2018. február 14., szerda

Amikor Luke Skywalkerék 80 dollárért a New York Timest is megmentik


Rájár a rúd a nyomtatott sajtótermékekre – nemcsak itthon, hanem az óceán túloldalán is. Az ok? Mi magunk, akik kényelmesebbnek érezzük mobilon fogyasztani a híreket, a kommentárokat és még a tényfeltáró írásokat is. (A nyugati sajtó válságáról a Magyar Narancs írt egy alapos cikket.)
Az alaphelyzet az, hogy a csökkenő olvasószámot nem tudja ellensúlyozni a digitális bevételek növekedése, ahogy ez az ábra is mutatja:



A reklámköltések is a trendet erősítik: a lappiac lassan végstádiumba kerülő iparággá válik, az előrejelzések nem jósolnak fényes jövőt:



A „visszaszoktatás”, az újbóli márkaépítés egyik példája lehet az egykor szebb napokat látott, de az USA-ban még mindig az egyik legbefolyásosabb lap, a New York Times kísérlete.
A patinás magazin ugyanis egy 80 dollárba kerülő, exkluzív, perszonalizálható feliratú, nagy alakú kötetbe rendezte az évtizedek során megjelent legérdekesebb, Star Warsról szóló írásait. (Itt lehet belenézni, hogy milyen érzés belelapozni.)




Miért kreatív megoldás ez?

  1. Mert egy kulturálisan még mindig menő, de ugyanakkor az X generáció, a még online olvasás nélkül felnőtt nemzedék élményeit is megidézi.
  2. Márkaimage szempontjából minőséget kommunikál.
  3. Eltávolítja a New York Timeshoz tapadt negatív politikai felhangokat (szélsőliberális, Trump-ellenes, demokrataimádó, elfogult, fake news orgánum).
  4. Nem digitális az ötlet.
  5. Tulajdonképpen saját magával, múltjával, múltbeli teljesítményével reklámozza saját magát.

Vajon tényleg kihal az újságolvasás? Szerintem ettől még messze vagyunk, de a mixelt valóság (AR) elterjedése újabb szög lesz a lapkiadás koporsójában, hiszen az olvasási szokásaink egyre inkább a rövidebb, gyorsan lapozhatóbb, újabban pedig a jó minőségű mobilvideókkal ellátott szövegekhez kötnek minket.
Innen nézve egy messzi-messzi galaxisból származik az az ötlet, amellyel a japán Asahi reklámozta a megújulását (2011-ben, Cannesban díjat is nyert ez a jópofaság). Érdemes megnézni az esettanulmányt, hogyan készítettek mozgóhirdetést egy papír alapú termékben, rácáfolva a közkeletű állításra, hogy az újság unalmas médium:



2018. január 29., hétfő

Hírek a Holnap történt világából, avagy a techcégek gonoszságáról és a vakok gyógyulásáról


Egy tényirodalmi könyv sokkal romlékonyabb, mint egy fikciós mű. Mióta a Holnap történt kéziratát leadtam, árgus szemmel figyelem a híreket: vajon a könyvben tett megállapításokhoz képest hova tartunk?

Összegyűjtöttem pár – főként angol nyelvű – friss cikket, amelyek a könyvem egyes fejezeteihez kapcsolódnak.

In medias res módon kijelenthető: a Google, az Amazon, a Facebook és a Twitter gonoszak. Azt ugyan nem értem, Mitch Feierstein írásából – amely az elszabadult, a demokráciára nézve veszélyt jelentő gigászok darabokra törését, megregulázását sürgeti – hogyan maradt ki az Amazon, de a Twitter beemelése a sorba kakukktojás. A csiripelős közösségi média ismertségét mostanában leginkább az amerikai elnök bohókás bejegyzései pörgetik, nem pedig a felhasználószám exponenciális emelkedése vagy a hatalmas reklámbevételek (jelenleg mindkettőt nyúlja a Facebook). A Facebookra most amúgy is illik ferde szemmel nézni: nemcsak azért, mert úgy tűnik, hogy Victor Frankensteinként ők sem tudják kontroll alatt tartani a Teremtményüket, hanem azért is, mert kitűnően kémkednek utánunk – például olyan adatokból, hogy mennyire poros a mobilkameránk lencséje.

