2019. október 13., vasárnap

A kínai szövegtest-probléma


Kezdetben - évezredekkel ezelőtt, úgy az 1990-es évek első felében - voltak a kínai textiláruk, az édes-csípős levesek, az olcsóbb, de megbízhatatlanabb elektronikai termékek és lassan hozzászoktunk a kínai kultúra, termelés realitásához. Kicsit le is sajnáltuk őket. Azután jött a mobiltelefonok és a hozzájuk kapcsolódó fejlesztések, most pedig ott tartunk, hogy Kína egymaga több tudományos publikációt mondhat magáénak, mint az USA-ban dolgozó tudóskollégái. Sőt, az igazi, jövőt befolyásoló területeken - mint például a big data vagy a mesterséges intelligencia - előnyre tett szert a kormány támogatása és az emberi jogi aggályok kikerülése miatt.
Ez csak alig háromévtized története. Nem véletlen, hogy a történelmet író kínaiak épp ahhoz a művészeti formához nyúlnak, amely víziót ad, utat mutat és inspirálja az újabb generációkat, hogy betöltse küldetését és a Föld legerősebb, legfejletteb nemzetévé tegye a Kínai Népköztársaságot.
A science fiction irodalomról van szó.

Bejegyzésem apropója, hogy mostanában jobban elmélyedtem a kínai sci-fi legjobbnak tartott alkotásaiban: írtam az általam kimagasló minőségűnek tartott Háromtest-probléma trilógia második és harmadik kötetéről, megnéztem a The Wandering Earth című science fiction filmet, és még a Láthatatlan bolygók kínai sci-fi novellásköteten is átrágtam magam. Már az, hogy ezt megtehettem, új jelenség: a kínai sci-fi importképességét bizonyítja - nem véletlen, hogy első kínaiként a Háromtest-probléma első kötete 2015-ben elnyerte a rangos Hugo-díjat, amelyet a saját jogán is kiváló amerikai-kínai író, Ken Liu vett át.



Mi ez a hirtelen támadt kínai érdeklődés az európaiak által megalapozott és amerikaiak által piaci tökélyre fejlesztett tematika iránt?

A válasz Neil Gaiman egyik esszékötetében, a The View from the Cheap Seats-ben található. A brit fantasy író ugyanis résztvett 2007-ben egy kínai sci-fi / fantasy rajongói találkozón. Egy kommunista párttag vendéglátója elmagyarázta neki, hogy a kínaiak már régóta gyártják az amerikai termékeket, például az IPhone-t, és képesek jobban is megcsinálni, mint a nyugatiak - ám nem tudtak előállni új ötletekkel. Felkerekedtek hát, és meg sem álltak az USA-ig, ahol rengeteg emberrel beszélgettek olyan vállalatoknál, mint a Google, az Apple vagy a Microsoft. és rájöttek: az amerikai mérnökök, fejlesztők mind olvasnak science fictiont. A SF tehát jó, támogatásra való dolog, ezt írni és olvasni szinte hazafias tett. Bátorítani kezdték és támogatták a kínai nyelvű sci-fi újbóli kibontakozását. (A zsáner nagyon hasonló helyzetben volt, mint nálunk vagy az egész szocialista blokkban ‘45 és ‘89 között: sokszor tiltották, hogy ilyen jellegű művek egyáltalán megjelenjenek, máskor csak a tudományos propaganda eszközét látták benne.)
Elképesztő dolog zajlik a szemünk előtt: egy villámgyorsan fejlődő, technológiailag az élre törő országban az irodalom, a kultúra követi a fejleményeket. A science fiction egyszerre lenyomata és víziója ennek. A kínai sci-fi tele vannak egy nagy cél érdekében meghozott kollektív erőfeszítéssel, mérnöki tudományok alkalmazásával és persze Kína által dominált világgal (ékes bizonyíték erre a rekordokat döntögető The Wandering Earth).

Persze jogosan adódik ez a kérdés, hogy ha az amerikai science fiction irodalom Aranykora egybeesett az ország világhatalommá válásával, akkor milyen a kínai SF mostani aranykora?
Nekem úgy tűnik, hogy nagyon hasonlít az amerikaira. Kínai sci-fi olvasása közben legtöbbször az 1950-60-as évek amerikai átlag SF-jei jutottak eszembe, ahol az esztétika a következő volt:
  • az ember minden problémán felülkerekedik,
  • lényeges a mérnöki tudományok szerepe,
  • férfiközpontú,
  • kevés volt az igazán eredeti ötlet (egy idő után, persze), önismétlővé vált,
  • a szöveg kevésbé fontos, mint a tartalom.


