák a diákokat? Másrészt pedig az emberi metakommunikáció gesztusának, a fizikai kontaktusnak, az ölelésnek, a kézfogásnak, a vállracsapásnak vagy a legkisebb érintésnek a hiányát is bizony nagyon megérezzük.
Ettől foszt meg minket a home office, és előre borítékolható, hogy amikor a korlátozásokat feloldják, mindenki sokkal pozitívabban fog visszagondolni arra a szóra, hogy: munkahely.

Amikor vége lesz a szobafogság korának, rengeteg csapat(újra)építő workshopot fognak tartani, valószínűleg a szabadban, de legalábbis tágas helyeken. Mivel a digitális munkavégzés most az extremitásokig kileng, egy egészségesebb egyensúly fog beállni. Az online életmód további erősödése mellett a fizikai világgal való kapcsolatunk talán kap egy erőteljes lökést, és jobban és többet fogunk kirándulni. Legalábbis a járvány után, kezdetben ezt várom.

Egy óriási előnye van most a hosszúra nyúló globális távmunkának. A videohívásokban hallható, a képbe belépő kíváncsi gyerekek megtanítják a világnak, hogy gyereket nevelni és mellette dolgozni micsoda összetett feladat. Ha visszatérünk a normalitásba, a munkaadók talán sokkal empatikusabban állnak majd ehhez a kérdéshez.

2020. március 3., kedd

Így változtathatja meg a jövőnket a koronavírus

Ez a bejegyzés nem azzal foglalkozik, hogy hol tart most a fertőzés-gyógyítás, hanem a jövővel. Egy olyan előre nem látható (bár szakértők szerint már évek óta várható) esemény utóhatásairól szeretnék egy-két gondolatot megosztani, mint a mostani koronavírus-járvány.

1. A globális világfalu érzésének megerősödése

  • Az 1990-es évek eleje óta nyilvánvaló, hogy egyre inkább egy nyelvet kezd el beszélni az emberiség. Ez a kommunizmus bukásával, és elsősorban a nagy, nyugati márkák világszintű elterjedésével kezdődött. A vasfüggöny mögött élő megértették, milyen élményt jelent egy McDonaldsbe beülni és mondjuk a Lay csipsz evése. Elindult a fogyasztók egységesülése világszerte, amelyet az addig is létező, de sok helyütt addig nem vetíthetett globális reklámok megtámogattak.
  • Az 1990-es második felében az internet kilépett a grafikusan vonzó térbe, a betárcsázós, majd szélessávú netkapcsolat terjedésével már nemcsak a márkák, hanem a világban addig sokszor zárványban meglévő eszmék is elérhetővé váltak. Azzal, hogy a levelezés távol élő emberekkel ingyenessé és egyszerűvé vált, még közelebb kerültünk egymáshoz.
  • Az iPhone 2007-es forradalma (az érintőképernyő és a platform, az alkalmazásbolt megjelenése) a világgal való kapcsolatunkat 0-24 órássá tette.
  • Az állandó netkapcsolat globálissá tette a szórakoztatóipart is, amely ráadásul nemcsak az Amerikából kiinduló produkciókat szórta szét a világban, de például a K-pop menetelésével Ázsia is "törleszt" az álomgyárnak és az ottani popzenei iparnak.
  • A világgazdaságban Kínának ugyancsak az 1990-es évek óta tartó menetelése átrajzolta a globális ellátórendszereket: egy bonyolult körforgás alakult ki a nyugati tudástranszfer->kínai gyártás->nyugati felvevőpiac képében. Összekötöttük egymást földi javainkkal is. A gazdaság egyféle (angol + amerikai) nyelvet beszél, szó szerint és metaforikusan is.
A mostani vírusvész idején a kínai hatóságok már szinte az első héten megosztották a világ kutatóival a SARS-CoV-2 névre keresztelt vírus teljes genetikai állományát. Ezzel az együttműködés új szintre lépett: most nem az egyébként felerősödő versengés a fontos, hanem hogy az emberiség közösen, legjobb koponyái segítségével ellenszert találjon a megbetegedésekre. Tehát akár én vagy e bejegyzés olvasója is ismerheti a csupán 8 kilobájtnyi (!) genetikai kódot, és dolgozhat a problémán.
A második jelenség, hogy az emberiség - különösen a közösségi média ellenőrizetlensége és gyorsasága miatt - akár élőben is követheti a vírus terjedését. Egyek vagyunk, sugallják a számok: a vírus nem nézi az országot, az országhatárokat, a nemzetiséget, vallást, bőrszínt. Az amerikai professzor ugyanúgy ki van téve a veszélynek, mint az afgán birkapásztor. Ezt ilyen mélységben eddig még nem élhettük át. Mindezek az emberiségnek egy közös élményt adnak. Lesz egy globális generáció, amely majd elmeséli a gyerekeinek, unokáinak, hogy "én emlékszem, amikor nálunk is megjelent az első eset". Ahogy itthon egy korosztálynak hasonló, közösségi élmény a Kacsamesék váratlan megszakadása vagy a 9/11-es események képsorai, úgy a koronavírus kitörése is egyetemes tapasztalat, amely - talán nem is annyira tudat alatt - közösségformáló hatású.
Minden olyan mozgalmat, törekvést, amely globális összefogást igényel - ilyen például a klímaváltozás negatív hatásainak kezelése - meg fog erősíteni.
Egészen különleges, nem mindennapi esetek is elképzelhetőek: például ha tényleg izraeli kutatók fejlesztik ki először a vakcinát, és mondjuk barátságos gesztussal Iránnak adnak belőle sok ezernyit (ahol egyébként az uralkodó vallási réteg egyelőre bagatellizálja a járványt.) Így két ellenséges ország lakosai is közelebb kerülhetnek egymáshoz.