Az apokalipszis négy lovasaként látja Scott Galloway, a New York Egyetem professzora az Amazon-Google-Facebook-Apple négyesét is (Bill Gates, az egykori bástya elvtárs már elveszítette erejét, csak jótékonykodik a szentem). Galloway új könyve szerint e nagyra nőtt behemótok egészségtelenül nagy befolyással bírnak, és ami még fontosabb: korlátozzák a piaci versenyt, ezáltal a kapitalizmus működését is. A megoldás nála is a feldarabolás. Érdekes, ahogy írja, a Microsoft egykori megszelídítése teremtette meg a későbbi konkurenciát a ’90-es években megjelenő, akkor még megmosolyogtató techcégek képében.
De a törpök techcégek élete nemcsak játék és mese és éves jelentés, ahogy a New York Times kolumnistája megjegyzi, hiszen például kiapadhatatlan erszényük ellenére a Nagy Négyes a szórakoztatóiparban még csak csetlik-botlik. Egy 2013-as írás szerint pedig a Facebook-korszaknak ugyanúgy vége lesz, mint a mozgalmaknak. Ettől egyelőre még messze vagyunk, de én is úgy vélem, hogy nincs már távol az az idő, amikor a Facebookra csak úgy fogunk emlékezni: ó, az aaaaaannyira 2010-es volt!

Könyvemben a Nagy Testvér Rt. fejezet foglalkozik a Microsofttal kibővített ötössel. A jelekből arra lehet következtetni, hogy a jövőt befolyásoló egyik fontos tényező, a kormányzati (és összeurópai) szabályozás gátat fog vetni a terjeszkedésnek és a túlhatalomnak – legalábbis a Facebook esetében. Az Alphabet (a Google anyacége) már nehezebb dió: senkinek nincs annyi adata, mint nekik. Egy hasonló céget felépíteni rendkívül nehéz, ráadásul a keresés a facebookozással szemben nem lesz ciki jelenség. A Google-nak mint terméknek nincs valós alternatívája, a többiekének van. (Az Apple a könyvemben megjósolt termékdiverzivitás nélkül súlyos gondoknak néz elébe – erre utal például az iPhone X gyártásának megfelezése is.) Az Amazon nagyon izgalmas vállalat, a Holnap történtben bemutatott koncepcióboltjának, az Amzon Go-nak most indult a bétatesztelése, ami átalakíthatja a vásárlási folyamatokat, és még könnyebbé teheti a pénzköltést.

Békésebb vizekre evezve a transzhumanizmussal kapcsolatos hírekből szemezgethetünk. Minden interjúmban kihangsúlyozom, hogy bár a könyvem egyedi, de a transzhumanizmus az a tartalmi része, ami kiemelkedik, mert magyarul nem nagyon írtak/írnak róla. Szerencsére a hírek igazolják, hogy jó lóra tettem, amikor belevágtam annak a Több mint emberi című fejezetnek a megírásába. A Singularityhub cikke felsorolja, hogy mi mindent leszünk képesek meggyógyítani a transzhumanista álmok egyik kitüntetett technológiájával, a génszerkesztéssel: leukémiát, többféle daganatos betegséget, vakságot, gerinc eredetű izomsorvadást, halláskárosodást. Apropó: a vakság gyógyítása jelenleg óriási kihívás. Amikor akár az őssejtekkel, akár a génszerkesztéssel elkezdjük gyógyítani ezt az igen komplex szervünket érintő bajt, tele lesznek a csatornák és a net az először látó emberekről készült videókkal. Szívfacsaró látvány lesz, és elképesztő történetek születnek olyan emberekről, akik hirtelen elkezdik máshogy érzékelni a valóságot.


2018. január 24., szerda

Interjú Baranyai (b) Andrással, könyvem borítótervezőjével


Évekkel ezelőtt az Európa Könyvkiadó kitűnő borítótervezője, a már-már legendás Gerhes Gábor említett meg téged egy interjúban. Hogyan keveredtél a borítótervezéshez?
Ez két szálon történt. Az egyik, hogy még hallgató voltam a mai Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, amikor az ottani művészetelmélet-tanárom, Tillman J. A. kért meg az akkoriban megjelenő könyvéhez (A ladomi lelet) a borító megtervezésére. Ez úgy 2003 környékén lehetett. Ennek a kötetnek a Palatinus volt a kiadója, amely aztán további munkákat is rám bízott. Már nem emlékszem pontosan, de azt hiszem, ennek volt a következménye, hogy aztán évekkel később, 2008 táján a Magvető kiadó is megkeresett néhány új könyvéhez. A másik szál, hogy ekkoriban a Roham magazinnak is illusztráltam, és az Európa Könyvkiadó művészeti vezetője, az említett  Gerhes Gábor felfigyelt a magazinban dolgozó grafikusokra, és mások mellett engem is felkért néhány borító megtervezésére!

Mit szeretsz a borítótervezésben?
Talán azt, hogy a képalkotás, az esztétika összekapcsolódik egy intellektuális munkával illetve egy tartalmi közléssel, így a munkafolyamat egy izgalmas kaland nekem a tervezőnek. Ha kevés az idő, akkor is valamennyire bele kell merülnöm a könyv témájába, vagy ha szépirodalomról van szó, a hangulatába. Az is egy klassz dolog, hogy a munkád része, hogy könyvet olvasol. Ha van rá lehetőség, akkor végigolvasom az egészet.

