2020. október 24., szombat

Különvélemény a Különvéleményről, avagy egy tanulmány születése


 A Különvéleményt, Steven Spielberg 2002-es sci-fi filmjét mindig is nagyra tartottam. Úgyhogy amikor az Atheneum Kiadó szerkesztője, Filippov Gábor megkeresett, hogy a jövőkutatás és a fantasztikum popkultúrájának kapcsolatáról írjak, én rögtön erre a filmre gondoltam. Hosszú út vezetett el addig, míg megjelenhetett a kötet, benne az én írásommal: ki kellett találni az egészet, mert olyat szerettem volna írni, amit még más sohasem írt meg. Ezután jött a járvány pallosa, amely kettévágta a kötet megjelenésének addigi gördülékeny menetét, és csúszással, de 2020. októberében megjelent az Egy galaxissal odébb című tanulmánykötet.


Az ötlet

Ha jövőkutatás és popkultúra, zsáner (science fiction), akkor Különvélemény. Mindig megcsodáltam, hogy mennyire jól kitalált a film jövőbeli világa, és annyit tudtam, hogy különleges módon Spielberg tényleg segítségül hívott jövőkutatókat, hogy megalapozza a film hátterét. Azt is láttam, hogy a Különvélemény elkészülte utáni csaknem két évtizedben a film több látomása is megvalósult, ha máshol nem, a koncepciók mentén (pl. erősebben személyre szabott reklám). Arról nem volt tehát érdemes tanulmányt írni, hogy mi a film sziporkáinak utóélete, annyian megtették ezt már előttem.

Egyszer csak bevillant az ötlet: annak kéne utánamenni, hogy miért pont ezeket az ötleteket hozta össze a futurológuscsapat? Mit láttak-olvastak-tudtak az új évezred küszöbén, amelyekből a film világa összeállt? Magamban ezt jövőkutatási reverse engineeringnek neveztem el: ellentétben a hagyományos jövőkutatás irányával - jelenből a jövő felé haladva - itt 1999-től visszafelé haladva próbáltam felcsipegetni a film jövője felé vezető trendmorzsákat, és megfejteni a gondolkodásmódjukat. Tutit természetesen én sem tudhatok, de tanulságos volt a film visszafejtése.

Ez már kihívást jelentett, egy olyan izgalmas nyomozást, melynek végén az olvasónak a jövőkutatás gyakorlatába is bepillantást engedek.


A megírás

A filmet rengetegszer néztem meg, és kijegyzeteltem a szerintem legérdekesebb találmányokat, újdonságokat, majd nekiláttam ezekre a múltban ráakadni. Ehhez rengeteget olvastam az 1990-es, majd az 1980-as évekről, mert meg kellett ismernem az amerikai élet e két évtizedét, még akkor is, ha sok minden élénken él a fejemben.

Honnan jött az érzékelőkesztyű? A retinaszkenner? Az önvezető jármű? A megfigyelőállam? Seregnyi ilyen kérdésre kellett választ találnom, megtalálni a felbukkanásukat a filmet megelőző évtized(ek)ből.

Tanulmányom címének a filmből választottam egy mondatot: Nyakunkon a jövő, főnök!

Remélem, a könyv olvasói ugyanúgy élvezni fogják az elkészült írásomat, ahogy én élveztem a vele való molyolást és gondolkodást.

***

Természetesen a kötetben sok más, izgalmas írás is található, méghozzá a következő világok apropóján: Star Wars, a Kapcsolat című film (amelyről egyébként itt írtam), a Marvel-univerzum, Stephen King karakterei, Terminátor, Ghost in the Shell, Asimov Alapítványa, Men in Black, Tolkien Középföldje, Warcraft, M.A.G.U.S., illetve az utolsó tanulmány azzal a kérdéssel foglalkozik, hogyan jelennek meg a magyarok a fantasyben és a sci-fiben. 

A könyv adatlapja az Atheneum Kiadó honlapján elolvasható (ugyanott a könyv megrendelhető).

2020. október 18., vasárnap

Matolcsy György: Amerikai Birodalom vs. Európai álom

Tavaly egy hosszabb, izgalmasabb beszélgetésben vehettem részt a Klubrádióban. Ebben a riporter megkérdezett arról is, hogy mi a véleményem az Európai Unióról, annak jövőjéről. Kristálytisztán emlékszem, hogy amikor azt válaszoltam: amíg nincs komoly hadserege, addig nem nevezhető fajsúlyos világpolitikai szereplőnek - a kérdező meghökkenve visszaszólt: miért, te háborút szeretnél?