2. A globális ellátórendszer átgondolása
Néhány adat: Kína a globális irodai és telekom export egyharmadát mondhatja magáénak, a világ filmjeinek 12%-át (legalább egy részben) náluk forgatják, a ruhaneműk és textilek 40%-a Kínában készül. Ehhez hozzátehetjük a koronavírus okozta egyik beszédes mutatót, miszerint a wuhani, karantén alá vont régiók adják Kína gazdasági teljesítményének 2/3-át. Az USA-ban már cikkeznek a kínai termelés kiesése miatt várható gyógyszerhiányról - különösen a fájdalomcsillapítókhoz, aszpirinhez és ibuprofenhez szükséges nyersanyagokról beszélnek.
A világ most megtanulja, hogy az olcsóság és a nagy üzlet reményében Kínába helyezett termelés mennyire ingatag lábakon áll. Már elkezdődött az újabb gyártó ország keresése egy sereg iparágban (például a textiliparban), elsősorban Törökország, Vietnám és Banglades jött szóba az alacsonyabb költségek miatt. Ahogy a madárinfluenza esetében, most is Kína bizonyult a gyenge láncszemnek, és a globális szereplők megbízhatóbb láncszemek után fognak nézni.
Ennek hatásait nehéz kiszámítani, de tektonikus erejűek lehetnek:
  • a kínai kormány és a lakosság között megköttetett hallgatólagos egyezség, a "szabadságért cserébe jólét" programja nem lesz hosszú távon fenntartható,
  • az amerikai és európai vádak (kémkedés és a fejlett technológiát fejlesztő-eladó kínai magáncégek bekötése a kínai kormányhoz) tovább tépázzák a Made in China szlogent. Az USA - függetlenül az aktuális elnöktől - vonzóbb példa maradhat a világ számára, és továbbra is az egyetlen szuperhatalom képében jelenhet meg. Az EU-nak ezen a téren még nagyobb a lehetősége.
3. Az együvé tartozás minősített esete: a karanténvilág
Giovanni Boccaccio 1353-ban jelentette meg legendás könyvét, a Decameront. Ebben 3 férfi és 7 nő 100 mesét oszt meg egymással, hogy a középkori Európát sújtó pestisjárványa elől elzártan, villában töltött magányukat enyhítsék.
A kínai régió mellett Észak-Olaszországban hallani karanténról (egyelőre). Azt gondolom, hogy több város lakossága is át fogja élni ezt. Ennek következtében kialakulhat egyfajta "karanténirodalom", amely persze a digitális alkalmazások nyújtotta formában fog realizálódni (blogok, videók, snapek, tiktokok stb.). Szarajevó 1992-1996. közötti ostroma filmek és írások sokaságát hívta életre.  A modern nyugati ember szerencsére már csak jobbára filmekben találkozik háborús körülményekkel, a karantént őrző fegyveres katonák látványa, az ellátás hadi jellege miatt szerintem sok amatőr és profi alkotót fog megihletni a jelenség. Milyen tweettel reagálsz arra a kérdésre, hogy "hé, milyen érzés karantén alatt élni?"