Milyen szerinted a jó borító?
Közöl a könyvről valamit egy karakteres, stílusos vizuális nyelven. A borító az első benyomás, rajta keresztül kommunikál a tartalom. Értelemszerű, hogy ez ragadja meg először az olvasót, de az is fontos szerintem, hogy a könyv elolvasása után is adjon egy plusz élményt. Hiszen másképp nézünk egy a könyv által ihletett borítóra annak elolvasása előtt és után.





Hogyan kezdtél neki a Holnap történt borítójához, miből indultál ki?
Mivel a borítótervezés, magával a könyv formálódásával egy időben zajlott, nem állt rendelkezésemre egy végleges kézirat -- ami ebben az esetben előnye a könyvnek, mert utólag elolvasva azt látom, hogy nagyon friss és naprakész munka --  ezért alaposan kikérdeztem a könyv felelős szerkesztőjét, Koncz Gábort, hogy képet kapjak a Holnap történt témáiról, koncepciójáról. Ezek alapján hamar kialakult bennem az az elképzelés, hogy valamiféleképpen sűrítsük egy képbe a pozitív és negatív jövőképeket. Így jött létre ez a tükörkép-koncepció az optimista és pesszimista kimenettel, ami a jövőről való gondolkodásban elválaszthatatlan egymástól. Fontosnak tartom egy ilyen jellegű könyv borítójának esetében, hogy informatív legyen, ezért szerettem volna, hogy jelezzük – ha csak ikonokkal is – a könyv témáit.

Nekem nagyon tetszik ez a retrofuturizmus – vagy csak én látom ilyennek a borítót?
Ha akarom, ha nem, a futurista témájú munkáimon valamiért átszűrődik a retró, szóval egyetértek a megállapításoddal. Valószínűleg a gyerekkori filmélmények és játékok hatása a nyolcvanas évekből, amitől nem tudok leszakadni.

Mi jelentette a nehézséget a munka során?
Ahogy említettem, nem volt végleges kéziratom, volt bennem egy félsz, hogy mellényúlok a fent említett tartalmi és formai összhangban. Ezért, mivel te és a kiadó láttatok rá teljesen a könyv és a borító formálódására, rátok bíztam magam, és arra, hogy jelzitek, ha nem megfelelő irányba viszem el a grafikát.
Milyen programokat, technikákat használtál?
Vektorgrafikus programokat, elsősorban Adobe Illustratort. Emellet pár elemet Adobe Draw-ban rajzoltam, ami az Ipad Pro egy rajzolós applikációja. 

A Holnap történt melyik fejezetét találtad saját magad számára a legérdekesebbnek?
Kettőt is mondanék! A Nagy Testvér Rt. A – Egy cég mindenek felett c. fejezetet, azért, mert már ebben a jövőben élünk és a technológiával kapcsolatos napi dilemmáinkat boncolgatja. A másik a transzhumanizmusról szóló fejezet, ami egy csomó morális és filozófiai kérdést vet fel.

2018. január 21., vasárnap

Alexa, még több kényelmet kérek!



Az Amazon Echo okos hangszóró amerikai piaci részesedése 2017 szeptemberében több mint 70% volt, az ünnepek alatt pedig – a cég sajtóközleménye szerint – több tízmilliónyi, az Alexa nevű mesterséges intelligenciájába (MI) bekötött készüléket adtak el.
Mi a csuda történik az USA-ban?
Egy újabb technológiai forradalom küszöbén állunk – ennek jelei egyelőre leginkább Észak-Amerikában és Ázsiában (Kínában) látszanak. Ez a megokosodott otthonok korszaka, a hangvezérelt eszközök által még inkább kényelemhez szoktatott emberiség közeljövője. Az Alexa az a MI, amely lejátssza a kedvenc dalodat, megmondja a várható időjárást, értesít, figyelmeztet, beállítja a lakás hőmérsékletét és fényviszonyait. Egy digitális, testetlen lakáj.

Tulajdonképpen most nem az a kérdés, hogy mikor fognak a gépek nekünk parancsolni, hanem hogy mi mit fogunk holnap és azután parancsolni a gépeknek.