Ez jutott eszembe, amikor a Pallas Athéné Könyvkiadó idén megjelent, a Magyar Nemzeti Bank elnökének Amerikai Birodalom vs. Európai Álom című könyvét olvastam. Röviden: tetszett a könyv, és azokat a részeket leszámítva (monetáris gazdaságpolitika), amelyben nem mondanám szakértőnek magam, mélyen egyetértettem az üzenetével. Ez ugyanis így hangzik: egy Birodalom, egy szuperhatalom van a Földön, és az nem az EU, valószínűleg nem is lesz, tehát felesleges túlzott erőfeszítéseket tennie ennek irányába.
Például: nincs hadserege, egységes ideája, nemzetösszetartó gondolata, és igazi kohézió csak a Kohéziós Alapok nevében jelenik meg. De inspiráló a gazdagsága (múlt, kultúra). (És nem, nem akarok háborút. De a béke fenntartásához kell csak igazán ütőképes hadsereg!)

Matolcsy György könyve két részből áll. Az elsőben a jegybankelnök egy eredetileg 2019-ben  megjelent írását olvashatjuk magyarul.

Az euró kudarca című első rész arról szól, hogyan és miért találták ki az Európai Uniót, miért állt emögé az Egyesült Államok, és milyen sikere lett az új formációnak. Aki hozzám hasonlóan jól emlékszik a 2004-es csatlakozás előtti hírverésre, az tudhatja, hogy nem teljesen ilyen, a mai Unióról volt szó. Az akkori riogatás egyik iránya afelé ment, hogy majd a brüsszeli döntéshozók olyan apró-cseprő hétköznapi dolgokba is beleszólnak, hogy milyen lehet egy zöldség vagy gyümölcs alakja, miközben nekünk lehetőségünk nyílik erre is:




Az EU maga is változott, hiszen a gazdasági érdekközösségből elmozdult a politikai egység, a birodalomépítés irányába. Fontos megjegyezni, hogy ebben a részben Matolcsy nem a kormány lecsupaszított, "a brüsszeliták ellen küzdünk" kommunikációját folytatja, hanem meggyőző történelmi-pénzügyi történelmi példákkal mutatja be az euró bevezetésének hibáját. Természetesen az ő jövőképében az európai politikai szereplők lazább, inkább nemzetállamoknak a közösségét alkotják, de ezt jól megindokolva adja elő.
Az EU ebben az első részben siker, kudarc és lehetőség. A szerző felvázolja, hogy szerinte ebben a helyzetben hogyan kellene megszabadulni a közös valutától, és milyen mechanizmus léphet a helyébe.
Ebből a szempontból (is) rendkívüli időket élünk: most, a következő néhány évben véglegesen eldől, hogy a szorosabb vagy lazább európai gondolat diadalmaskodik. Szerintem az első változat lesz a befutó, és ebből a szempontból Magyarországnak felkészültnek kell lennie a válaszokra, az új modus vivendire, a saját pozíciójára.

A könyv második része az Amerikai Egyesült Államok szuperhatalmi helyzetével foglalkozik. Végig Birodalomnak nevezi az USA-t, és sok helyen visszhangozza azt, amit az első könyvemben leírtam az USA lesüllyedéséről szóló fejezet summájában: az Egyesült Államok az egyetlen szuperhatalom most, és várhatóan a távolabbi jövőben is.
Matolcsy nagyon alaposan és érthetően körüljárja, hogy miért épp Amerika a Birodalom: kezdve a puritánok mozgalmával folytatva az olvasztótégelyig egészen az örökös háborúzásig. A könyv második része szervesen összekapcsolódik az elsővel. Ma Amerika érdekei dominálják a világpolitikát, a technológiát és a szórakoztatóipart. Mivel ez a három van leginkább hatással a Föld polgárainak életére, nem kérdés, hogy kire kell figyelnünk. A könyv legfontosabb hatása, hogy szembesít a realitásokkal: ha egy szuperhatalom vesz körül minket, akkor minden nemzetnek meg kell határoznia az ehhez a tényhez való viszonyát. Magyarán, ügyesen kell barátkoznia az USA-val. A könyv bemutatja, hogy ez a szuperhatalmiság mennyire más, mint az előző birodalmak esetében, ahol például a területfoglalásoknak vagy a nemzeti identitás megváltoztatásának volt birodalomépítő jellege. Az USA ereje többek közt abban áll, hogy méltányos alkut kínál, hiszen demokráciát, vallás- szólás- és véleményszabadságot, kapitalizmust importál, cserébe pénzügyi hasznot kér. Sikeres a fellépése, hiszen épp az ezeket megvalósító országokban a legmagasabb az életszínvonal, ott élnek a legboldogabb emberek, ott elviselhetőbb a kisebbségek sorsa, ott találjuk az emberiség fejlődésében leginkább meghatározó szakembereket.