4. Iparágak felemelkedése és lesüllyedése
Egy ilyen járványhelyzet idején minden olyan iparág profittermelő képessége csökken, amely emberi találkozásokhoz kötődik. Ilyen a turizmus, a bolti vásárlás, és csak ehhez a két területhez millió másik kapcsolódik. Jó hír azokat a vállalkozásokat érik, amelyek épp a találkozások alternatíváját nyújtják: a Zoom videokonferencia-rendszer például csak ebben az évben két hónap alatt több felhasználót nyert, mint 2019-ben egész évben. Az emberi közreműködés nélküli technológia fejlesztése is újabb lökést kap: itt van ez az önvezető jármű, amelyet a kínai JD cég fejlesztett ki pont erre az esetre, vagy a kínai startup ötlete, a nyomógombok nélkül működő lift. Az extrém termékfejlesztést Dayong Sun képviseli a Be a Batman nevű buborékruhájával, melynek ígérete: 56 fokos hőmérsékletével elpusztítja a vírust. 



Az alternatívák keresése lesz az egyik tanulsága gazdasági-kereskedelmi szempontból az egész járványnak. Könnyen lehetséges, hogy a világméretű járványokat már a gazdasági tervezés során is figyelembe kell venni:
  • hol a legkevésbé sérülékeny a termelés?
  • hol reagál a legszakszerűbben a kormány, ha a baj megtörténik?
  • hogyan tudom a fogyasztókhoz eljuttatni a termékemet, ha karantén van?

5. A tudományba vetett bizalom megerősödése
Mi, emberek egyre cinikusabbak vagyunk, ezt jól értik és leképezik a popkultúra sikeres alkotásai (cinizmus, mindennek a megkérdőjelezése, ld. Deadpool sikere, a modern sorozathősök, pl. Doktor House személyisége vagy a Modern család világnézete). A 19. században felgyorsult fejlődés, majd a Holocaust megingatta az emberek hitét az egyház társadalmi rendjében, a kommunizmus cinikussá tett a kormánnyal, az uralkodó párttal szemben. A laposföld-hívők, az oltásellenesség megjelenése pedig azt mutatta meg, hogy az utolsó hitelesnek tartott bástya, az (elméletileg) mindenki számára ugyanazokon a tényeken alapuló nyugati tudományosság is ledől.
Ha most a koronavírus elleni vakcinát rekordidő alatt kifejlesztik, akkor a tudomány renoméja meg fog erősödni. Az emberek valószínűleg azt fogják látni, hogy nem gyógyító kövekkel, mantrával, távol-keleti misztikával történt a vészhelyzet elhárítása, hanem a jó régi tudomány segítségével. A folyamat, melynek során a fejlett világ szekularizálódik, fel fog gyorsulni.


6. A közvetlen emberi kapcsolatok nélküli világ
Kínában már javában zajlik a világtörténelem legnagyobb távmunkával kapcsolatos kísérlete. (De az USA is gyorsan felzárkózik, például a Twitter egyszerre 5000 dolgozóját küldi távmunkára, ráadásul világszerte.) A nehézséget egyrészt az jelenti, hogy az eszközeinket nem arra terveztük, hogy egyszerre több tízezer ember használja mondjuk videohívásra, de ezt megoldjuk. A kérdés az, hogyan működhetnek a globális rendszerben rendkívüli fontosságú nagyvállalatok, ha mindenki otthonról dolgozik? 

  • Milyen legyen egy virtuális meeting, ha az nem kivétel, hanem főszabály?
  • Hogyan alakulnak a vállalaton belüli dinamikák és kapcsolatok?
  • Milyen legyen egy hatékony táv-brainstorming?
  • Mennyire lehet az egy közös céghez való tartozás érzetét erősíteni, ha elhúzódik a távmunka?
Tudunk-e mi, emberek sokáig magányosabban élni, még akkor is, ha a netkapcsolat miatt az egész világ elérhető?