Az Alexa és versenytársai, a Google Assistant (és a versenyben alaposan lemaradt Siri) utáni érdeklődés több jelentős változást hozhat a közeljövőben:


  • Az eddigi trendekkel, ami a képeket favorizálta a kommunikációban, a hang kerül előtérbe.
  • A hang alapú vezérlés lesz az okos otthonok működtetésének alapja.
  • Az Alexa és a Google Assistants platformmá lépnek elő: már most is alkalmazások ezreit írják rájuk.
  • A márkáknak új utakat kell találniuk, hogy az új eszközökön elérjék a fogyasztókat. Más logika, más tartalom kell, hiszen itt hangokról van szó. A rádióreklámok veteránjainak aranykorszaka következhet el.
  • A biztonsági kérdések előtérbe kerülnek, de ismét a magánélet rovására. Olyan beépített algoritmusok várhatóak, amelyek például riasztják a járőröket, ha arra lehet következtetni, hogy az Alexa által „lehallgatott” otthonban életveszélyes cselekmények történnek. Ilyen lehet például a családon belüli erőszak kérdése. De mi van akkor, ha Alexa téved?
  • A meghackelt hangszórók ideális propagandaeszközök lehetnek. A hang meghackelését talán még nehezebb lesz észrevenni, mint egy feltört weboldalt.
  • Az embereknek el kell fogadniuk, hogy egy mesterséges intelligenciával ellátott mikrofon mellett élnek. (Kérdés, hogy mi marad így a zárt mikroközösségből, amit otthonnak nevezünk? A könyvek és az újságok más gondolatokat hoztak az otthonba, a rádió hangokat, a televízió emellé képeket, az internet pedig a világot annak minden zajával együtt.)
  • Végeredményben a Google és a Facebook harcába, amely a digitális hirdetésért zajlik, harmadikként belép komoly versenyzőként az Amazon is.
  • Mi, emberek pedig hozzászokunk a mesterséges, de az emberitől immáron megkülönböztethetetlen hangok sokaságához. Lassan kezdünk hozzászokni az emberarcúbb MI-khez, hogy a következő lépés, az emberszerű robot már természetesebb legyen. Örök kérdés, hogy ez jó lesz-e nekünk a végén.

2017. december 28., csütörtök

Luther Márton nélkül nincs iPhone X

A jövőkutatás legtöbbször a látóhatár szélén megjelenő eseményekre, jelenségekre figyel. Az egyes emberek sokszor kívül esnek a látókörén, mert előre nehéz megmondani, hogy egy-egy személy vajon mennyire lesz jelentős hatással a távolabbi jövőre. A science fictionben ez pont másképp működik: az Öszvér nevű mentális szuperember az 1953-as Második Alapítvány című Isaac Asimov-regényben például egyedül majdnem megsemmisíti a grandiózus tervet, a racionálisan átgondolt és sok ember munkájaként működő rejtőző Alapítványt.

A reformáció 500. évfordulóján érdemes csak egy példával szemléltetni, hogy a jövőt hogyan tudja egyetlen ember megváltoztatni, és az általa létrehozott változások hullámai milyen messzire érnek. Csak egy példával: az iPhone X nem valósulhatott volna meg a hirtelen haragú ágostonrendi szerzetes 1517-ben elindított mozgalma nélkül. Az események laza láncolata a következő:


Luther Márton nélkül nincs reformáció.

Reformáció nélkül nincs protestantizmus Angliában sem.

Az angol protestantizmus nélkül nincsenek puritánok.

A puritánoknak a későbbi Egyesült Államokba menekülése nélkül nem lenne ugyanaz az USA. Meghatározó mértékben a puritánok által "meghonosított" protestáns etikára, a szorgalomra, a kemény munkára és a profitra alapozott életfelfogás alakította ki a ma már egyetlen szuperhatalom arculatát.

Ha nincs a sikeres és ezért vonzó USA, a szíriai Abdulfattah Jandali, vagyis Steve Jobs biológiai apja aligha választotta volna a Wisconsini Egyetemet, hogy ott folytassa tanulmányait.

Steve Jobs nevelőszülei: egy protestáns apa és egy Örményországból származó emigráns anya.

Szorgalom, kemény munka, vagyis a protestáns etika gyakorlati megvalósítása nélkül Steve Jobs nem mutathatta volna be az iPhone-t 2007-ben.

Az iPhone kellett ahhoz, hogy az Apple a világ legértékesebb cége lehessen, és előrukkolhasson a legújabb készülékével, ami az iPhone X – még ha az nem is lesz akkora durranás.



A Lutherhez hasonló, rendszerből kilógó, mindennel szembemenő, szabálytalan emberekkel a jövőkutatás nem tud mit kezdeni, pedig ők változtatják meg a világot. 