Az Amerikai Birodalomról szóló, sok adattal és történelmi párhuzammal megtámogatott eszmefuttatás tulajdonképpen elgondolkodtatják az olvasót a mostani világpolitikai helyzet alapvető feszültségforrásáról. Arról, hogy újra hidegháborúban élünk. A Huawei esete, a TikTok amerikai és indiai betiltása mutatja, hogy az USA viszonylag gyorsan dűlőre akarja vinni a Kínával történő, egyelőre még "hideg" háborúját. Már könyvemnek az USA-ról szóló fejezetének megírására is az ösztönzött, hogy mennyien hajlamosak könnyen elfogadni a Kína felsőbbségéről szóló állításokat. E könyv amerikai fejezete elmeséli az USA egyedülálló történetét, az alapokat, amelyekre ma is épít.

A könyv további inspirációt ad a mai amerikai belpolitikai helyzet utángondolására is. Leegyszerűsítve: az USA alapját jelentő több fundamentum is recseg-ropog, és a politikai spektrum két pártja ennek mentén definiálja önmagát.
Nevesítve: először is (a mainstream médiában) teljesen visszaszorulóban a protestáns vallás és az erre épülő kultúra. Valamikor Tízparancsolatot, Ben-Hurt néztek és igényeltek az emberek, ma Bosszúállókat és Modern családot akarnak (ráadásul hihetetlen professzionális kivitelben kapják meg). Ez a folyamat nem most kezdődött, de Obama elnök ideje alatt éleződött ki igazán. Magyarország értékválasztásában sokkal homogénebb ország, de az óceán túloldalán például az abortusszal és melegjogokkal kapcsolatos kérdések kardinálisnak bizonyulnak. Változik a "nagy olvasztótégely" ideája is: a Kínai Népköztársaságból beutazó cserediákokra egyre inkább gyanakvással fognak nézni a hivatalos szervek a kémkedési és megvesztegetési botrányok ismeretében. A kínaiak pedig az egyik legokosabb nemzet, manapság az amerikai tudományos publikációk tele vannak kínai nevekkel, az ázsiaiak matematikatudása amúgy is legendás. Mi lesz az USA-val nélkülük? A harmadik változó pont a "bármi lehetsz", a vállalkozás szabadsága. A Big Tech, az Alphabet-Amazon-Apple-Facebook-Microsoft ötszögében már nem tud egy cég ekkorára nőni, és bizonyos területeken labdába sem tud rúgni. A startupoknak világszerte az a céljuk, hogy a felsorolt cégek valamelyike busás pénzért felvásárolja. Az eljövendő évtizedek technológiáit - például a mesterséges intelligenciát vagy a kvantum-számítástechnikát, később a szintetikus biológiát - is ezekhez az óriásvállalatokhoz fogjuk kötni. Kishal lehetsz csak mellettük (kivéve, ha meg nem regulázzák őket, de az meg talán hátránnyal járna a kínaiak ellen vívott technológiai háborúkban).

Matolcsy György könyvét épp amiatt tartom kiváló könyvnek, mert sok gondolatot indít el, miközben saját érvanyagát feszesen kezeli, és hihető hátteret ad. Amikor tehát a mindenkori magyar kormány német autógyártóknak kedvez és amerikai haditechnológiát vásárol, akkor egyszerre jár kedvében egy lokális és egy globális hatalomnak. A könyv egy állításával nem értek egyet, amelyben az USA-t párhuzamba hozza a Római Birodalomban. Szerintem mivel teljesen más a keletkezése, szerkezete, ideája, politikája, ezért nem lehet messzemenő következtetést levonni a rómaiak történelméből, legfőképp pedig a bukásukhoz vezető útról. Az USA egyedisége abban áll, hogy - egyedi. Nem egy régi eszme folytatása, hanem a világ restartja egy hatalmas földrészen.