7. A koronavírus okozta társadalmi következmények
  • Már most látható, hogy az évezredes illem, a kézfogás átmenetileg veszít a jelentőségéből: Merkellel nem fog kezet a férfi politikus, az angol királynő gumikesztyűben dolgozik... Ezt már egyszer átéltük: az Ebola-járvány idején ugyancsak a fertősésveszély csökkentése miatt alakult ki a "könyökpacsi". Több kultúrában is alternatívákat mutatnak be. Mi lesz vajon a puszival és a csókkal?
  • Másik érdekes kérdés, hogy a járvány az eddigi tapasztalatok szerint leginkább az idősebbek életét fenyegeti. Egy alapvetően idősödő és emiatt betegebbé váló nyugati világban fel fognak erősödni az idősebbeket érintő egészségügyi fejlesztések - hacsak sokan nem gondolkodnak annyira elvetemülten, hogy az emberiség ilyetén megvalósuló létszámcsökkentése akár pozitív is lehet. 
  • Harmadszorra, az is eldől, hogy vajon az autoriter vagy a demokratikus rendszerek képesek nagyobb biztonságot nyújtani saját polgáraiknak?

8. Az emberiség talán megtanulja, mennyire törékeny valami
Szinte hihetetlen, de ameddig olyan alap(nak hitt) dologról kell olvasnunk, hogy "Mosd meg az átkozott kezeidet", addig felesleges álmodni másik galaxist elérő űrhajóról vagy digitális halhatatlanságról. Kicsit lejjebb veszünk beképzeltségünkből, vagy ahogy egy általam kedvelt tudományos könyv címe állítja, elismerjük, hogy fogalmunk sincs a világ működéséről. Lennonnal szólva, "you may say I'm a dreamer", és az emberiség valójában egyre önteltebb. Meglehet. Mégis, minden fejlettségünk, eredményeink és összefogásunk dacára a semmiből megjelenik egy, a pestishez nem is fogható vírus, és úgy összekuszálja a napjainkat, ahogy nem is sejtettük. Adatunk az rengeteg van, de tudásunk az sokkal kevesebb.

Hányan ismertük mondjuk tavaly novemberben azt a városnevet, hogy Wuhan?

2019. október 13., vasárnap

A kínai szövegtest-probléma


Kezdetben - évezredekkel ezelőtt, úgy az 1990-es évek első felében - voltak a kínai textiláruk, az édes-csípős levesek, az olcsóbb, de megbízhatatlanabb elektronikai termékek és lassan hozzászoktunk a kínai kultúra, termelés realitásához. Kicsit le is sajnáltuk őket. Azután jött a mobiltelefonok és a hozzájuk kapcsolódó fejlesztések, most pedig ott tartunk, hogy Kína egymaga több tudományos publikációt mondhat magáénak, mint az USA-ban dolgozó tudóskollégái. Sőt, az igazi, jövőt befolyásoló területeken - mint például a big data vagy a mesterséges intelligencia - előnyre tett szert a kormány támogatása és az emberi jogi aggályok kikerülése miatt.
Ez csak alig háromévtized története. Nem véletlen, hogy a történelmet író kínaiak épp ahhoz a művészeti formához nyúlnak, amely víziót ad, utat mutat és inspirálja az újabb generációkat, hogy betöltse küldetését és a Föld legerősebb, legfejletteb nemzetévé tegye a Kínai Népköztársaságot.
A science fiction irodalomról van szó.

Bejegyzésem apropója, hogy mostanában jobban elmélyedtem a kínai sci-fi legjobbnak tartott alkotásaiban: írtam az általam kimagasló minőségűnek tartott Háromtest-probléma trilógia második és harmadik kötetéről, megnéztem a The Wandering Earth című science fiction filmet, és még a Láthatatlan bolygók kínai sci-fi novellásköteten is átrágtam magam. Már az, hogy ezt megtehettem, új jelenség: a kínai sci-fi importképességét bizonyítja - nem véletlen, hogy első kínaiként a Háromtest-probléma első kötete 2015-ben elnyerte a rangos Hugo-díjat, amelyet a saját jogán is kiváló amerikai-kínai író, Ken Liu vett át.



Mi ez a hirtelen támadt kínai érdeklődés az európaiak által megalapozott és amerikaiak által piaci tökélyre fejlesztett tematika iránt?