2017. december 8., péntek

10 dolog, amire első könyvem megírása közben jöttem rá





  1. Egy könyv megírása maratonfutás egy olyasvalakinek, aki eddig legfeljebb 1-2 szigetkört teljesített.
  2. A “Kill your darling” tanács pontos és szívszaggató: amikor annyira ragaszkodnál ahhoz az izgalmasan megírt részhez, kiderül, hogy nem illik bele a koncepcióba, és csak gyengíti a szöveget. Ekkor jön Delete, a karaktergyilkos.
  3. A szerkesztő jéghideg észrevételeiben ott az együttérző segítségnyújtás. A kérges szív mögött egy Word-dokumentumot készséggel meggyalázó, felkészült, racionális szakember rejtőzik.
  4. A kézirat csinosításának sosincs vége, de a leadási határidő kirántja a kezed alól a billentyűzetet.
  5. A jövőről írni azért nehéz, mert egyikünk sem járt még ott.
  6. A könyvírás felénél rájössz, hogy reménytelenül embert próbáló munkát vettél a nyakadba.
  7. Saját könyvnek címet adni valamilyen rejtélyes okból maga a lehetetlen küldetés: annyira belebonyolódtál már, hogynem tudod helikopternézetből, kívülről szemlélni.
  8. Amikor azt hiszed, hogy már a célban állsz,  akkor jössz rá remegő lábakkal, hogy a maratonból még úgy 10-12 kilométer még hátravan.
  9. Folyamatosan azon aggódsz, hogy valaki kijön egy ugyanolyan könyvvel.
  10. Az egyik legfantasztikusabb érzés lesz, amikor a kezedben tartod az első könyvedet (“gratulálunk, 248 oldal, egészséges, és még a borítója is szép. Írója, kiadója jól van, és köszöni a gratulációkat”).

2017. szeptember 10., vasárnap

Az élet olyan, mint egy forró szél – egy jugoszláv sikersorozatról


Meghalt Ljubisa Szamardzsics. Az X generáció számára ez a magas, vékony színész egy felejthetetlen sorozat különleges figurájaként marad meg az emlékezetben. Ő volt Surda, a lusta, álmodozó, beszólogató borbély, aki sehol sem találja a helyét. Surda a Forró szél című jugoszláv, először 1980-ban vetített tízrészes sorozat főszereplője. Ma, a Trónok harca, a Black Mirror és a tökélyre fejlesztett amerikai (skandináv, angol, török, izraeli) sorozatok világában talán nehéz megérteni, mit jelentett a nyolcvanas években ez a jugó csoda.

Az ingerszegényebb környezetben nagyot robbant itthon ez a sorozat. Hozzá voltak szokva az emberek, hogy a baráti szocialista országok terméseit nézhetik inkább, mint a legújabb hollywoodi filmeket. Mégis, a Forró szél legendás lett: zenéje, a rendkívül szomorkás, szerbhorvát nyelvű A sad adio slágerré vált, és a surdakalap divatba jött. Magukénak érezték Surdát, a sorozatot a magyarok is.

A sorozat sikerét más tényezők is elősegítették. A Szinisa Pavics által megírt forgatókönyvben szinte nincs egyetlen olyan perc sem, amely nem szatirikus, humoros vagy egyszerűen nem tartalmazna egy jó bemondást, tanulságot, élcet. A figurák mindegyike olyannyira eltalált, hogy egyenként sorozatot kaphatnának: a zsémbesen gunyoros Firga bácsi éppúgy, mint a kisstílű bűnöző Bob, a nagyszájú teherautós Krisztivoje, Szócsa, Surda aggódó apja vagy az iroda kimért főnöke. A tíz rész mindegyike arról szól, hogy Surda különféle állásokban és munkahelyeken kipróbálja magát, de igazából sehol sem érzi jól magát. Ennek mindig hangot is ad, a konfliktusok élesen pattannak ki, sehol sem ül le a sorozat. A készítők nagyon takarékosan bántak a pénzzel, előfordul, hogy egy színész az egyik részben vízvezetékszerelőt, a másikban autószerelőt játszik, de ezt is elnézzük. A magyar szinkron – ahogy akkoriban szinte mindig – brillírozik: Surda Helyey László, Firga bácsi Zenthe Ferenc, Bob Gálvölgyi János hangján szólal meg, de a többi szinkronhang, ahogy a fordítás is, remekel. (Érdekes, hogy mennyi fordulat kopott ki a nyelvből, ami még a sorozatban hallható, ilyen például a „Mi az ördög lova?” is.)

Ami ráadásul külön ízt ad, az a szerb (horvát? macedón? szlovén? vagy csak jugó?) mentalitás, a bele nem nyugvás, a nagyhangúság, a nyerni akarás és a büszkeség keveréke. Ettől lesz a főszereplő igazán szerethető és teljesen egyedi figura, aki mellett nem lehet elmenni.

Jugoszláviában annak idején még nagyobbat szólt a Forró szél. A sorozat kezdési idejében az utcák kiürültek, még a parlamentben az üléseket is megszakították, hogy a politikusok láthassák az újabb részeket. Miért lett ekkora sikere a sorozatnak?