Felmerül a kérdés, hogy az USA mostani belvillongásai mennyire veszélyeztetik a szuperhatalmi státuszát. Nekem csak az jut az eszembe, hogy már végigondoltam, milyen lenne egy kínaiak uralta Földön élni, és arra jutottam: han nemzetiségűnek kéne lenni, hogy igazán élvezhessük. Akkor értenénk meg csak igazán ennek a kitűnő filmnek az üzenetét:




Magyarként valószínűleg a status quo fenntartásában vagyunk érdekeltek, vagyis hogy egy fogatlan, de egy pompásan (német módra) szervezett, hihetetlen (francia és spanyol) kényelmet és (kelet-európaiaknak is) békét hozó Európában éljünk, miközben a világ csendőre vigyázza a szállítási útvonalakat és gyűjti össze rólunk az információt. Ez a realista hozzáállás a jövő tervezésénél.

2020. május 3., vasárnap

Ami nem változik a járvány után


Idén március egy hosszú évvé változott. Április csak szökőévnek tűnhet, hiszen már látszanak a regenerálódás jelei, és a híradásokban a koronavírus-járvány kontra emberiség első menetében fajunk tűnik győztesnek. A nem várt helyzet, hogy mindannyian ugyanabba a posztapokaliptikus filmbe csöppentünk, természetesen sokakból előhozta az „ilyen még nem volt, és minden megváltozik” gondolatsort. Én sem vagyok/voltam ez alól kivétel, hiszen még a globális home office vészhelyzet előtt megírtam a magam kis szösszenetét. (Ezt az írásomat most is tarthatónak érzem, és azóta kiegészítettem a munkával kapcsolatos predikcióimmal is.)

Igen, azóta eltelt másfél hónap, és mivel minden nap tanulunk valamit vagy a vírussal, vagy az emberiség reakciójával kapcsolatban, a pandémia utáni megváltozott világról egyre többet beszélhetünk. Én most azonban arról írnék, hogy mi nem fog változni. Ez fontos szempont: üzletek, sorsok, életek, életmódok leginkább arra a tényezőkre alapozhatnak, amelyek változatlanságot mutatnak.

Egyszerre rossz és jó hír: a legváltozatlanabb a sokismeretlenes egyenletben épp az emberiség, a homo sapiens karaktere. Az emberiség ugyanis nem egyre bölcsebb lesz, hanem egyre többet tud. Ha előnyére változik is, nagyon lassan csinálja. A technológia ne tévesszen meg senkit, az csak a tudásból következő gyakorlatiasság terméke: ami megkönnyíti az életünket, szórakoztat, netán olcsóbb, mint az elődje, az a megoldás jöhet, a többi fennakad az innovációs rostán.

A mostani élethelyzetben az emberiség pozitív arca a segítségnyújtás: talán soha nem lehetett világméretekben átélni azt az igazságot, hogy jobb adni, mint kapni. Az önzetlenség, a mások segítése, az együttműködés a rossz elhárítására hihetetlen optimizmust adhat mindenkinek. Csak hát, ez régen is így volt, csak nem volt Facebook, hogy erről sokan tudhassanak.

A negatívumot a történelem szállítja. 1945 után, amikor nyilvánvalóvá lett a Holocaust szörnyűsége, hogy egy művelt nép mit csinált egy másik néppel, a világban megfogalmazódott a gondolat: soha többé. Sőt, akadt olyan is, aki kijelentette: Auschwitz után nincs költészet. A filmművészet, a könyvek, a túlélők és elkövetők beszámolói nyilvánvalóvé tették, hogy emberiség ellenes bűntettek történtek. Pár évtizeddel ezután, mintha mi sem történt volna, Európában, 1995 júliusában egy hasonló erőszak történt, az egyik főbűnös pedig egy Dániában és New Yorkban is tanult pszichiáter és amatőr költő volt. Hiába volt meg tehát minden adat, az emberiség egy része nem hozott jobb döntést, a történelem megismételte önmagát. Ezen nem segített a tudás és a műveltség sem.