A válasz Neil Gaiman egyik esszékötetében, a The View from the Cheap Seats-ben található. A brit fantasy író ugyanis résztvett 2007-ben egy kínai sci-fi / fantasy rajongói találkozón. Egy kommunista párttag vendéglátója elmagyarázta neki, hogy a kínaiak már régóta gyártják az amerikai termékeket, például az IPhone-t, és képesek jobban is megcsinálni, mint a nyugatiak - ám nem tudtak előállni új ötletekkel. Felkerekedtek hát, és meg sem álltak az USA-ig, ahol rengeteg emberrel beszélgettek olyan vállalatoknál, mint a Google, az Apple vagy a Microsoft. és rájöttek: az amerikai mérnökök, fejlesztők mind olvasnak science fictiont. A SF tehát jó, támogatásra való dolog, ezt írni és olvasni szinte hazafias tett. Bátorítani kezdték és támogatták a kínai nyelvű sci-fi újbóli kibontakozását. (A zsáner nagyon hasonló helyzetben volt, mint nálunk vagy az egész szocialista blokkban ‘45 és ‘89 között: sokszor tiltották, hogy ilyen jellegű művek egyáltalán megjelenjenek, máskor csak a tudományos propaganda eszközét látták benne.)
Elképesztő dolog zajlik a szemünk előtt: egy villámgyorsan fejlődő, technológiailag az élre törő országban az irodalom, a kultúra követi a fejleményeket. A science fiction egyszerre lenyomata és víziója ennek. A kínai sci-fi tele vannak egy nagy cél érdekében meghozott kollektív erőfeszítéssel, mérnöki tudományok alkalmazásával és persze Kína által dominált világgal (ékes bizonyíték erre a rekordokat döntögető The Wandering Earth).

Persze jogosan adódik ez a kérdés, hogy ha az amerikai science fiction irodalom Aranykora egybeesett az ország világhatalommá válásával, akkor milyen a kínai SF mostani aranykora?
Nekem úgy tűnik, hogy nagyon hasonlít az amerikaira. Kínai sci-fi olvasása közben legtöbbször az 1950-60-as évek amerikai átlag SF-jei jutottak eszembe, ahol az esztétika a következő volt:
  • az ember minden problémán felülkerekedik,
  • lényeges a mérnöki tudományok szerepe,
  • férfiközpontú,
  • kevés volt az igazán eredeti ötlet (egy idő után, persze), önismétlővé vált,
  • a szöveg kevésbé fontos, mint a tartalom.


Ami hiányzik, az az amerikai sci-fi irodalom következő, máig tartó hatású korszaka: az Új Hullám. Amiről tehát most nem olvashatunk a kínai sci-fikben:
  • kisebbségek helyzete,
  • női szempontú történetek,
  • soft SF, vagyis társadalomtudományokra építő történetek (ezt némileg ellensúlyozzák a kínai misztikum beemelésével készült írások, de ez utóbbi meg nem “tiszta sci-fi),
  • erős kortársi reflexió a (kínai) társadalom feszültségeire.


Egyszerre felemelő és kihívásokkal teli lehet a mai Kínai Népköztársaságban science fiction írónak lenni.
A nagy pénz, állami támogatás és érdeklődés és a világ talán legnagyobb science fiction piacának ellenére meg van kötve az alkotók keze. Ez nekünk ismerős lehet: Magyarországon egészen a nyolcvanas évek végéig nem találhatunk a nagy tabutémákról (kommunista párt egyeduralma, 1956, szovjet csapatok magyarországi jelenléte) science fiction jellegű említést, feldolgozást. De még a korabeli társadalom nyűgeit sem jelenítették meg, kivételt talán a humorba menekülő Dévényi Tibor volt.
A kínai sci-fi írók pedig nem kritizálják a saját kommunista pártjukat, nem említhetik meg az 1989-es, tienanment téri eseményeket, nem eshet szó ujgurokról, Tibet függetlenségéről vagy a párt vezetőjéről sem. Jellemző, hogy a már említett Láthatatlan bolygók kötetben található egy díjnyertes írás, Ma-Po Jung disztópiája, A csend városa. Egyrészt nagyon erősen épít az orwelli világra, másrészt pedig pengeélen táncolva mutat be egy másik országban lévő diktatúrát. Ennél tovább nem lehet, össze kell kacsintani az olvasókkal, akik maguk is a Kínai Nagy Tűzfalon belül élnek, ahol még a TikTokot is cenzúrázzák. Érzésem szerint a világ figyelmére ilyen helyzetben csak a zsenik tarthatnak igényt, akik a kínai ÉS az amerikai sci-fin nevelkedett olvasók számára is képesek újszerűt mutatni. Ez nagyon nagy és ritka teljesítmény.