Ami hiányzik, az az amerikai sci-fi irodalom következő, máig tartó hatású korszaka: az Új Hullám. Amiről tehát most nem olvashatunk a kínai sci-fikben:
  • kisebbségek helyzete,
  • női szempontú történetek,
  • soft SF, vagyis társadalomtudományokra építő történetek (ezt némileg ellensúlyozzák a kínai misztikum beemelésével készült írások, de ez utóbbi meg nem “tiszta sci-fi),
  • erős kortársi reflexió a (kínai) társadalom feszültségeire.


Egyszerre felemelő és kihívásokkal teli lehet a mai Kínai Népköztársaságban science fiction írónak lenni.
A nagy pénz, állami támogatás és érdeklődés és a világ talán legnagyobb science fiction piacának ellenére meg van kötve az alkotók keze. Ez nekünk ismerős lehet: Magyarországon egészen a nyolcvanas évek végéig nem találhatunk a nagy tabutémákról (kommunista párt egyeduralma, 1956, szovjet csapatok magyarországi jelenléte) science fiction jellegű említést, feldolgozást. De még a korabeli társadalom nyűgeit sem jelenítették meg, kivételt talán a humorba menekülő Dévényi Tibor volt.
A kínai sci-fi írók pedig nem kritizálják a saját kommunista pártjukat, nem említhetik meg az 1989-es, tienanment téri eseményeket, nem eshet szó ujgurokról, Tibet függetlenségéről vagy a párt vezetőjéről sem. Jellemző, hogy a már említett Láthatatlan bolygók kötetben található egy díjnyertes írás, Ma-Po Jung disztópiája, A csend városa. Egyrészt nagyon erősen épít az orwelli világra, másrészt pedig pengeélen táncolva mutat be egy másik országban lévő diktatúrát. Ennél tovább nem lehet, össze kell kacsintani az olvasókkal, akik maguk is a Kínai Nagy Tűzfalon belül élnek, ahol még a TikTokot is cenzúrázzák. Érzésem szerint a világ figyelmére ilyen helyzetben csak a zsenik tarthatnak igényt, akik a kínai ÉS az amerikai sci-fin nevelkedett olvasók számára is képesek újszerűt mutatni. Ez nagyon nagy és ritka teljesítmény.

A másik érdekes csoport azoké a kínai SF-íróké lesz, akik - a szocialista fantasztikus irodalom mintájára - még a cenzúra falain belül, de képesek lesznek kikacsintani, ügyesen alkalmazni a metaforikusságot (mint például a Sztrugackij-testvérek).

A kínai science fiction irodalom - és nemsokára a film is - éppen ezért rendkívül figyelemreméltó jelenség. A szemünk láttára ugrik át évtizedeket az ottani irodalomtörténet, hogy az amerikai (világ) sci-fi irodalmától eltérően minél gyorsabban lehessen krónikása és ihletője egy sok problémával tarkított, hihetetlen tempójú társadalmi átalakulásnak.
Paradox módon a már említett Cixin Liu-t leszámítva a két legragyogóbb kínai science fiction szerző a már Amerikában született Ted Chiang, és a Kínában született, de gyerekkorában az USA-ba került Ken Liu. Utóbbi fordítói munkásságának köszönhetjük, hogy ezt az érdekes világot megismerhetjük.

2019. augusztus 7., szerda

"Jéghidegen az igazi"

2019. augusztusában szokatlan eseménynek lehettünk tanúi. Általában a világmárkák magyarországi kommunikációja - még a legvadabb aktivitásuk közben is - meglehetősen visszafogott. Érezni, hogy a termékek biztonsági játékot játszanak, nem akarnak megosztók, erőszakosak, élesek és karcosak lenni. Minden fogyasztó számít ezekben a növekedésileg vészterhes időkben. Néha ugyan becsúszik egy-egy meghökkentő példa, mint az egykori, saját magát dehonesztáló Chokito reklámkampány, de ez ritka:



Ez a '90-es évek elején készült bájos spot messze van attól, amivel a Coca-Cola Magyarország várta az érzékenyítésben még nem túl erős magyar publikumot. Az atlantai cég magyar nyelvű Facebook-falára augusztus 4-én dobták le a kommunikációs atombombát. Ahogy a villanás nyomában a gombafelhő terjedni kezdett, egyre gyorsabban ment szét a hír: melegpárti reklámot láthatunk Magyarországon!