Furcsának tűnhet, hogy egy ilyen extrém eseménnyel szeretném példázni az emberiség motivációinak változatlanságát – ha ártatlanabb jellemzőket nézünk, hasonló mozdulatlanságot találunk. Fajunkra nagy tömegben továbbra is jellemző az önzés, az olcsó szórakozás utáni vágy, a vágyak beteljesítése és az önjutalmazás. Utazni akarunk és fogyasztani, birtokolni és cserélgetni az ehhez szükséges tárgyakat, élményeket (és sokszor az embereket is). Mivel lassan két generációnak nincs a nyugati világban háborús tapasztalata, ez még kényelmesebbé is tett minket. A vírus ezen mit sem változtat szerintem: még a járvány csúcstartójának számító USA-ban is csak a lakosság 0,36%-a fertőződött meg a koronavírussal a mai adatok szerint, miközben több szakember úgy véli, hogy – Európához hasonlóan – ott is hamarosan elkezd laposodni az a bizonyos görbe. Kevés idő telik el, hogy az emberiség levetkőzze a negatív vonásait. Nincs közvetlen kapcsolatunk a járvánnyal (a karantén csak közvetett, és kibírható, ellentétben mondjuk egy világháborús légópincével). Ami legjobban megrémít minket, az a közel jött múlandóság. A bőség évtizede után szembesülünk a mortalitással, a hullazsákokkal és az arccal lefelé fordított, lélegeztetőgépre kapcsolt emberek képeivel, a nyilvánvaló ténnyel, hogy bármikor meghalhatunk. Ha ez már a múlté lesz, nem fogunk erre annyit visszagondolni. Sokkal inkább ünnepelni szeretnénk majd.



Optimistaként azt gondolom, a világ két nagy fellélegzés előtt áll. Az egyik az a pillanat lesz, amikor kiderül, hogy a járvány lecseng, és nem lesz a spanyolnáthához hasonló, még hátralévő halálhullám. A másik az a pillanat, amikor bejelentik a sikeres vakcina meglétét, és közelségbe kerül a tömeges oltás. Aki nem vesztette el az állását, az a visszafogott kiadásai után újra költekezni fog. Az állásukat elvesztők pedig ismét munkába állnak (talán nem ugyanabba, mint előtte), és ők is költeni szeretnének, mert ez fogja emlékeztetni őket a járvány előtti normális időkre. Ebben az időszakban borítékolhatóak a reakciók:

  • minden ország elkezd tülekedni a vakcinával rendelkező nemzetek felé, hogy saját állampolgárai minél hamarabb védettek legyenek,
  • a turizmus újból erőre kap, és az emberek visszakövetelik mindazt, amitől a 2020-as év megfosztotta őket: a fapados, olcsó jegyeket, a tömegrendezvényeket, a közös sörözéseket, a bulikat, az egy négyzetmérette jutó minél több haverral,
  • emiatt globális posztpandémiás bulikat fognak tartani, ahol újra mindenki a másik szájába ér maszk nélkül,
  • és minden olyan iparág, amely már a járvány előtt a hanyatlás jeleit mutatta (autóipar, gasztronómia éttermi része), az tovább folytatja majd lejtmenetét. De lesznek új helyek és új formák, ahol az emberek a kapitalizmus jelentette választási lehetőségekkel élhetnek, vagyis a fogyasztói társadalom megmarad.


Onnan tudjuk meg, hogy minden nagyjából ugyanúgy megy tovább, mint előtte, hogy a kézmosás ismét átlag négy másodpercig fog tartani.
Hamar elfelejtik majd, hogy egykor 20 másodpercet vett igénybe ez a mindennapi művelet. Ilyen az emberiség: lassan tanul, és gyorsan felejt.

2020. március 28., szombat

A home office zsarnoksága



Az emberiség (főképp) irodai jómunkásembereinek egy jelentős része pár hete már szobafogságból dolgozik. Hála az ezt támogató eszközöknek, ezt nagyvonalúan távmunkának, home officenak nevezzük. Látszólag ez maga a megvalósult utópia: a (tömeg)közlekedés és a dress code nyűgétől megszabadulva termelheti mindenki a GDP-t, ráadásul a számára legkedvesebb helyen.
A kép természetesen mostanra visszás lett.
A home office valóban pompás találmány, hiszen elsősorban a munkahelyre bejárás napjait csökkenti, az open officeban, nyitott térben dolgozók számára lélegzetvételnyi időt ad, és jó dinamikát segít megvalósítani egy munkahéten. De szerintem a távmunka lassan felfedi kevésbé szép arcát, és ez nem csak a videohívás hátterébe belibegő gyerkőcöt jelenti, ahogy ez a legendás, szinte prófétikus, pre-karanténkorabeli videóban látható.