A másik érdekes csoport azoké a kínai SF-íróké lesz, akik - a szocialista fantasztikus irodalom mintájára - még a cenzúra falain belül, de képesek lesznek kikacsintani, ügyesen alkalmazni a metaforikusságot (mint például a Sztrugackij-testvérek).

A kínai science fiction irodalom - és nemsokára a film is - éppen ezért rendkívül figyelemreméltó jelenség. A szemünk láttára ugrik át évtizedeket az ottani irodalomtörténet, hogy az amerikai (világ) sci-fi irodalmától eltérően minél gyorsabban lehessen krónikása és ihletője egy sok problémával tarkított, hihetetlen tempójú társadalmi átalakulásnak.
Paradox módon a már említett Cixin Liu-t leszámítva a két legragyogóbb kínai science fiction szerző a már Amerikában született Ted Chiang, és a Kínában született, de gyerekkorában az USA-ba került Ken Liu. Utóbbi fordítói munkásságának köszönhetjük, hogy ezt az érdekes világot megismerhetjük.

2019. augusztus 7., szerda

"Jéghidegen az igazi"

2019. augusztusában szokatlan eseménynek lehettünk tanúi. Általában a világmárkák magyarországi kommunikációja - még a legvadabb aktivitásuk közben is - meglehetősen visszafogott. Érezni, hogy a termékek biztonsági játékot játszanak, nem akarnak megosztók, erőszakosak, élesek és karcosak lenni. Minden fogyasztó számít ezekben a növekedésileg vészterhes időkben. Néha ugyan becsúszik egy-egy meghökkentő példa, mint az egykori, saját magát dehonesztáló Chokito reklámkampány, de ez ritka:



Ez a '90-es évek elején készült bájos spot messze van attól, amivel a Coca-Cola Magyarország várta az érzékenyítésben még nem túl erős magyar publikumot. Az atlantai cég magyar nyelvű Facebook-falára augusztus 4-én dobták le a kommunikációs atombombát. Ahogy a villanás nyomában a gombafelhő terjedni kezdett, egyre gyorsabban ment szét a hír: melegpárti reklámot láthatunk Magyarországon!

Ez itthon viszonylag újdonságnak számít. A Pride kapcsán készített 2015-ös Sport szelet-bejegyzés volt az első fecske (én legalábbis erre emlékezem), de az IKEA idén már ennél is erősebben "válaszolt" egy, a magyar sajtó nagy részében negatív visszhangot kapó Kövér László mondatra.
A Sziget Fesztivál idejére, a Coca-Cola sajtóanyaga szerint ahhoz készült hirdetései azonban új szintet képviselnek, hiszen egy mindenki által ismert, kedvelt márka tette le a voksát egy társadalmi kérdésben. Ezzel itthon is begyűrűzött az az amerikai jelenség, hogy nagy vállalatok nevüket és arcukat adják a melegjogok kiterjesztése mellett. Az USA-ban, ahol sokkal nagyobb ereje van az ideológiai kérdéseknek, mint Magyarországon, már régóta zajlanak a csaták. Ezeknek a küzdelmeknek a tétje az, hogy ki képviseli a korszellemet, a modernséget, a progressziót, és végeredményben ki tudhat maga mögött több embert: a cég, amely kampányol vagy a társadalmi szervezet - kint például a sokak által hírhedtnek, sokak által áldásos tevékenységűnek tartott American Family Association nevű szervezet.

A Coca-Cola szerintem elég nagy hibát követett el ebben a pár napban.