Ez itthon viszonylag újdonságnak számít. A Pride kapcsán készített 2015-ös Sport szelet-bejegyzés volt az első fecske (én legalábbis erre emlékezem), de az IKEA idén már ennél is erősebben "válaszolt" egy, a magyar sajtó nagy részében negatív visszhangot kapó Kövér László mondatra.
A Sziget Fesztivál idejére, a Coca-Cola sajtóanyaga szerint ahhoz készült hirdetései azonban új szintet képviselnek, hiszen egy mindenki által ismert, kedvelt márka tette le a voksát egy társadalmi kérdésben. Ezzel itthon is begyűrűzött az az amerikai jelenség, hogy nagy vállalatok nevüket és arcukat adják a melegjogok kiterjesztése mellett. Az USA-ban, ahol sokkal nagyobb ereje van az ideológiai kérdéseknek, mint Magyarországon, már régóta zajlanak a csaták. Ezeknek a küzdelmeknek a tétje az, hogy ki képviseli a korszellemet, a modernséget, a progressziót, és végeredményben ki tudhat maga mögött több embert: a cég, amely kampányol vagy a társadalmi szervezet - kint például a sokak által hírhedtnek, sokak által áldásos tevékenységűnek tartott American Family Association nevű szervezet.

A Coca-Cola szerintem elég nagy hibát követett el ebben a pár napban.

A legnagyobb probléma az, hogy egy erősen polarizált társadalmi kérdésben foglalt állást. Induljunk a kályhától: az USA-ban, amely a modern kori melegjogok szülőhelye, egyre nagyobb elfogadottsággal bír a melegházasság - a statisztika szerint 2019-ben az ottani lakosság 61%-a vallja az elfogadó, támogató álláspontot. Ebből a számból a hiány az érdekes, vagyis az amerikaiak 39%-a mást gondol erről. (Sőt, legutóbb azt állapították meg, hogy az amerikai fiatalok között csökken a melegek elfogadottsága.) Ez az érték itthon - józan paraszti észre alapozva, a magyar társadalmat ismerve - nyilván kisebb, mint a nyolcévnyi, a melegjogokat tekintve meghatározó jelentőségű Obama-korszak száma. Mindenesetre 2016 októberében a Závecz Research kutatása szerint a magyarok 36%-a támogatja, 56%-a ellenzi a melegházasság lehetőségét - miközben paradox módon 60% véli úgy, hogy az LGBT embereket ugyanolyan jogok illetik meg, mint a többieket. (Idén ez utóbbi szám ráadásul a világátlag fölé emelkedett, vagyis mi, magyarok toleránsabbak vagyunk a nagy átlagnál. Tényleg így lenne, teli szájjal zsidózó honfitársaim?)
A második figyelemreméltó adat ugyancsak a tekintélyes Pew Research Centertől származik. Eszerint 2016-ban az USA lakosságának 4,1%-a vallotta magát LGBT identitásúnak. Vajon mekkora lehet ez az arány nálunk?
A sok számot összegezve megállapítható: a Coca-Cola Magyarország egy olyan kérdésben foglalt egyértelműen állást, amelyről a magyar társadalom nagy része teljesen mást gondol. Mindezt úgy tette, hogy fogyasztói bázisa meglehetősen heterogén, hiszen alapmárkáinak árfekvése tömegtermékké teszi, ott van a legtöbb vállalat italautomatáiban, az étkezőasztalokon, gyakorlatilag fél évszázada ezer szállal kapcsolódik a magyarok életéhez. Ez a világmárka úgy döntött, hogy a lakosság néhány százalékának elképesztően fontos kérdést támogatni fogja, amikor pedig kisebbfajta népharag tör ki, akkor pedig visszakozik, és a szaknyelven "corporate bullshit" nyelvezetű sajtóközlemények sánca mögé menekül. (Csak a Sziget idején gondolja így? Máskor nem?) A meghátrálásnak tűnő lépéssel most arról az oldalról is haragosokat szerzett, akivel barátkozni akart. A kommunikáció nemcsak tartalom, hanem szándék és tett is egyben.

Sokan úgy gondolják, hogy ez rendkívül jó reklám a cégnek, hiszen lám, még én is leírom párszor a márkanevét. Azonban ez szakmailag tévedés.

A Coca-Cola a Forbes magazin legismertebb márkáinak listáján a 6. helyen áll, és csak a techcégek előzik meg. Vagyis nincs hova fokozni az ismertségét, a neve, logója az egyik leginkább felismerhető vizuális motívum. Az emberek nagy része a közösségi médiában nem éppen a márkaértéket növelő jelzőket használ. De a Coca-Cola elkövetett egy nagyobb hibát is: mivel - ahogy láttuk - polarizált és nem többségi véleményt fogalmazott meg, a magyar társadalomban meglévő sokadik töréspontot sikerült felszínre hoznia. Ehhez érdemes gratulálni, hiszen végre nem politikusok teszik ezt.
Az elmúlt napokban a saját Facebook-falomon a következő szavak sorjáznak a másik álláspontját szidalmazva: az egyik szerint a másik homofób, fasiszta, intoleráns, a másik szerint az előbbi buzibarát, meleglobbista, pedofilpárti. És ezek még az igazán enyhébb megnyilvánulások.
Egy széles körben elterjedt márka szerintem ezt nem teheti meg büntetlenül. Azzal ugyanis, hogy egy erősen megosztó vélemény mellé áll, azt üzeni az ezzel szembenállóknak: sajnáljuk, ti nem vagytok ugyanolyan kedves, fontos fogyasztóink! A ti meggyőződésetek nem számít, az egyenlőség fontos, azonban az egyenlően értékes állítások közül mi most ezt fogjuk favorizálni.