A Forró szél vetítésekor, 1980-ban teljesen más rendszerben éltek Jugoszláviában az emberek: nemcsak politikai szempontból, de erkölcsi és érzelmi szempontból is más rendszer volt. Már Tito halála után kezdett az erős kézzel egyben tartott Jugoszlávia recsegni-ropogni (anekdota: nem tudtak megegyezni a szerbek és a horvátok, hogy milyen nyelven és ábécével írják meg az akadémiai lexikont; úgy döntöttek hát, hogy az egyik cirillbetűs és szerb lesz, a másik pedig latin betűs és horvát..). A felszínre törő nacionalizmus a mindennapi életben nem kapott lángra, az egyszerű emberek senkit sem tekintettek ellenségnek. A hétköznapi ember nem gyűlölködött, később mégis mégis tétlenül kellett végig néznie, ahogy országa megsemmisül, és a gyűlölet, harag, nacionalizmus borítja el.



A sorozat itt jön képbe az emberek életében: a szerb ember egyik legnagyobb erősége onnan fakad, hogy a legtragikusabb szituációt sem a sötét és komor oldaláról nézi, hanem a lélek erejével túlteszi magát rajta. A Forró szél sikere abban rejlett, hogy képes volt az akkori szociális és társadalmi problémákat egyfajta sajátos humorral ötvözni, és ezen keresztül bemutatni. A humor sajátossága nem abban rejlett, hogy a karaktereket és szituációkat nevetségessé tette, hanem hogy azokat a hibákat egyfajta intelligens humoron keresztül mutatta be. A paródia és a jókedv összehozta az embereket, mert ha csak arra az egy órára is, de elfelejtkezhettek gondjaikról és az országban zajló problémákról. Egy jót nevettek az egészen, ahogy mi, magyarok is – a lakáskiutalásról szóló rész az irónia és a bohózat legszebb pillanatait intézi, a bürokrácia országsemleges és örök mementójaként.

Borivóje Surdilovics azoknak a 40-es éveikben járó férfiak mintadarabja volt, akik még nem találták meg magukat semmiben, örök álmodozók, akik mindennapok börtönébe zárva élnek. Ismerős ma is, ugye? Az őt százszázalékos beleéléssel eljátszó, magát jugoszláv színésznek is nevező Ljubisa Szamardzsics ment most el 81 éves korában. Annak, aki csak Kusturica óta ismeri a délszláv életérzés humorba forgatott megjelenítését, érdemes megnézni ezt a sorozatot.



(A cikk megírásához egykori kollégám, Duska Gonja adott muníciót, köszönet érte!)

2017. szeptember 3., vasárnap

Hogyan ne legyünk gonoszok?


Egy rendkívül fontos fordulóponthoz kezd érkezni az informatikai világ. Mivel az informatika az alapja a jövőt működtető rendszereknek, így bátran állítható, hogy nagyjából most dől el a jövő.

Egy látszólag jelentékeny, belső, céges ügy az egyik katalizátor. 2017 július 17-én, a Google egyik mérnökének, James Damorenak egy többoldalas belső feljegyzése látott napvilágot. (Barta Jánosnak, a PC Guru munkatársának köszönhetően az írás magyarul is olvasható.) A Google ideológiai visszhangkamrájáról szóló gondolatok végkövetkeztetése, hogy a Google politikailag, ideológiailag és gondolatilag részrehajló, elfogult. Ennek egyenes következménye, hogy a hivatalos álláspont nem kérdőjelezhető meg, ezért egy ideológiai, zárt visszhangkamra alakult ki a Googleban. Nincsenek viták, és Damore a hivatalos álláspont megkérdőjelezéseként egy fontos példával foglalkozik: a nők és férfiak közötti munkahelyi egyenlőség kérdésével. Érdekes, hogy nem a céges, üzleti irányt, hanem a belső, munkatársi viszonyokat kritizálja.

A fiatal mérnök állításaira pro és kontra találhatunk érveket a neten. Itt most az az érdekes jelenség, hogy egy vállalat, amelynek globális a működése, elméletileg sokféle gondolkodású embert alkalmaz és különféle embereknek értékesíti a termékeit, látszólag mégis inkább egy irányba húz.

Az USA-ban, amely világnézetileg sokkal inkább polarizált, mint a magyar társadalom, a nagy techcégeket egyre többen vélik elfogultnak, melynek néhány jele: az Amazon igazgatója, Jeff Bezos megvette a Trumppal szemben igencsak kritikus Washington Postot, a Facebooknál kiderült, hogy a választás idején manipulálták az algoritmust a demokraták javára, az Apple letiltott a szexuális kisebbségi jogokkal ambivalens alkalmazásokat, Hillary Clinton kampánystábjában pedig a techvilág neves cégeitől érkezett emberek dolgoztak.