A legnagyobb probléma az, hogy egy erősen polarizált társadalmi kérdésben foglalt állást. Induljunk a kályhától: az USA-ban, amely a modern kori melegjogok szülőhelye, egyre nagyobb elfogadottsággal bír a melegházasság - a statisztika szerint 2019-ben az ottani lakosság 61%-a vallja az elfogadó, támogató álláspontot. Ebből a számból a hiány az érdekes, vagyis az amerikaiak 39%-a mást gondol erről. (Sőt, legutóbb azt állapították meg, hogy az amerikai fiatalok között csökken a melegek elfogadottsága.) Ez az érték itthon - józan paraszti észre alapozva, a magyar társadalmat ismerve - nyilván kisebb, mint a nyolcévnyi, a melegjogokat tekintve meghatározó jelentőségű Obama-korszak száma. Mindenesetre 2016 októberében a Závecz Research kutatása szerint a magyarok 36%-a támogatja, 56%-a ellenzi a melegházasság lehetőségét - miközben paradox módon 60% véli úgy, hogy az LGBT embereket ugyanolyan jogok illetik meg, mint a többieket. (Idén ez utóbbi szám ráadásul a világátlag fölé emelkedett, vagyis mi, magyarok toleránsabbak vagyunk a nagy átlagnál. Tényleg így lenne, teli szájjal zsidózó honfitársaim?)
A második figyelemreméltó adat ugyancsak a tekintélyes Pew Research Centertől származik. Eszerint 2016-ban az USA lakosságának 4,1%-a vallotta magát LGBT identitásúnak. Vajon mekkora lehet ez az arány nálunk?
A sok számot összegezve megállapítható: a Coca-Cola Magyarország egy olyan kérdésben foglalt egyértelműen állást, amelyről a magyar társadalom nagy része teljesen mást gondol. Mindezt úgy tette, hogy fogyasztói bázisa meglehetősen heterogén, hiszen alapmárkáinak árfekvése tömegtermékké teszi, ott van a legtöbb vállalat italautomatáiban, az étkezőasztalokon, gyakorlatilag fél évszázada ezer szállal kapcsolódik a magyarok életéhez. Ez a világmárka úgy döntött, hogy a lakosság néhány százalékának elképesztően fontos kérdést támogatni fogja, amikor pedig kisebbfajta népharag tör ki, akkor pedig visszakozik, és a szaknyelven "corporate bullshit" nyelvezetű sajtóközlemények sánca mögé menekül. (Csak a Sziget idején gondolja így? Máskor nem?) A meghátrálásnak tűnő lépéssel most arról az oldalról is haragosokat szerzett, akivel barátkozni akart. A kommunikáció nemcsak tartalom, hanem szándék és tett is egyben.

Sokan úgy gondolják, hogy ez rendkívül jó reklám a cégnek, hiszen lám, még én is leírom párszor a márkanevét. Azonban ez szakmailag tévedés.

A Coca-Cola a Forbes magazin legismertebb márkáinak listáján a 6. helyen áll, és csak a techcégek előzik meg. Vagyis nincs hova fokozni az ismertségét, a neve, logója az egyik leginkább felismerhető vizuális motívum. Az emberek nagy része a közösségi médiában nem éppen a márkaértéket növelő jelzőket használ. De a Coca-Cola elkövetett egy nagyobb hibát is: mivel - ahogy láttuk - polarizált és nem többségi véleményt fogalmazott meg, a magyar társadalomban meglévő sokadik töréspontot sikerült felszínre hoznia. Ehhez érdemes gratulálni, hiszen végre nem politikusok teszik ezt.
Az elmúlt napokban a saját Facebook-falomon a következő szavak sorjáznak a másik álláspontját szidalmazva: az egyik szerint a másik homofób, fasiszta, intoleráns, a másik szerint az előbbi buzibarát, meleglobbista, pedofilpárti. És ezek még az igazán enyhébb megnyilvánulások.
Egy széles körben elterjedt márka szerintem ezt nem teheti meg büntetlenül. Azzal ugyanis, hogy egy erősen megosztó vélemény mellé áll, azt üzeni az ezzel szembenállóknak: sajnáljuk, ti nem vagytok ugyanolyan kedves, fontos fogyasztóink! A ti meggyőződésetek nem számít, az egyenlőség fontos, azonban az egyenlően értékes állítások közül mi most ezt fogjuk favorizálni.