Historikusan szemlélve a jelenséget, az emberiség egyre több kényelmet cipel be az otthonába, de mindig el is veszt valamit. Először az elektromos áramot vezette be, ekkor véglegesen elveszett a természethez igazodó életritmusa. Utána jött a rádió, és egy másik ember gondolatai, hangja elementáris hatással lett sokakra (ld. Orwell hangjátékát vagy a náci Németország propagandagépezetét). Azután jött a tévé, és még több passzivitást nyomott az emberekre. Megérkezett a telefon is, és a fizikai távolságot már nem kellett mozgással áthidalni. Az internettel pedig eljött a megfigyelés korszaka is, és nem maradt olyan hely a világon, ahol az ember igazán egyedül maradhatna.
(Vannak a lakhelyre történő kényelmi becipelésnek érdekes mellékágai: a Playstation megjelenésével a játéktermet vittük be, és a szobai kondigépekkel a fitnesztermek létjogosultságát kérdőjelezzük meg.)

Most az irodai és egyéb munkát cipeljük be kollektívan, hosszú ideig a lakásba. A mobilinternet-okostelefon párossal már eddig is hazavittük a munkát, de ez most, a lakhelyelhagyási tilalom árnyékában hatványozottan igaz lett.

Mi ezzel a probléma?
  • Az állandó home office megöli a work-life balance ígéretét. Azzal, hogy a munkahely az állandóságot jelentő, békés, pihenésre alkalmas otthonba költözött, még nehezebb az egymásba mosódó munka és magánélet határait élesen elválasztani.
  • Csökken a lojalitás és a munkatársak közti kohézió: mivel nincsenek szem előtt a kollégák, felütheti a fejét a munkaadó részéről a gyanakvás (vajon tényleg, mindig dolgozik az emberem?), a munkavállalók részéről pedig a menekülőútvonalak lezárása miatti idegesség (a főnök mindig elér, hiszen tutira itthon vagyok).
  • Hosszú távon hiányoznak az irodai élet apró rituáléi: a nemrég látott sorozatok kibeszélései az ásványvizes tartály mellett, a konyhai pletykák, a cigiszünet vagy az ebéd utáni kávézás, netán egy kilépés a sarki kisboltba, büfébe, kávézóba.
  • A munkaidő a fentiek miatt hosszabbodik, legalábbis a percepciója mindenképp – erről már egyre többen számolnak be külföldön és itthon egyaránt.
  • Az olyan fogalmak, mint például a csapatépítés, elerőtlenednek, majd értelmüket vesztik.

Egyfelől a digitális lét nagy segítség, látszik ez a mostani, járványos időkben is: hogyan tarthatnánk egymással a kapcsolatot, oktathatnák a diákokat? Másrészt pedig az emberi metakommunikáció gesztusának, a fizikai kontaktusnak, az ölelésnek, a kézfogásnak, a vállracsapásnak vagy a legkisebb érintésnek a hiányát is bizony nagyon megérezzük.
Ettől foszt meg minket a home office, és előre borítékolható, hogy amikor a korlátozásokat feloldják, mindenki sokkal pozitívabban fog visszagondolni arra a szóra, hogy: munkahely.

Amikor vége lesz a szobafogság korának, rengeteg csapat(újra)építő workshopot fognak tartani, valószínűleg a szabadban, de legalábbis tágas helyeken. Mivel a digitális munkavégzés most az extremitásokig kileng, egy egészségesebb egyensúly fog beállni. Az online életmód további erősödése mellett a fizikai világgal való kapcsolatunk talán kap egy erőteljes lökést, és jobban és többet fogunk kirándulni. Legalábbis a járvány után, kezdetben ezt várom.

Egy óriási előnye van most a hosszúra nyúló globális távmunkának. A videohívásokban hallható, a képbe belépő kíváncsi gyerekek megtanítják a világnak, hogy gyereket nevelni és mellette dolgozni micsoda összetett feladat. Ha visszatérünk a normalitásba, a munkaadók talán sokkal empatikusabban állnak majd ehhez a kérdéshez.

Különvélemény a Különvéleményről, avagy egy tanulmány születése

  A Különvéleményt, Steven Spielberg 2002-es sci-fi filmjét mindig is nagyra tartottam. Úgyhogy amikor az Atheneum Kiadó szerkesztője, Fili...