A fagyi viszont visszanyalni készül. A Google gigantikus, Európai Bizottságtól kapott büntetése kapcsán egyre gyakrabban pedzegetik a Google, a Facebook és az Amazon, vagyis digitális életünk legmeghatározóbb vállalatainak a monopóliumát, pontosabban az azzal való visszaélést. Ha a mostani amerikai kormányzat beleáll, akár úgy is járhatnak ezek az órisávállalatok, mint egykor a Microsoft, amely elvesztette monopóliumát a böngészők piacán. A folyamatot felgyorsíthatja, hogy az amerikai tüntetések eredményeképp több neonácinak és szimpatizánsnak tartott digitális tartalom vált elérhetetlenné, vagy nehezebben megtalálhatóvá. Az amerikai konzervatív táborban sokan már most apokaliptikus képet festenek arról, hogy vajon hol áll meg a cenzúrának tartott gyakorlat, mi lesz a nagy purgálás vége. Ebben a felfokozott helyzetben az érintett cégek már nem tudnak, és nem is akarnak semleges álláspontra helyezkedni.

És megérkeztünk a probléma gyökeréig: létezik-e egységes világnézet, amelyet minden, a nagy ötök (Alphabet, Facebook, Apple, Microsoft, Amazon) szolgáltatásait használónak el kell fogadnia? Ki állapítja meg, hogy mi a gyűlöletbeszéd, hol vannak a határok? Lehet-e értéksemleges egy cég, amely mindenkinek szolgáltat, vagy joga van-e kitiltani a szolgáltatásából a vele ellentétes nézeteket vallókat? A Google-féle Ne légy gonosz! mantrában vajon mi a gonoszság definíciója? Ha a világban az emberek világnézete, értékválasztása annyira sokszínű, akkor ezt a tényt vajon egy profitorientált cégnek érdemes-e követnie? Látszólag egyszerű a helyzet, hiszen a kapitalizmusban a fogyasztók döntenek – de vajon megkerülhető-e a a Facebook Ad vagy az AdSense? Meg tudunk-e lenni az Android vagy az Apple telefonjai és rendszerei nélkül? Ők mondják-e meg, mi a helyes, társadalmilag elfogadható nézet, vagy teljes szólásszabadság van, amelybe a legszélsőségesebb nézet is teret kaphat?

Ha minden ugyanígy megy tovább, az internet tovább hasad. Már most létezik az Infogalactic, amely a szerintük elfogult Wikipedia versenytársa; már használható a Gab, amely alapítója szerint a Facebook és a Twitter állítólagos baloldali-liberális elfogultságát és gyakorlatát igyekszik ellensúlyozni.

A jövőben éppen ezért már nem visszhangszobák, hanem visszhangvárosok lesznek, tovább erősítve az elkülönülést.

2017. augusztus 27., vasárnap

Amikor a robot temeti az embert


A robotok lehetséges jövőjéről ad képet egy nemrégiben olvasott, elsőre bizarr hír.
A japán Softbank cég világhírű, cuki kis robotja, Pepper ugyanis egy temetéssel kapcsolatos expón tűnt fel. Írtak ugyanis Pepperre egy olyan programot, amellyel buddhista temetéseken képes kántálni és dobolni.
Japánban is drága a hagyományos temetés: a buddhista papért körülbelül 2 200 dollárt kell fizetni – de Pepper csupán 450 dollárnyi summáért eljátssza a pap szerepét.

A hír két trendet is előrevetít. Az egyik szerint a robotok nem csupán egy funkciót ellátni képes szerkezetek leszenk, hanem a mobiltelefonokhoz hasonlóan elsősorban a „vasat” jelentik majd. Vagyis sokféle, ingyenes és fizetős, letölthető alkalmazással frissíthetjük majd a tudásukat, és előfordulhat, hogy az időseket ellátó robot mondjuk digitális csillagvizsgálóként is funkcionál, vagy hogy egy jövőbeli ételnyomtató dietetikusi feladatokat lát el a családban.

A másik trend a robotok elfogadásáról szól. A temetés az egyik legintimebb esemény az ember életében – még kívülállóként is – és az emberi szó, a vigasztalás ennek elengedhetetlen része. Japán, az európainál is gyorsabban elöregedő, bezárkózó társadalom valószínűleg elfogadja majd, hogy a robot az ilyen alkalmakkor is felér egy emberrel. Valójában a gép-ember együttélésének új korszaka elé nézünk, és érdekes pszichológiai kérdés, hogy mit fog a legtöbb ember kezdeni a háztartásában, az életének eddig embereknek fenntartott pillanataiban megjelenő, elsőre idegen humanoid lénnyel. (Erről is szól például a Robot és Frank című film.)


Úgy tippelem, nemsokára megismerjük a robofóbia kifejezést is.

2017. augusztus 21., hétfő

A komolyan vett sörreklám


Egy 15 éve díjat nyert sörreklám a poszt apropója.