Abba a sötét erdőbe most nem érdemes belemenni, hogy az egyik oldal véleményét ab ovo igaznak vesszük - ez a buborékgondolkodás, ennél egy kicsit fentebbi nézetből kellene vizsgálni ezt az eseményt. Képzeljük el például, hogy a Coca-Cola ránéz az egyik statisztikára, és azt mondja: mivel Magyarországon a magukat vallásfelekezethez tartozónak tartók vannak relatív (bár egyre szűkülő) többségben, készítsünk kampányt az ő üzeneteiket támogatva. Például legyen a képen egy négygyermekes család a kertben, gömbölyödő hasú anyukával, #szaporodjatokessokasodjatok hashtaggel. Groteszk és ellentmondásos lenne? Igen, hiszen a társadalom egy nagy része ezt nem fogadná el: sem az üzenetet, sem a plakátot.
A Coca-Cola pedig most pont ezt teszi. Nem számít, hogy ezt milyen, mindenki számára támogatható (egyenlőség) fogalom köré csavarja, látnia kell, hogy ez sokaknak bántja a meggyőződését vagy véleményét. Ezért kioktathatja őket, beállíthatja magát a jogok kérlelhetetlen harcosának, csak ez nem áll jól neki.
Ez több érzékenységnél (bár nyilván sok gyűlölet is van az ellenvéleményekben), ez annak is szól, hogy sokak szerint egy alapvetően a környezetre káros csomagolóanyagban forgalmazott, szintetikus innivalót gyártó megacég ne akarjon prédikálni. Maradjon a kaptafánál, és egyre egészségesebb és környezetkímélőbb termékekkel álljon elő - különösen olyan helyzetben, amikor a fogyasztók várhatóan jobban elfordulnak a racionálisan nem igazolható felhasználású termékeitől.
Jéghidegen az igazi, ha szomjas vagy, igyál kólát, ismeri a szlogent a fél világ. Blogbejegyzésem címének épp ezt adtam, mert a melegjogok melletti kiállásával magas labdát adott a hidegség márkaüzenetével visszalövő ellendrukkereknek. Ez a magas labda, a nyelvi játék könnyű prédájává tette a vele egyet nem értőknek. Saját, gondosan megépített fegyverét fordították a márka ellen.

Pedig júliusban szuper jó akcióval vétette észre magát a cég: palackmentesítő kampányt folytatott a Tiszán. Mennyire más volt ez: senkit sem zavart, örömmel be tudott mögé állni mindenki.

Ha az USA-t hoztam fel, érdemes megemlíteni a Chick-A-Fil gyorsétteremláncot, amely hasonló szituációba került. A magánvállalkozás tulajdonosa ugyanis többször kifejezte vallási meggyőződését a hagyományos (más olvasatban: fundamentalista) családi értékek iránt, illetve a cég az LGBT jogokkal szemben kampányoló alapítványoknak juttatott adományt. Mindezek hatására bojkottot hirdettek ellene, rossz szemmel nézték üzletnyitását a "bűnös városban", New Yorkban, és még a repterekről is ki akarták tiltani. Nagyon sokan érezték sértőnek a vállalat elkötelezettségét.
Úgy tűnik azonban, hogy a Chick-A-Fil a leckét megtanulta: a termékei, szolgáltatásai jók. Annyira, hogy a cég értékeivel nemigen szimpatizáló Slate magazin írója is elismerte: a Chick-A-Fil termékei "ellenállhatatlanok". Talán ennek (is) köszönhetően az étteremlánc idén kiérdemelte az "Amerika kedvenc gyorsétterme" címet, és jó úton halad afelé, hogy az USA harmadik legnagyobb ilyen vállalata legyen. Természetesen azt meg kell említeni, hogy a cég azóta több gesztust is tett az LGBT közösség felé, demonstrálva, hogy a tulajdonos értékválasztása nem azt jelenti, hogy ne tárnák ugyanolyan szélesre a kapukat a tőle homlokegyenest máshogy élők számára. Ez  talán a fő tanulsága az egésznek: it's business, stupid. Ha #loveislove, szeresd és értékeld a máshogy gondolkodó vevőidet is. Vagy ne szeresd, csak ne üzend, hogy ők nem olyan fontosak. Nem kell minden konfliktust felnagyítani egy nyomorult reklámkampányért.

Biztos vagyok benne, hogy a most #sohatobbetcocacola táborában is fognak még Fantát meg Spriteot inni (ld. Chick-A-Fil esetét föntebb). Addig is itt van az a kampány, ami nekem a Coca-Cola életérzést jelenti, amit soha nem fogok elfelejteni:



A home office zsarnoksága

Az emberiség (főképp) irodai jómunkásembereinek egy jelentős része pár hete már szobafogságból dolgozik. Hála az ezt támogató eszközök...