Abba a sötét erdőbe most nem érdemes belemenni, hogy az egyik oldal véleményét ab ovo igaznak vesszük - ez a buborékgondolkodás, ennél egy kicsit fentebbi nézetből kellene vizsgálni ezt az eseményt. Képzeljük el például, hogy a Coca-Cola ránéz az egyik statisztikára, és azt mondja: mivel Magyarországon a magukat vallásfelekezethez tartozónak tartók vannak relatív (bár egyre szűkülő) többségben, készítsünk kampányt az ő üzeneteiket támogatva. Például legyen a képen egy négygyermekes család a kertben, gömbölyödő hasú anyukával, #szaporodjatokessokasodjatok hashtaggel. Groteszk és ellentmondásos lenne? Igen, hiszen a társadalom egy nagy része ezt nem fogadná el: sem az üzenetet, sem a plakátot.
A Coca-Cola pedig most pont ezt teszi. Nem számít, hogy ezt milyen, mindenki számára támogatható (egyenlőség) fogalom köré csavarja, látnia kell, hogy ez sokaknak bántja a meggyőződését vagy véleményét. Ezért kioktathatja őket, beállíthatja magát a jogok kérlelhetetlen harcosának, csak ez nem áll jól neki.
Ez több érzékenységnél (bár nyilván sok gyűlölet is van az ellenvéleményekben), ez annak is szól, hogy sokak szerint egy alapvetően a környezetre káros csomagolóanyagban forgalmazott, szintetikus innivalót gyártó megacég ne akarjon prédikálni. Maradjon a kaptafánál, és egyre egészségesebb és környezetkímélőbb termékekkel álljon elő - különösen olyan helyzetben, amikor a fogyasztók várhatóan jobban elfordulnak a racionálisan nem igazolható felhasználású termékeitől.
Jéghidegen az igazi, ha szomjas vagy, igyál kólát, ismeri a szlogent a fél világ. Blogbejegyzésem címének épp ezt adtam, mert a melegjogok melletti kiállásával magas labdát adott a hidegség márkaüzenetével visszalövő ellendrukkereknek. Ez a magas labda, a nyelvi játék könnyű prédájává tette a vele egyet nem értőknek. Saját, gondosan megépített fegyverét fordították a márka ellen.

Pedig júliusban szuper jó akcióval vétette észre magát a cég: palackmentesítő kampányt folytatott a Tiszán. Mennyire más volt ez: senkit sem zavart, örömmel be tudott mögé állni mindenki.

Ha az USA-t hoztam fel, érdemes megemlíteni a Chick-A-Fil gyorsétteremláncot, amely hasonló szituációba került. A magánvállalkozás tulajdonosa ugyanis többször kifejezte vallási meggyőződését a hagyományos (más olvasatban: fundamentalista) családi értékek iránt, illetve a cég az LGBT jogokkal szemben kampányoló alapítványoknak juttatott adományt. Mindezek hatására bojkottot hirdettek ellene, rossz szemmel nézték üzletnyitását a "bűnös városban", New Yorkban, és még a repterekről is ki akarták tiltani. Nagyon sokan érezték sértőnek a vállalat elkötelezettségét.
Úgy tűnik azonban, hogy a Chick-A-Fil a leckét megtanulta: a termékei, szolgáltatásai jók. Annyira, hogy a cég értékeivel nemigen szimpatizáló Slate magazin írója is elismerte: a Chick-A-Fil termékei "ellenállhatatlanok". Talán ennek (is) köszönhetően az étteremlánc idén kiérdemelte az "Amerika kedvenc gyorsétterme" címet, és jó úton halad afelé, hogy az USA harmadik legnagyobb ilyen vállalata legyen. Természetesen azt meg kell említeni, hogy a cég azóta több gesztust is tett az LGBT közösség felé, demonstrálva, hogy a tulajdonos értékválasztása nem azt jelenti, hogy ne tárnák ugyanolyan szélesre a kapukat a tőle homlokegyenest máshogy élők számára. Ez  talán a fő tanulsága az egésznek: it's business, stupid. Ha #loveislove, szeresd és értékeld a máshogy gondolkodó vevőidet is. Vagy ne szeresd, csak ne üzend, hogy ők nem olyan fontosak. Nem kell minden konfliktust felnagyítani egy nyomorult reklámkampányért.