A soha ki nem mondott közmegegyezés szerint a sörreklámoknak viccesnek kell lenniük. Érthető: a sörözés alapvetően társasági tevékenység, van egyfajta buddy hangulata, vagyis nagyhangú férfiak egyre gyatrább szó- és egyéb viccekkel múlatják az időt vagy tapadnak a Bajnokok Ligáját sugárzó csatornára. Lazulnak a munkaidő után. Ezért is volt meglepő jó egy éve, amikor a Dreher előállt ezzel a reklámmal:




Ezzel az volt a bajom, hogy alapvetően egy célcsoport-leíró reklám lett belőle: megmutatta, hogy a reklámozó hogyan képzeli el a saját célcsoportját. Szerinte a Drehert ivók kalandvágyó felfedezők – ami lehet, hogy így is van, de a szép szlovén tájakat leszámítva üres ez a film. Igaz, hogy én nem iszok sört, de hideg-rideg az egész, nincs benne érzelem, csak litánia, kinyilatkoztatás, a cég beszél és nem a fogyasztók, pedig a Dreheré az egyik legjobb sörös szlogen, ezt el kell ismerni. Valószínűleg ez utóbbi lehetett az alapgondolat, ahonnan a koncepció kisarjadt.

Amikor azt hittem, hogy a célcsoport-reklám egyedi eset, akkor tavasszal szembejött a Borsodi filmje:




Ugyanaz a helyzet, mint az előzőnél: a film eldarálja, hogy kiknek készült a Borsodi, mindezt artisztikusan (kicsit a kilencvenes évek esztétikájára hajazóan), de nagyon kimért, érzelemmentes szöveggel – ki mond már olyat oldott beszélgetés során, hogy „újult erővel belevágni a mindennapokba”? Itt ráadásul még a régóta használt, ugyancsak parádés szlogen sem illik a filmhez, más a hangulata, a reklámhoz képest könnyedebb hangvételű.

A két magyar sörreklám tehát kicsit komolykodó lett, nincs sztorijuk, csak életképek halmazából állnak, amelyekben nem látni nagyon egyedi vizuális tartalmat, bármit, amit megjegyezhetnénk. Elképzeltek maguknak egy-egy célcsoportot, és az ő életüket szeretnék bemutatni.

És akkor most jöjjön a bezzegreklám, az egyik kedvencem. A 15 éve megrendezett 2002-es Cannes-i Reklámfesztiválon díjazták a Bud Light filmjét. Minden benne van, amit egy jó (sör)reklámfilmtől el lehet várni: meglepő sztori, humor, buddyhangulat, és egy nagyon olcsó költségvetésre hangszerelt megoldás.




Így számomra az a paradoxon az igaz, hogy a komolyan vett sörreklám oldott formában humort és szellemességet tartalmaz. (Nem, Frankó kapitány sajnos nem ilyen.)

2017. augusztus 17., csütörtök

Basszus dübörög a gyomorból: transzhumán bulitech


A transzhumanizmus egyik ígérete a gépekkel módosított, érzékszerveiben, képességeiben az átlagember fölé emelkedő transzhumán lény. Ennek egyik vad mellékhajtásaként fogható fel az a cseh ötlet, ami egy lenyelhető zenekapszula. Különleges képességek helyett egy, a gyomorból jövő hang csinál vagy tízórányi ravepartit, ami nem zavarja a szomszédokat és egyedi, önálló táncteremmé alakítja a gyomrot.

A viccesnek, sőt, extrémnek tűnő elképzelés megvilágít egy trendet. A transzhumanizmus ugyanis még nem találta meg a paici rést, ahol nagy, vagy kisebb, de pénzesebb piaci szegmens vásárolna testmódosító technológiákat – ez az egész nagyon távoli, idegen és furcsa a legtöbb ember számára. Ki akarna a koponyacsontjába egy hőérzékelős kamerát beültetni?

Az Audiopill viszont a bulitechnológiai felhasználásra hoz egy példát. A tablettaszerű izét lenyelő ember nem nyer extra képességet, csak képes lesz más technológiai eszközök (hangfal, DJ-pult) és más emberek társasága nélkül elmerülni a monotonitásban. A Kickstarteren ugyan elbukott a kezdeményezés – még ez is sok volt a közönségnek – de biztos vagyok benne, hogy ez vissza fog még térni más köntösben. A terrorizmus, a rossz hírek óceánjában fuldokló nyugati (és keleti) ember meg fogja találni a módját, hogy transzhumanista technológiákkal buborékvalóságokat hozzon létre. Olyan világokat, ahol nem zavarja a külvilág, a valóság karcos zaja, és elmerülhet a saját maga által teremtett mesterséges mennyországban. Ha ezt kombinálják majd a tudatmódosító szerek újabb generációjával, az egy totálisan önmagába zárt társadalom megjelenését vetítheti elő.

Így működne az Audiopill:

Audiopill from Jan Poope on Vimeo.

Amikor Luke Skywalkerék 80 dollárért a New York Timest is megmentik

Rájár a rúd a nyomtatott sajtótermékekre – nemcsak itthon, hanem az óceán túloldalán is. Az ok? Mi magunk, akik kényelmesebbnek érezzük...