Biztos vagyok benne, hogy a most #sohatobbetcocacola táborában is fognak még Fantát meg Spriteot inni (ld. Chick-A-Fil esetét föntebb). Addig is itt van az a kampány, ami nekem a Coca-Cola életérzést jelenti, amit soha nem fogok elfelejteni:



2019. augusztus 3., szombat

A Hold túl messze volt

Szomorú apropó ez az 50 évvel ezelőtti esemény. Az optimista felfogás szerint az emberiség töretlen fejlődésének bizonyítéka, hogy 1969 júliusában embert küldtünk a Holdra. A pesszimista (realista) olvasata a megemlékezésnek pedig az, hogy azóta sem sikerült semmilyen más égitest felszínét emberi lábnak érinteni. A kozmosz meghódítását érdeklődés (és pénz és technológia) hiányában az emberiség egyelőre elnapolta.



Az akkori események nagyságával mindenki tisztában van. Léteznek emberek, akik egész egyszerűen el sem hiszik, hogy megtörténhetett, hogy képesek voltunk rá - egy ezt visszhangozó filmről, a Földi űrutazásról itt írtam. Az akkor történteket se kiköpni, se lenyelni nem lehet egykönnyen, amely a világ egyik legelismertebb márkanevévé avatta azt a négybetűs rövidítést, hogy NASA. Már ebben megmutatkozott, hogy bár az emberiség tudását ünnepeljük a holdra szállás kapcsán, valójában egy ország elsőségének megerősítése miatt jutott ember a legközelebbi, állandó égitestünkre. Azok a mérnökök természetesen - elsősorban - az európai tudomány történetének eredményeire építettek, tehát nem a semmiből jöttek (hanem, például a Harmadik Birodalomból), így az emberiség felgyülemlett tudását gyarapították. De ha nincs a Szovjetunió, meg a hidegháború, még ennyit sem érünk el. Ha nincs az a rengeteg pénz, amit az amerikai kormány beleöl a vállalkozásba, nem ünneplünk. Ha nincs a hadifoglyok közt von Braun, kétséges a siker.

A Holdba azóta beleuntunk. Az írók kezdték: miután a Holdat nagyjából feltérképeztük, a képzeletnek nem maradt hely. Ugyanúgy járt a Hold, mint korábban a Vénusz: az Esthajnalcsillagnak is nevezett szomszédunkra pompás birodalmakat, gazdag élővilágot álmodtunk, de amikor a szovjet szondák a savas pokolról hoztak beszámolót, a Vénusz megszűnt kívánatos helynek lenni. A sci-fi írók ezt tették a Holddal is: 1969. és a rákövetkező néhány év elvette a kedvüket a fantasztáknak, hogy űrbéli kalandok és bolygóközi ármányok helyszínének láttassák a kísérőnket. (Pedig az ókor óta foglalkoztatott minket irodalmi szempontból is a holdi élet lehetősége, erről bővebben a Hetek című hetilapban írtam).

A Hold - a Vénusszal ellentétben - nem annyira ellenséges, inkább unalmas. A science fiction irodalom évekkel a holdra szállás előtt elkezdte a maga "földreszállását". Megjelent ugyanis az Új Hullám irányzat, amely az űroperák helyett inkább az innerspace-t, az emberi lélek belsejét kezdte tüzetesebben vizsgálni - természetesen a zsánerre jellemző módon. Mintha most hasonló történne az emberiséggel: összekötjük a földi társadalmakat globálisan, kereskedelmileg és technológiailag, és remek virtuális világokat teremtettünk fake newsszal, valóságtagadással és buborékvéleményekkel. Eközben a nagy álmok, a régi ideák, mint például a világűr felfedezése, és méginkább emberi meghódítása teljesen visszaszorult. Ahogy a világ talán valaha legragyogóbb sci-fi regényében kérdezik: "Hol vannak az új határok?"

Az okok prózaiak: nincsen rá pénz és nincs rá technológia, és sokkal jobban ismerjük az emberi test előtt lévő, egyelőre áthághatatlan korlátait (erről írtam a könyvem Mars-utazásról szóló fejezetében).
A halvány reménysugár paradox módon megint a nagypolitikából jön. Az izmosodó Kína ugyanazt ismétli, mint fél évszázada a két szuperhatalom: űrkutatási eredményeivel demonstrálja, hogy ő lesz az egyes számú szuperhatalom. A Hold ezért újra érdekes lett. Az indiai holdszonda és az egyelőre csak becsapódó, fejlett technológiai háttérből származó izraeli szonda már azt mutatja, hogy a kisebb versenyzők is beszállnak a Hold (újra-) felfedezésébe.

A science fiction irodalom is megint elkezdte benépesíteni ezt a kopár, közeli égitestet komplett városokkal, konfliktusokkal. Mintha újra álmodozna az emberiség - legalábbis egy része, és csak az a kérdés, hogy az inkább szobájába zárkózó, mobilja képernyőjére meredő tömeg ad-e pénzt a régi-új álmok megvalósítására. Ez fogja ismét előhozni a kérdést, hogy az emberiség űrjáró fajjá válik, vagy ez csak egy felesleges erőfeszítés és káros fantazmagória-e.

2019. május 28., kedd

1999, 2019 és a Zeitgeist

Egyszerűen hihetetlen, milyen filmek születtek 20 évvel ezelőtt. Pontosabban: milyen furcsa, szabálytalan, azóta kultfilmmé lett, minimális büdzséből előállított hollywoodi filmek (is) fémjelezték 1999 kulturális termését. Mintha egy másik világban éltünk volna.
És valóban: egy másik világban éltünk, amelynek lenyomatát ezek a különleges mozik őrizték meg.

Az amerikai Brian Raftery ilyen filmeknek járt utána az idén megjelent Best.Movie.Year. Ever. How 1999 Blew Up the Big Screen című könyvében.
Szenzációs munkát végzett az író: nem a netről összehalászott anekdotákra épít, hanem kikérdezte az alkotókat, a filmekben résztvevőket, hogy rájöjjön a titokra, mikét készülhettek ilyen filmek:





  • egy mikrobüdzséjű, új alzsánert jelentő horrorfilm (The Blair Witch Project),
  • nem szokványos narrációjú német akciófilm (A lé meg a Lola),
  • az irodai létet tökéletesen megértő és humorosan átadó vígjáték (Hivatali patkányok),
  • a lét alapvető kérdéseit a hongkongi drótos kungfuval keresztező sci-fi (Mátrix),
  • a tiniélet árnyoldalait bemutató film (Kegyetlen játékok),
  • a tinivígjátékok legendás, divatot elindító tagja (Amerikai pite),
  • egy folytatás, amely előzmény, amely bebizonyította, hogy minden filmes franchise feltámasztható (Star Wars I. rész - Baljós árnyak),
  • a művészrendező zseni utolsó alkotása, egy rendkívül nyugtalanító dráma (Tágra zárt szemek),
  • a kimondhatatlan nevű, a csattanók rémes mesterének első, természetfeletti horrorja (Hatodik érzék),
  • az amerikai külvárosok hazugságban élőkről szóló látlelet (Amerikai szépség),
  • a kultuszfilmek vizuálisan-szövegileg-mondanivaló tekintetében kimagasló darabja (Harcosok klubja),
  • egy kategorizálhatatlan, elképesztően szellemes valami (A John Malkovich menet).
Micsoda lista. Amióta a Marvel-galaxis és a Disney-konglomerátum megszállta a mozitermeket, nem tapasztalhattunk ilyen évet. Hollywood mintha akkor, egy évre átadta volna a gyeplőt néhány szabálytalan zseninek, mondván, hogy "alkossatok remekműveket"! Ezekből a filmekből pontosan tudunk idézni, képeik, szövegeik legendásak. (És akkor a könyv még nem is beszél olyan talán kevésbé ismert remekművekről, mint például a Dark City, Existenz, 13. emelet.) 

A könyv legérdekesebb, és ezáltal legfontosabb üzenete azonban nemcsak e húsz évvel ezelőtti időszak dicsérete. A Zeitgeistról, a korszellemről van szó.

1999-ben éltünk, amikor tudtuk: a mi generációnk fogja átélni a nagy változást, amely legelőször is a négy évszám teljes sorcseréjével kezdődik. Az útkeresés időszaka volt, amelyben egyszerre keveredett a kincstári optimizmus és az emberi társadalmak árnyoldaláról szerzett egyre nagyobb tudás. Az internet kezdett felnőttkorúvá lenni, érződött, hogy új iparág lesz, hogy a szemünk előtt változik meg a viselkedési mód, a kommunikáció, amelyben addig éltünk. Alig hallottunk még Googleról és nem volt Facebook sem, a net szabadabb helynek számított, ahol már ádázul, de nem a saját egónk buborékába zárva vitáztunk a többiekkel. 
Két évre voltunk a tornyok leomlásától.

Minden kornak megvan a Zeitgeistja. Valójában ez dönti el, milyen az emberek általános (köz)érzete, ez alakítja ki az uralkodó világnézetet és ez ad keretet a mindennapoknak. A filmek, a könyvek, az alkotások ezt jelenítik meg, mégha nem is ez az elsődleges céljuk.

Ha 2019 Zeitgeistját nézzük, akkor most talán az a Zeitgeist, amikor...

...az ellentétek harapószorításában élünk,
...nem az éhezés, hanem inkább a túltápláltság szedi áldozatait,
...a műanyag zacskóra azt mondjuk, vesszen, de az olcsó repülőjáratról nem mondunk le,
...a globális világ kézzelfogható valósága nem tette testvérré az embereket, hanem fölerősítette a különbözőségükről szóló ismereteket,
...szanaszét kommunikáljuk magunkat, de nem értjük meg a velünk ellentétes oldalon álló ember mondanivalóját, mert az másmilyen,
...egyre több adatot tudunk visszaidézni, de nem az agyunkból,
...gyorsan kell élni, mert a gazdasági növekedés és a karrier meg a startupok sikere nem az évtizedekben gondolkodók territóriuma,
... mindenki lassítana, de kiderül, hogy az autóján csak gázpedálok vannak,
...nincs idő semmire, kivéve, ha a kedvenc sorozatunk több részét lehet egyszerre megnézni,
... egyre többet tudunk és épp ezért egyre több mindenről tudjuk, hogy többet kellene tudnunk róla,
... tisztában vagyunk az elmagányosodással, de a technológia arra nevelt minket, hogy az van, amit mi szeretnénk,
...egyszerre csodáljuk a tudomány és a technológia vívmányait, és egyre jobban tartunk tőle, hogy mi lesz, ha az ígéretei beteljesednek,
...a jövőről beszélünk, de a nyolcvanas (lassan a kilencvenes) évek esztétikáját sírjuk vissza.

Rendkívül pesszimista Zeitgeistban élünk, mert a rosszat sokkal hamarabb észrevesszük. Nem véletlen, hogy minden olyan iparág, amely egy kicsit is pillanatnyi, megfizethető boldogságérzettel tölt el - gasztronómia, alkoholkultúra, marihuána legalizált iparágai, videojátékok, tévésorozatok, fapados élményipar, hobbiállat-tartás - egyre nagyobb teret nyernek az életünkben.

A kérdés csak az, hogy húsz év múlva mi lesz a Zeitgeist, és milyen filmek fogják jól átadni a kor hangulatát?

2019. április 28., vasárnap

Nem jön álom a szemünkre

A kimerültség korában élünk.
Ez nyilvánvaló lehet mindenki előtt, aki elmúlt már húsz éves - valahogy érzi, hogy egyre kevesebbet alszik. A világ nem egyszerűen felgyorsult, hanem őrült tempót diktál, és ez leginkább az információáramlásban (információcunamiban) és az erre adott válaszunkban mutatkozik meg. Nem arról van szó, hogy egyre többet dolgoznának az emberek vagy később kerülnének ágyba. Az ok a technológiában, a világ működésében és az abból fakadó életmódunkban van, a megoldásnak is tehát ebből kell kiindulnia.

(A bejegyzésben nem írok az alváscsökkenés miatti egészségügyi következményekről, az külön bejegyzést érdemelne.)

A tények mindenesetre sokkolóak: az amerikai Well + Good magazin csaknem 1500 embert kérdezett meg az alvás minőségéről: míg a válaszadók 23%-a mondta azt, hogy keveset alszik, a megkérdezettek 92%-a számolt be egész héten át húzódó fáradtságról. A Google trendfigyelője is a fáradtság iránti érdeklődés élénkülését mutatja: 2004. és 2018. között csaknem háromszorosára nőtt az ezzel kapcsolatos keresések száma. Egyre több fáradt ember keres megoldást a problémájára.
Míg az átlag amerikai a Gallup felmérése szerint 1942-ben csaknem 8 órás alvással büszkélkedhetett, mára ez 6.8 órás átlagra redukálódott. A legdurvább adatsor ezen belül is azt állítja, hogy leginkább az 50 éven aluli felnőttek, vagyis az aktív korú, dolgozó amerikaiak szenvednek ettől az állapottól a leginkább. Egy másik, ugyancsak amerikai kutatás még riasztóbb állapotot mutat, hiszen az eredménye szerint a tinédzserek 20%-a öt órát vagy annál kevesebbet alszik, és körükben az átlagos alvási idő sem emelkedik hat és fél óra fölé. Miközben tudjuk, hogy a felnőtteknek kb. 7-9 órás alvásra van szükségük, a tiniknek pedig 9 órányira.
Végeredményben kb. 70 millió amerikai küzd alváshiánnyal és ennek következményeivel.

De mi van a világ többi részével?
A 7-9 órányi optimumtól a világátlag is messze van, ahogyan ez az ábra is mutatja, amely a legkevesebbet és legtöbbet alvó nemzeteket mutatja. (Forrás: Sleep Cycle.)



A fejlődő világban pedig csaknem 150 millióan szenvednek attól, hogy nem alszanak eleget.

Mi lesz a következménye, milyen trendeket hív életre ez a lassan világméretűvé növő járvány?

1. Megnő az ezzel kapcsolatos orvosi kezelések, megoldások száma.
Egyre több vényköteles altatót adnak el - ez már látszik az USA-ban, míg az alváscentrumok száma is szerepe is nőni fog. Az alváshiányt egy idő után úgy kell kezelni, mint a dohányzással összefüggő betegségeket. Eljöhet az idő, amikor az orvos nem egy kis pihenést ír elő, hanem alvást.

2. Az alvásipar egyre nagyobb profitra tesz szert. Már most is csaknem 80 milliárd dolláros piacról beszélhetünk, és minden olyan fejlesztés, ami az alvás minőségét, mennyiségét növelni tudja, valószínűleg világpiacot talál.

3. Újragondolják az ágyat, ami az alvás alapeszköze. A bútorgyártók és a matracot áruló cégek egyre elérhetőbb és kényelmesebb termékeket kínálnak, figyelembe véve a riasztó trendeket. A Casper nevű cég még azzal is kedveskedik a vásárlóinak, hogy 45 perces próbaalvásra csábítja őket a Dreamery nevű alvókuckójába.


4. Újragondolják a pizsamát. Ha már minden az okos- előtaggal kezdődik, miért pont a pizsamák maradjanak ki ebből? Az Under Armour márka 200 dollárért kínálja a Tom Brady amerikaifutball-legenda közreműködésével megalkotott ruhadarabját. Az ígéret szerint a termék belsejét biokeramikus anyaggal borították be, ami a gyártó szerint a hőt elvezetve infravörös sugárzássá alakítják át, így téve lehetővé a pihentető alvást.

5. Újragondolják a párnát. A Sunrise Pillow például beépített, a természetes napfény hatásához hasonló világítással és hangokkal ébreszt. Gyártói szerint ez a természetben történő alvást és ébredést imitálja.

6. Álomba ringató kütyük. Ilyen például az AURA, amely alvási ciklushoz igazítva bocsát ki fényt.



7. A mobilalkalmazások is segíthetnek. A Sonic Sleep például nyugató zenét és hangokat játszik, miután megfigyelte, hogy mikor alszunk el. Figyel az ágyban fekvő másik emberre is (hogy azt ne keltse fel), és az ébresztést is meglehetősen finoman végzi - szól a leírás.

8. A cégeknek be kell építeniük a humánerőforrás-kezelési rendszerükbe ezt a jelenséget. A távmunka, a home working kis lépés, de hasznos. Kérdés, hogy érdemes lesz-e alvófülkéket létrehozni (igény az volna rá), ez ugyanis mentalitásváltozást kérne a folyamat minden résztvevőjétől. Ez Japánban nem probléma: az inemuri azt a gyakorlatot jelenti, amikor a dolgozó a legkülönbözőbb helyeken - parkokban, az asztalánál - egy kis szundit iktat be. Az orvosok szerint már húszperces alvás is serkentőleg hat az emberre. Az európai munkakultúrában ez még szokatlan, mert a munkaidőben való lazítás legtöbbször a lustasággal van a fejekben összekapcsolva.


A valódi ok
Az alváshiányt minden bizonnyal nem egy körülöttünk folyó háború, a szegénység rémétől stresszes mindennapok generálják, hanem a modern világ. Vagyis a munka miatti szorongás, a mobilinternet lehetővé tette 0-24 órás elérhetőség, a kiszámíthatatlan piaci viszonyok, a változások okozta nyugtalanság okozza, hogy nem jön álom sokak szemére. Mivel a világ a nyugati-keleti globalizmusba tagozódik bele, és a globális középosztály bővül, ez a probléma várhatóan sokkal több embert fog érinteni.

A megoldás?
a) A mobilt és tabletet ki kellene tiltani a hálószobából (ahogy régebben ezt a tévékészülékkel kapcsolatban is javasolták). Ha nincsenek bent ezek, akkor nem nézzük a munkahelyi leveleinket és nem válaszolunk - teljesen elfogadott lett, hogy valaki éjfél után ír levelet. Ha nincsenek bent ezek a készülékek, akkor az elalvást gátló kék fényt árasztó képernyő is kikerül a jó alvás útjából.
b) Az életmódunkból a lefekvés előtti információdömpinget ki kellene zárni. Ez vonatkozik a hírolvasásra és a szórakozásra is, tehát például egy sorozatnézés sem segít az ágyban álomba ringatni minket.

A legfájdalmasabb tehát éppen az, hogy életmód-váltásra van szükség, amit viszont a mostani üzleti világ, az állandó készenlétben állás jelensége nem támogat.

A kínai szövegtest-probléma

Kezdetben - évezredekkel ezelőtt, úgy az 1990-es évek első felében - voltak a kínai textiláruk, az édes-csípős levesek, az olcsóbb, de m...